Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mesterházy Attila

Kósa András Itthon

Bajnai és Mesterházy is újratervezésre kényszerül

A hétvégi választmányi ülésen vitatják meg a szocialisták a jövő tavaszi választások tervezett kampánystratégiáját, a jelenlegi ugyanis nem működik, a rezsicsökkentéssel a Fidesz egyelőre sokkal hatásosabban szólítja meg az alsó középosztályt, mint az MSZP. Az MSZP és az Együtt 2014 is mielőbb döntene a lehetséges együttműködés lényeges kérdéseiről.

hvg.hu Itthon

Bajnai nemet mondott Mesterházynak

"Azt kezdeményeztem, hogy a három mérhető támogatottsággal rendelkező és együttműködésre hajlandó ellenzéki párt képviselői ne két hónap múlva, hanem már hétfőn kezdjék meg a tárgyalásokat. Meglepetésemre Bajnai Gordon ismét nemet mondott" - panaszolta közleményben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

MTI Itthon

Mesterházy Bajnai felkérésére: ne várjunk két hónapot!

Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívja jövő hétfőre az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról. Bajnai Gordon szerint ez még korai

MTI Itthon

Nyelvtanulói ösztöndíjakat ígér minden diáknak az MSZP

Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden.

MTI Itthon

Medián: Bajnai lenyomná Mesterházyt a kormányfői posztért

A Medián márciusi felmérése szerint több jelölt esetén Orbán Viktort a szavazókorú népesség 29 százaléka tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek, Bajnai Gordon 16 százalékkal a második, míg három további jelölt közül Mesterházy Attila és Vona Gábor támogatottsága 9-9, Gyurcsány Ferencé 4 százalékos. A közvélemény-kutató hétfőn közölte friss felmérése eredményeit. Amikor két jelölt közül választhattak a megkérdeztettek, Bajnai Gordon jelentős fölénnyel vezetett Mesterházy Attila előtt.

MTI Gazdaság

Az MSZP tett egy gesztust Simoréknak

Az MSZP elnöke az MNB különböző okból leköszönt vezetőit méltatta közleményben. Mint írta: nem hátráltak meg az elmúlt három év személyeskedő támadásai ellenére sem, amelyeket az Orbán-kormány – és sokszor maga Orbán Viktor – intézett az MNB és annak vezetői ellen.

M. László Ferenc Párton belül

A ráégett bélyeg miatt kerülgeti az MSZP Bajnai pártját

Egykettőre tudják le a szövetséget Bajnaival vagy a közvélemény-kutatásokon rágódva halogassák az utolsó percig – ez a dilemma foglalkoztatja az MSZP vezetőségét, amely egy nagy mérés keretében vizsgálta, miért nem sikerült eddig a felpörgetett kampány ellenére az elrugaszkodás. Bár Mesterházy Attila pozícióját egyelőre semmi nem fenyegeti, a mérés szerint sok még a teendője az MSZP-nek, miután a választók "még nem vették" az új üzeneteket.

hvg.hu Itthon

Milyen zenét hallgatnak a magyar politikusok?

A politikusok zenei ízléséről szóló összeállítást közöl a Bors, amelyből kiderül, Orbán a 60-as 70-es évek rockzenéjét, míg Bajnai Gordon a Kispál és a Borzt és a Quimbyt szereti.

MTI Itthon

Mesterházy bensőséges légkört hozna létre választóival

Az emberek egzisztenciális vagy más okokból gyakran félnek politikai véleményüket kinyilvánítani, ezért a szocialisták az időközi választásoknál a személyes találkozók szervezésére helyezik a hangsúlyt, ott bensőségesebb légkör alakulhat ki - mondta Mesterházy Attila pénteken Dunakeszin a vasárnap megtartandó helyi időközi választás kampányzáróján.

MTI Itthon

Mesterházy minden mozdulatát figyeli a Fidesz

A Fidesz "ízléstelen képmutatásnak" nevezi Mesterházy Attila brüsszeli útját, a párt szerint Bajnai Gordon után az MSZP elnöke is ottani szocialistákkal Magyarország "szavazatának megfosztásáról" és "támogatásának megvonásáról diskurál".

MTI Itthon

DK: "nagyon jó ötlet" Bajnaié

A Demokratikus Koalíció (DK) nagyon jó ötletnek tartja Bajnai Gordon ellenzéki egyeztetésre vonatkozó kezdeményezését, és részt is vesz azon – mondta az MTI-nek kedden Molnár Csaba alelnök.

MTI Itthon

Hókáosz: Vizsgálóbizottságot akar az MSZP és ezért mindent meg is tett

Az MSZP benyújtotta hétfőn az Országgyűlésnek azt a javaslatát, amelyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet körülményeinek, valamint a helyzet megelőzésére és kezelésére tett kormányzati intézkedéseknek a feltárására.

MTI Itthon

Mesterházy: a kormány az, amelyik a magyar nép ellen fordult

A szabadság nemcsak jogokat, hanem biztonságot és lehetőségeket is jelent, márpedig egyre többen vannak, akiknek egyikből sem jut elég - írta Mesterházy Attila MSZP-elnök az MTI-hez eljuttatott március 15-ei üzenetében, kiemelve: ahol nincs jólét és jog, ott nincs szabadság sem. A szocialisták vezetője szerint "ha lesz szabad választás", a nép jövőre lerázza magáról az "elnyomást".

MTI Itthon

Mesterházy: az elszegényedés és a jogállam eltiprása is fenyegeti a szabadságot

Az MSZP elnöke szerint a szabadságot csak az tudja megélni, aki egyáltalán meg tud élni, a szabadság nemcsak jogokat, de biztonságot és lehetőségeket is jelent, ugyanakkor egyre többen vannak, akiknek egyikből sem jut elég - mondta Mesterházy Attila Miskolcon, a szocialista párt március 15-i ünnepségén, Miskolcon, csütörtökön.

1
22 23 24 25 26
55
Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Lövöldözés volt Csádban az elnöki palotánál

Lövöldözés volt Csádban az elnöki palotánál

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

A címlapról ajánljuk