Tetszett a cikk?

Bekapcsolták Magyarország legnagyobb, hőszivattyúra alapozott hűtés-fűtési rendszerét a Pannon új, törökbálinti irodaházában, a Pannon Házban. A világviszonylatban is kiemelkedően korszerű, környezetbarát hőnyerő rendszer egyben Európa hetedik legnagyobb ilyen jellegű projektje.


A hőszivattyús hűtés-fűtési rendszert újságírók jelenlétében Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója kapcsolta be az épület gépházában. „A norvég Telenor Csoport tagjaként a Pannon elkötelezett a környezetvédelem és az ehhez kapcsolódó innovatív megoldások iránt, hiszen ezek segítik a fenntartható fejlődést, valamint hozzájárulnak a vállalati növekedéshez is. Fontosnak tartjuk, hogy a munkánkat úgy végezzük, üzleti sikereinket úgy érjük el, hogy közben a környezetünket tiszteletben tartjuk. A Pannon az egyik leginkább környezettudatos vállalat Magyarországon. Vállalta, hogy 2011-ig 24 százalékkal csökkenti éves szén-dioxid kibocsátását ” – mondta el a vezérigazgató. „Új irodaházunk hőszivattyús rendszerének éppen az a lényege, hogy egy megújuló energiaforrást, a föld hőjét használja fel. Ez a rendszer emellett hosszú távon költséghatékony is: szakértőink számításai szerint 8-10 éven belül száz százalékosan megtérül a befektetés, mindez jóval környezetkímélőbb módon, mint a hagyományos klímatechnológiákkal.”

A rendszer kialakítása során 180 darab hőszondát fúrtak le száz méter mélyre a földbe. A szondák nyerik ki a földből a 15 fokos földhőt, amelyet három hőszivattyú segítségével nyáron hűtésre, télen fűtésre használnak fel. A Pannon Ház belső tereinek klímáját a mennyezeten futó (álmennyezettel fedett) csőrendszerben keringő vízzel lehet majd szabályozni.

A törökbálinti Pannon Ház nemcsak az ország egyik „legzöldebb irodaháza” lesz, hanem a Pannon környezettudatosságának és innovatív vállalati munkakultúrájának, új munkastílusának (New Way of Working) szimbóluma is. Az épület szinte összeolvad a természettel: az Égett-völgyben található 8 hektáros telek területének mindössze 7,55 százalékát foglalja el a megengedett 30 százalék helyett.

A beltéri klíma hőszivattyús rendszere Európában is ritkaság, eddig szinte csak Norvégiában és Svédországban alkalmazták. Az épületben a használati melegvizet 168 négyzetméternyi napkollektorral állítják elő. A hulladékot szelektíven gyűjtik. Az irodákban a lehető legkevesebb papírt használják fel, és az irodai munka során 100%-ban újrahasznosított papírra nyomtatnak. A Pannon Ház jóval több, mint egy irodaépület: a benne dolgozó emberek interaktivitását és alkotó munkáját segítő mozgalmas, természet-közeli, kreatív közeg. A tágas közösségi terekben a dolgozók a legkorszerűbb technológiákat használják majd, melyek az interakciót szinte bárhonnan (akár otthonról is) lehetővé teszik.

A Pannonhoz kapcsolódó egyéb hírekkel kapcsolatban itt tájékozódhat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Akkora vihar van az USA-ban, hogy töröltek 1300 repülőjáratot

Akkora vihar van az USA-ban, hogy töröltek 1300 repülőjáratot

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV