Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rakétakísérlet

MTI Világ

A kínaiak sikeresen felőtték rakétájukat

Kína sikeres indítást hajtott végre szombaton első új generációs Hosszú Menetelés 7-es hordozórakétájával, amelyet Vencsangból, a szintén új, dél-kínai Hajnan tartománybeli űrközpontból indítottak - jelentette az állami média helyi idő szerint este 8 óra után.

MTI Világ

Két rakétát is kilőtt Észak-Korea

Két órával az első sikertelen kísérlet után egy második, feltehetően szintén Muszudan típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea. A rakéta körülbelül 400 kilométert repült – jelentette a dél-koreai hadsereg szerdán.

MTI Világ

Lehet, megint rakétával szórakozott Észak-Korea

Rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti partvidékéről Észak-Korea – közölték kedden a dél-koreai hatóságok. A dél-koreai egyesített vezérkar szerint a rakétát Vonszan kikötőváros közeléből indították útnak, és 200 kilométert repült az ország északnyugati része felé.

MTI Világ

Észak-Korea műholdat állított pályára

Észak-Korea bejelentette vasárnap, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állította a műholdat, amelynek a világűrbe juttatását napokkal ezelőtt előre jelezte.

MTI Világ

Megint rakétákat lövöldözgetett a tengerbe Észak-Korea

Észak-Korea hét rakétával hajtott végre kísérletet csütörtök éjjel, a gyakorlatot az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyesen felügyelte – jelentette a dél-koreai hírügynökség a szöuli védelmi minisztériumra hivatkozva. A közlés szerint föld-levegő rakétákról van szó, amelyek az ország keleti partjainál csapódtak a tengerbe.

MTI Világ

Megint rakétákat lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea vasárnap újabb rakétakísérleteket hajtott végre: összesen 16 rövid hatótávolságú rakétát indított a keleti partról a nyílt tenger felé - közölték dél-koreai katonai források.

1 2 3 4 5 6 7 8
Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Albánia most már biztosan betiltja a TikTokot

Albánia most már biztosan betiltja a TikTokot

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

Furcsa gondolatok: ön is érezte már úgy, hogy ugrani kellene a mélybe, amikor nagyon nem lett volna jó ötlet?

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

A címlapról ajánljuk