Kockák kimaxolva: 2891 darabból megépítettük, aztán terepre vittük az új Mercedes G-osztályt
Kisebb-nagyobb alkatrészekből állítottuk össze a Mercedes G-osztályt 45. születésnapjára készült Lego terepjárót, amivel egy igazi, ráadásul tisztán elektromos G-Klasséra is felhajtottunk.
A Daimler-Benz és a Steyr-Daimler-Puch a 70-es évek elején vágott bele egy új terepjáró közös fejlesztésébe. Ennek a végül G (Geländewagen, terepjáró) típusjelzést kapott modellnek gőzerővel fogtak neki a fejlesztésébe a német és osztrák mérnökök, aminek első kézzel fogható eredménye ez az 1974-ben elkészült első prototípus lett:
Egy évvel később született meg a döntés, hogy az új Mercedest ott fogják sorozatban gyártani, ahol a fejlesztésének a zöme is zajlott, az ausztriai Grazban.
A gyártósorok 1979-ben indultak be, és a később G-osztályként ismerté vált kockaterepjárót kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 2018-ig, a második generáció megérkeztéig folyamatosan gyártották.
A karakterében lényegében továbbra is teljesen változatlan aktuális G-Klasse ráncait legutóbb tavaly varrták fel, és ekkor debütált az a legfrissebb G 500 is, amelynek rendkívül élethű kicsinyített mása egy ideje már a Lego kínálatában is megtalálható.
Az alapok
A G-osztály immár több, mint 45 éve ugyanazt a semmi máshoz nem hasonlítható kockaterepjárós életérzést vonultatja fel, aminek a jól látható méretes külső zsanérok és az emberes ajtóbecsapást kísérő brutális hangok éppúgy részét képezik, mint az átlagnál sokkal magasabb üléspozíció és az elképesztő terepjáróképességek.
Ahogy az elődök és az összes rendes terepjáró, úgy az új G is szupermerev létraalvázra épül, melynek érdekessége, hogy a tisztán elektromos G 580 EQ kivitel esetében benne rejtették el a gigantikus akkumulátort.
Terepen nemcsak a nagy hasmagasság és a komoly gázlómélység, hanem a remek terepszögek, a fejlett összkerékhajtás és a differenciálzárak is jó szolgálatot tesznek – az utastérben lényegében ugyanolyan high-tech luxus fogad, mint bármely új Mercedes személyautóban.
A 6 hengeres dízelmotor elsősorban nagy nyomatéka és szerény fogyasztása révén hódít, de a legtöbb vásárló az 585 lóerős biturbó V8-as benzinpusztítóval szerelt G 63-nak szavaz bizalmat, amely 2,6 tonnás tömege ellenére 4,3 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
A négy villanymotorja révén helyben történő megfordulásra, tankfordulóra is képes elektromos G 580 EQ 587 lovas, de mivel 3,1 tonnát nyom a mérlegen, lomhább a G 63-nál.
A nagy G 500
1993-at írtunk, amikor a Mercedes elsőként nyolchengeres motort szerelt a G-osztályba, ez volt a kis szériában debütált 241 lovas 500 GE V8. Ettől kezdve 3 évtizeden át 8 hengerrel hódított a G 500, melybe a legutóbbi facelift óta azonban már más motort szerelnek.
Az aktuális 500-as modellben V8 helyett immár soros 6 hengeres erőforrás található, a duplaturbós megoldás azonban változatlan maradt.
Újdonság a fogyasztásra és az automatikus start/stop rendszer finom működésére jó hatást gyakoló lágyhibrid technika, melynek apró villanymotorja 20 lóerővel és 200 Nm-rel képes beszállni a hajtásba.
Tény ami tény, a semmi máshoz nem hasonlítható V8-as orgánum immár a múlté, de nem igazán kell aggódni, tapasztalataink szerint az új 6 hengeres egység is igen kulturált, nagyon finom járású, és tulajdonképpen a hangjára sem lehet panasz.
Nem mellesleg az új G 500 bitang módon meglódul, ha éppen úgy tartja kedvünk. Az elődhöz képest 421-ről 449 lóerőre nőtt a teljesítmény, és bár a korábbi 610 helyett “csak” 550 Nm a benzinmotor csúcsnyomatéka, az az eddigieknél szélesebb fordulatszám tartományban áll rendelkezésre.
A kis G 500
A Lego a legendás Mercedes 45. születésnapjára dobta piacra a legfrissebb G 500 apró műanyag elemekből összeépíthető, rendkívül élethű kicsinyített mását. A 42177-es sorszámú Technic szett jókora dobozát felnyitva körülbelül ilyen látvány fogad:
Az öt darab méretes terepgumit nem csomagolták be, a modernkori Land Rover Defender Legóról ismerős, ám ezúttal csillagos közepű fekete felnik átlátszó zacskóban pihennek, minden más alkatrész 20 darab környezetbarát számozott papírzacskóban rejtőzik.
Az első két adag alkatrészből az első felfüggesztés és a kormányzás építhető össze, még pedig a két részre osztott, közel 600 oldalas építési segédlet első fejezetei alapján.
A dokumentáció könnyen értelmezhető, az esetek többségében jól átlátható, így bár ez egy újabb 18+ besorolású Lego, akár fiatalabbak is bátran belefoghatnak az összeépítésébe.
A korábban a már említett Defendert, illetve az általunk szintén részletesen bemutatott Ferrari 488 GTE versenyautót tervező Milan Reindl legfrissebb munkája nemcsak rendkívül részletesen kidolgozott, hanem egész nagy is.
Elveszni a részletekben
A 43 centiméter hosszú, 22 centiméter magas és 20 centiméter széles újdonság jelentősen nagyobb a korábbi klasszikus Land Rovernél. A 2891 elemből konkrétan egy pirosas narancs színű, copper-orange fényezésű G 500 Professional Line szerelhető össze, melyen olyan extrák feszítenek, mint például a hátsó pótkeréktartó, a tetőcsomagtartó vagy a vonóhorog.
Az országjelzés nélküli rendszámtábla S és G karakterei Stuttgartra, illetve Grazra utalnak, az 1979-es szám pedig értelemszerűen a modell születésének az éve.
Remekül mutatnak a karakteres lökhárítók, a kör alakú első lámpák, a csillagos első embléma, a meredeken kiemelkedő indexbúrák, ezenkívül pedig a karosszéria oldalsó kiszélesítései, illetve a felnyitható napfénytető mellett sem mehetünk el szó nélkül.
Természetesen nyitható az összes ajtó, amelyek apró kilincsek révén zárhatók is. Szépen kialakították az üléseket, a műszerfal grafikáját sem hanyagolták el, az infotainment kijelzőn pedig a gyár legendás tesztpályája, a Schöckl vehető szemügyre.
Nincsenek műanyag ablakok, de a képzeletbeli szélvédőt két apró ablaktörlő lapát tartja tisztán.
A méretes csomagtartó a hátsó üléstámlák előredöntésével bővíthető, és a hátsó kis létrán megközelíthető tetőboxban is elfér némi Lego cókmók.
A gépháztetőt felnyitva és a motorborítást leszedve rálátást nyerünk a 6 hengeres motor ütemesen fel-le mozgó dugattyúira, ezek komoly hasonlóságot mutatnak a modern Defender erőforrásával.
Az általunk korábban megépített klasszikus Defenderben nem működik a motor, ami nem csoda, az ugyanis nem egy Technic, hanem egy Icons besorolású modell.
Az első kerekek nemcsak a normál kormánnyal, hanem a tetőn lévő kis fogaskerékkel is tekerhetők, ami komoly segítséget jelent játék során.
A picit nehezen megközelíthető középkonzolon kapcsolható a váltó, a felező és a középső differenciálzár. Érdemes a fejére fordítani a járgányt, ekkor ugyanis remek rálátásunk nyílik a komplett hajtáslánc működésére, illetve itt tudjuk aktiválni a hátsó differenciálzárat.
Tökéletesen működik a két-két eltérő rugót felvonultató független első felfüggesztés, illetve a szimpla rugókra épülő merevhidas hátsó futómű. Igazi élmény a terepezés, legyen szó bútorokról vagy akár valódi kültéri helyszínekről.
Konklúzió, árak
A Lego Technic széria legújabb terepjárója méltó emléket állít a Mercedes G-osztály 45. születésnapjának. A 42177-es szettből megépíthető vadonatúj G 500 egy nagy méretű és rendkívül aprólékosan kidolgozott terepjáró modell, amelynek nemcsak a 6 hengeres motorja, hanem a komplett hajtáslánca és felfüggesztése is az eredetihez hasonlóan működik.
A legújabb Lego Mercedes nemcsak a megépítése, hanem a vele történő játékos használat során is megannyi remek élményt szerez a hivatalosan megcélzott 18+-os korosztálynak és a gyerekeknek is.
A kis G 500-ért elkért 100 ezer forint nem kis összeg, de ár/érték arányban nem sok panaszunk lehet.
Az igazi G 500 minimum 55,9 millió forint kifizetését követően vezethető haza, és ha felextrázzuk a Lego modell szintjére, akkor a végösszeg megközelíti a 68 millió forintot. Ha pedig a G 63-as csúcsmodellre vágyunk, akkor legalább 80,2 millió forintot kell a kasszában hagynunk.