Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#árhullám

MTI Itthon

Árhullám az észak-magyarországi folyókon

A hét végén leginkább a Tarna, a Sajó és a Bodrog vízrendszerében kell nagyobb mennyiségű olvadék- és csapadékvíz lefolyására számítani, emiatt árhullámok érkezhetnek az említett folyókon.

MTI Itthon

Árhullám a Krasznán, belvízvédelmi készültség Szabolcsban

Árhullám vonul le a Krasznán, a folyó gátjainál elsőfokú az árvízvédelmi készültség - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-vel. Bodnár Gáspár arról is beszámolt, hogy hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei körzetben a belvíz miatt is készenlétet tartanak a vízügyi szakemberek.

hvg.hu Itthon

Újabb utat zártak le Borsod-Abaúj-Zemplénben

Újabb utat zártak le a Sajón levonuló árhullám miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben, a folyó Muhi és Köröm között hétfőn öntötte el a 3601-es számú utat - közölte Hompoth András, a Magyar Közút Zrt. területi igazgatóságának ügyeletese.

hvg.hu Itthon

Szakaszokban ismét járható a Putnok-Borsodbóta közötti út

Ismét megnyitották a forgalom előtt a Putnok és Borsodbóta közötti utat hétfőn, ám több út egy-egy szakaszán a Sajó áradása miatt még mindig nem lehet közlekedni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a Magyar Közút kht. területi igazgatóságának ügyelete az MTI-t.

hvg.hu Itthon

Enyhítették a készültséget a Sajón

Másodfokra mérsékelte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) hétfőn az apadó vízállásnak köszönhetően az árvízvédelmi készültséget a Sajó teljes hosszán - mondta Csont Csaba, az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője.

hvg.hu Itthon

Újabb árhullámok indulhatnak el a folyókon

A jelenlegi árhullámok után újabbak kialakulását valószínűsítik a Tiszán és mellékfolyóin a hidrológiai és hidrometeorológiai előrejelzések, amelyeket az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) tett közzé honlapján vasárnap.

hvg.hu Itthon

Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza három, Szatmárcseke és Olcsvaapáti, Magosliget és Tiszakóród, valamint Tarpa és Vásárosnamény közötti szakaszán a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap - közölte a szervezet vezetője az MTI-vel.

MTI Itthon

Újabb árhullám érkezik a Dráván

Újabb árhullám indult el a Dráva vízgyűjtő területéről - közölte a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kedden.

MTI Itthon

Újabb árhullám indult el a Dunán

A Duna osztrák szakaszáról egy újabb vízszintemelkedést okozó árhullám indult el, amelynek tetőzése Dévény körül jár; a Vámosszabadi és Komárom közötti szakaszon már elindult az újabb emelkedés.

MTI Itthon

Máris jön az újabb dunai árhullám

Újabb árhullám várható a Duna magyarországi szakaszán, erre a folyó Bécs fölötti intenzív áradása miatt számítanak a szakemberek - mondta Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezetője.

MTI Itthon

Lezárják a pesti alsó rakpartot

Budapesten szombaton várhatóan délután egy órától teljes hosszában lezárják a pesti alsó rakpartot a Duna magas vízállása miatt - tájékoztatta a Fővinform az MTI-t.

1 2 3 4 5 6
Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

Az új bokszszövetség teljes jogú tagja lett Magyarország

Az új bokszszövetség teljes jogú tagja lett Magyarország

Majd százezer facsemete került a földbe a tavasz első napján

Majd százezer facsemete került a földbe a tavasz első napján

Harmincan felmondtak a Kolibriben az új igazgató miatt, áprilisban működésképtelenné válhat a színház

Harmincan felmondtak a Kolibriben az új igazgató miatt, áprilisban működésképtelenné válhat a színház

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

A címlapról ajánljuk