Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tarlós István

Petri Lukács Ádám Nyüzsi

Tarlós István és a bunkóság öntudata

Ahol egy főváros első embere megteheti, hogy identitását azzal fejezi ki, hogy ignorálandónak tartja mások alapvető jogait, ott mindnyájan veszélyben vagyunk.

MTI Gazdaság

Leszavazta a parlament a dugódíjat

Sem Tarlós István, Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez - közölte György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes pénteken a budapest.hu portálon. A városvezető azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy az Országgyűlés pénteken 14 igen, 305 nem és 1 tartózkodás mellett leszavazta azt a módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban.

hvg.hu Itthon

Tarlós: hagyjanak békén a melegfelvonulással

Levélben válaszolt Tarlós István budapesti főpolgármester az Európai Parlament LMBT képviselőinek, akik június közepén nyílt levélben fordultak hozzá, hogy támogatásukról biztosítsák a Budapesten rendezett melegolimpiát, valamint a szombati melegfelvonulást.

MTI Autó

Dugódíj: őszig várni kell a részletekre

Sem a zónákról, sem a díjtételről nem várható döntés szeptemberig a dugódíj kapcsán - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

MTI Itthon

Kínai testvérre lelt Tarlós

Testvérvárosi megállapodást írt alá hétfőn Pekingben Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Kuo Csin-lung, a kínai főváros kormányzatának első embere.

MTI Itthon

Tarlósnak lett egy külsős helyettese

Külsős, vagyis nem képviselő főpolgármester-helyettessé választották Szeneczey Balázst, Tarlós István főpolgármester eddigi kabinetfőnökét a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A testület erről titkos szavazással - 24 igen és 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett - döntött. Szeneczey Balázs letette esküjét a plénum előtt.

MTI Gazdaság

Jegelik a fizetős budapesti névhasználat tervét is

Levette a Budapest név használatáról szóló javaslatot is a szerdán ülésező Fővárosi Közgyűlés napirendjéről Tarlós István főpolgármester, indoklása szerint az ügyben további egyeztetések szükségesek.

MTI Itthon

Tarlós kitüntette Teller Edét

Átadták a főváros díszpolgári címeit kedden a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén, Budapesten. Az idén tizenhat személyiségnek ítélték oda az elismerő címet.

MTI/Népszava Itthon

Tarlós az időjárásról beszélgetett Simicskával

Az ország adottságai miatt Budapest szerepe súlyos következmények nélkül nem degradálható, és az is degradálás, ha a főváros 23 részre esik szét – mondta Tarlós István a Népszavának. A kérdésre, hogy ismeri-e Simicska Lajost, azt felelte: ismeri, találkozott is vele pár hónapja, "a nagypolitikáról, az időjárásról és a család intézményéről" váltottak szót.

MTI Itthon

MSZP: a hídpénz csak káros lenne

Az MSZP szerint szakmailag teljesen megalapozatlan a hídpénz bevezetésének ötlete, az csupán a főváros aktuális sarcolási ötlete.

Bogár Zsolt - Dezső András Itthon

Tarlós új terve: még Budai Gyula is fizethet

Úgy tűnik, teljesen magáénak érzi a pénzszűkében lévő fővárosi vezetés Budapestet, legalábbis erre utal, hogy Tarlós István főpolgármester javaslatára több százezer forintot venne ki a Budapest szót vagy annak változatait használó cégek zsebéből az önkormányzat. Ha a közgyűlés elfogadja az előterjesztést, akkor azok a társaságok mindenképpen rosszul járnak, amelyek eddig nem engedélyeztették a nevüket: ha nevet változtatnak, akkor azért, ha nem, akkor azért kell fizetniük a fővárosnak. Sőt, akár még Budai Gyula is fizethet a neve miatt.

MTI Itthon

Népszava: hídpénz bevezetésén gondolkodnak Tarlósék

A főváros vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal – írta a Népszava hétfői számában. Tarlós István főpolgármester a lap kérdésére megerősítette, hogy ezt a lehetőséget is vizsgálják.

1
80 81 82 83 84
121
Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Mi fog történni január 16-án az Ügyfélkapuval? Követni fogja az állam, ki merre jár? Elmagyarázzuk

Mi fog történni január 16-án az Ügyfélkapuval? Követni fogja az állam, ki merre jár? Elmagyarázzuk

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Müller Cecília döntheti majd el, hogy egy óvodai, iskolai egészségfejlesztési foglalkozás megfelel-e az Alaptörvénynek

Müller Cecília döntheti majd el, hogy egy óvodai, iskolai egészségfejlesztési foglalkozás megfelel-e az Alaptörvénynek

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

A címlapról ajánljuk