Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kábitószer

MTI Világ

Óriási kokainfogás Olaszországban

Csaknem háromszáz kilogramm tiszta kokainra bukkantak egy banánt szállító konténerben Olaszországban – jelentette be szerdán az olasz gazdasági rendőrség.

MTI Itthon

Ügyvédje vihetett be drogot egy fogvatartottnak Baranyában

Kábítószer birtoklásának gyanújával eljárást indított a rendőrség azzal összefüggésben, hogy a hét elején egy ügyvédi látogatást követően feltehetően drogot találtak a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottjánál.

MTI Itthon

Két dílert fogtak el Nyíregyházán

Az egyik nyíregyházi iskolában három tanuló kábítószert fogyasztott, a fiatalkorú diákok a droghatású anyagokat egy 21 éves helyi lakostól szerezték be, akinek volt egy 19 éves társa is. A gyanúsítottakat a rendőrök őrizetbe vették.

MTI Világ

Állami tisztségviselők is benne lehetnek az afgán ópiumüzletben

Az afgán máktermesztés elleni évtizedes harc ellenére idén minden eddiginél több ópiumot termeltek az országban az ENSZ szerdán közölt jelentése szerint. Idén nagyjából 5500 tonna ópiumot állítottak elő Afganisztánban, ami 49 százalékkal több, mint a tavalyi termelés. Az ópium és heroin alapanyagául szolgáló mákot 209 ezer hektáron termesztették, ami 36 százalékos növekedés 2012-höz képest, és meghaladja az eddigi rekordot, a 2007-ben becsült 193 ezer hektárt is.

MTI Világ

10 tonna hasisra bukkantak egy halászhajón

A spanyol hatóságok több mint 10 tonna hasisra bukkantak egy marokkói zászló alatt közlekedő halászhajón. A legénység 13 - marokkói állampolgárságú - tagját őrizetbe vették.

MTI Itthon

Magyar kokainnyelő bukott le Ferihegyen

Kokainfutárt fogtak a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, még vasárnap – közölte a rendőrség szerdán. Egy 39 éves szolnoki férfi bukott le több mint fél kilogramm kokainnal.

Világ

Drogszállító hajót koboztak el a kolumbiai gerilláktól

Lefoglalt a rendőrség Kolumbiában egy speciális tervezésű hajót, amelynek víz alatti rejtett tere nagy mennyiségű kábítószer szállítására lett volna alkalmas. A hatóságok közlése szerint a hajót az a gerillaszervezet akarta kokainkereskedelemre használni, amely tavaly óta béketárgyalásokat folytat a kormánnyal. A rendőrségi műveletben az amerikai drogellenes ügynökség is részt vett.

MTI Világ

Torontói polgármester: "igen, szívtam crack kokaint"

Toronto polgármestere elismerte kedden, hogy crack kokaint szívott. Rob Ford májusban került bajba, amikor a The Toronto Star című napilap és a Gwaker.com nyilvánosságra hozta, hogy a polgármesterről videofelvétel készült, amint egy üvegpipából éppen cracket szív. A felvétel múlt héten a rendőrséghez került.

MTI Világ

Katonák leptek el egy kikötőt Mexikóban

Katonai ellenőrzés alá vontak egy kikötőt Mexikóban, a Csendes-óceán partján a kábítószer-kereskedelem elleni harc jegyében és a közbiztonság fokozásának érdekében.

1
52 53 54 55 56
79
Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

A címlapról ajánljuk