Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vatikán

MTI Világ

A pápánál járt a francia elnök

A Vatikánban fogadta Francois Hollande francia elnököt a pápa. Hollande arra kérte a katolikus egyházfőt, hogy a Vatikán fogadja a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű szíriai ellenzéki csoport képviselőit.

MTI Világ

Megvan Obama vatikáni látogatásának időpontja

Barack Obama amerikai elnök március 27-én látogatja meg a Vatikánban Ferenc pápát – közölte kedden a washingtoni Fehér Ház. A tervezett találkozó hírét a Vatikánban is megerősítették.

MTI Világ

Meleglobbi markában van a Vatikán? Így reagált az érsek

Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes a La Repubblica balközép olasz napilap keddi számának adott interjúban tagadta "a Vatikánt uraló meleglobbi létezését", reagálva az ezt hangoztató Elmar Mäder, a svájci gárdisták egykori parancsnokának kijelentéseire.

MTI Világ

Nem adja ki a Vatikán a pedofíliával vádolt lengyel papot

Elutasította a Vatikán a lengyel államügyészségnek azt a kérését, hogy a Szentszék adja ki a lengyel hatóságoknak a pedofíliával gyanúsított Josef Wesolowski lengyel érseket, a Dominikai Köztársaságba akkreditált volt pápai nunciust.

MTI Világ

Újabb reformot vezetett be Ferenc pápa

A lehető legkisebbre csökkentette a pápa által adományozható kitüntetések számát a nemrég megválasztott egyházfő. Az egyetlen pápai kitüntető cím a pápai káplán marad, melyet ezentúl a 65. életévüket betöltött egyházmegyés papok kaphatnak meg.

MTI Világ

Ferenc pápa: amilyen szép Róma, akkora benne a nyomor

Róma problémáiról és a római egyházról is beszélt évzáró homíliájában Ferenc pápa kedden délután. A hagyomány szerint az egyházfő az év utolsó napján hálaadó szertartást vezetett a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

MTI Világ

Elkészült Ferenc pápa betleheme

Bemutatta Crescenzio Sepe, Nápoly érseke Ferenc pápának hétfőn a Szent Péter tér közepén állított betlehemet, melyet december 24-én délután avatnak fel, és a nápolyi társadalmat mutatja be.

MTI Világ

Ferenc pápa kirúgott egy konzervatív bíborost

Az abortusz- és melegházasság-ellenes amerikai papot a Püspöki Kongregációból küldte el a pápa, aki állítólag "jó püspököket akar, függetlenül attól, hogy konzervatívak vagy liberálisak-e".

MTI Shake

Fotó: 2500 égő világít a Vatikán karácsonyfáján

Meggyújtották a fényeket a vatikáni Szent Péter tér közepén felállított karácsonyfán. A fenyő idén a német-cseh határról érkezett. Sötétedés után egyszerre gyulladt fel a huszonöt méter magas fa 2500 égője. Sárga-fehér színűek, mint ahogyan a fát díszítő arany és ezüst gömbök is a Vatikán lobogójának színeit idézik.

1
24 25 26 27 28
46
Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

Nincs még lefutva az Integritás Hatóság és Rogán Antal közötti harc

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

Orbán a Facebookon kürtölte szét: a felcsúti „kis csapat” legyőzte a Fradit

Orbán a Facebookon kürtölte szét: a felcsúti „kis csapat” legyőzte a Fradit

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Trump beszünteti az egycentes érmék verését

Trump beszünteti az egycentes érmék verését

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

A címlapról ajánljuk