Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orban Viktor

hvg.hu Itthon

Orbán nem akar kampányt március 15. előtt

Cáfolta a Fidesz elnöke azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint a párt január 4-én kezdené hivatalos választási kampányát. Orbán Viktor szerint március 15. előtt nem indokolt a kampány megkezdése.

hvg.hu Világ

Ismét Martens az Európai Néppárt elnöke

Ismét Wilfried Martens egykori belga miniszterelnököt választották az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) elnökévé.

hvg.hu Vélemény

Orbán útja: az igazmondó juhászok és a politikai Háry Jánosok között?

A politikus, ha úgy érzi, muszáj neki, szívbaj nélkül hazudik. Nincs is gond ezzel. Aki nem valamelyik pártegyház dogmatikus hitvilágában él, láthatja: a kreatív valóságtorzítás a politikus munkaköri leírásának része. Muszájból hazudni is bűn persze, de akkor is hazudni, ha nem muszáj, már nem csak bűn: hiba is. Márpedig Orbán Viktornak, ha nem lehet is igazmondó juhászba átmennie, nem muszáj már akkorát hazudnia, hogy nyerjen, mint elődeinek. Mindenképp győzni fog. A kelleténél aránytalanul nagyobb politikai hazugság azonban később többszörösen bosszulja meg magát.

hvg.hu Itthon

Orbánnal reklámoznak egy jobbikos rendezvényt

Toroczkai László és Vona Gábor mellett Orbán Viktor is fel van tüntetve a szónokok között azon a rendezvényen, amelyet a Jobbikkal közösen szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyarok Világszövetsége.

hvg.hu Világ

Orbán szerint nemzeti érdek, hogy Kínával barátkozzunk

A magyar nemzetgazdaságnak és a magyarországi embereknek az az érdekük, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával, mély, kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatokat ápoljunk - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön az MTI-tudósítójának Pekingben, ahol pártja hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal (KKP), továbbá gazdasági tárgyalásokat folytatott.

hvg.hu Itthon

Orbán a kínai kommunistákkal ismerkedik

Hivatalosan felvette a pártközi kapcsolatokat a Kínai Kommunista Párttal (KKP) Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán Pekingben, ahol fogadta őt Hszi Csin-ping (Xi Jinping), a KKP központi bizottsága politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, kínai alelnök - jelentette a pekingi rádió.

hvg.hu Itthon

MSZP-s szópárbaj Orbán orosz útjáról

Orbán Viktor orosz útja nem hagyta nyugodni az MSZP-t hétfőn sem: Szanyi Tibornak Szabó Vilmos államtitkár válaszolt a Parlamentben, amikor Orbán Viktor tárgyalásai szóba kerültek.

hvg.hu Itthon

Orbán földbe döngölheti-e Mesterházyt?

Orbán Viktor egy miniszterelnök-jelölti vita lehetőségét firtató kérdésre azt válaszolta: „hol vagyunk még ettől, majd meglátjuk, messze van ez még”. Ennek kapcsán elmélkedik legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor arról, hogy sor kerül-e a disputára.

hvg.hu Itthon

Orbánt és Bajnait lekörözte az influenza

A Századvég és a Forsense novemberi közvélemény-kutatásának tanúsága szerint jelentős a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség. A kormánypárt támogatottsága a lélektani határt jelentő 10 százalék alá esett.

hvg.hu Itthon

Most vasárnap Orbán, Bokros, Mesterházy, Morvai lenne a sorrend

Az egyes pártok lehetséges kormányfőjelöltjei közül Orbán Viktor megválasztását támogatnák a legtöbben, Mesterházy Attilát pedig a legkevesebben – derült ki a Nézőpont Intézet novemberi, a Heti Válasz megbízásából készített felméréséből.

hvg.hu Itthon

Kivel kell majd megküzdenie Orbánnak?

Azt már lehet tudni, hogy az MSZP Mesterházy Attilával indul a választásokon, de mit érdemes tudni az arculatát tudatosan formáló MDF terveiről? Török Gábor erről ír blogjában.

hvg.hu Gazdaság

Orbán: az oroszok segíteni fognak az energiafüggetlenség elérésében

Orbán Viktor szerint az oroszok is segíteni fognak Magyarországnak az energiafüggetlenség elérésében. A Fidesz elnöke erről a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában beszélt szerdán azzal összefüggésben, hogy szombaton Szentpéterváron, az Egységes Oroszország Párt kongresszusán megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel.

hvg.hu Itthon

Orbán a köztévében: húzzák ki a választásokig!

Bár oka lehetne rá, igazából nem aggódik a Magyar Televízió (MTV) miatt Orbán Viktor, hiszen 1988-89-ben is "jól harcolt"; a Fidesz elnöke szerdán, az MTV Ma reggel című műsorában azt tanácsolta a köztelevíziónak: húzzák ki a választásokig.

hvg.hu Vélemény

Orbán ifjúkorában látja a bajok forrását Debreczeni

Kedd délelőtt Budapesten bemutatták a volt MDF-es országgyűlési képviselő, Debreczeni József közíró Arcmás című, Orbán Viktorról szóló kötetét. A hvg.hu-nak interjút adó szerző szerint a húsz éve létrehozott politikai berendezkedés gyökeres átalakítása várható.

hvg.hu Itthon

"Orbán a parlamentáris demokrácia felszámolására készül"

Debreczeni József szerint Orbán Viktor, a rendszerváltás legnagyobb hatású politikusa a kétharmados győzelem kapujában a parlamenti demokrácia felszámolására készül. Debreczeni könyvének bemutatóján Kuncze Gábor és Dávid Ibolya is jelen volt.

hvg.hu Itthon

Jól van Orbán Viktor

Orbán Viktor szerint az 50 százalékos parlamenti többség elérése a reális a Fidesz számára, a kétharmadot viszont irreálisnak tartja. A Fidesz elnöke ezt hétfőn mondta a Parlamentben újságíróknak.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor beoltatja magát H1N1 ellen

A jövő héten beoltatja magát a H1N1 vírus ellen Orbán Viktor. Az ellenzéki vezető ezt a Kisalföld című lapnak adott interjújában árulta el. A családban csak a felesége nem kér oltást, mert ő amúgy sem szokott.

1
969 970 971 972 973
981
Elvesztette emlékhely jellegét a brüsszeli eresz, amelyen Szájer József lecsúszott

Elvesztette emlékhely jellegét a brüsszeli eresz, amelyen Szájer József lecsúszott

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Szolidaritási menetet szerveznek Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek Ukrajnáért Budapesten

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Rekordösszeget érnek el idén az állam kamatkiadásai

Rekordösszeget érnek el idén az állam kamatkiadásai

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

A címlapról ajánljuk