Blaha Lujza téri szökőkút, délelőtt 11 óra. Az operatőrök már rendezgetik a kameráikat, az újságírók zsebeiből előkerülnek a noteszek, majd megjelenik a szinte felismerhetetlen Szalay, össze nem illő melegítőruhákban és rózsaszín sapkában. Némi bizonytalanság a részünkről, még távolabb van, annyira elgyötört, hogy nem tudjuk, egy igazi hajléktalan, vagy tényleg ő az.

Ám világossá válik, amint közelebb ér és azt mondja: „eddig szinte senki nem nézett a szemembe”.

A színésznő elmondása szerint hirtelen ötlettől vezérelve választotta a négynapos fedél nélküli életet: „az elején még tele voltam önbizalomhiánnyal, nem tudtam, hova menjek, vagy azt, hogy egyáltalán kit érdekel ez. Mondtam a Jutkának, lehet, hogy egyszerűen kimegyek az utcára. Felhívtam a Centrál Színházat, és ők partnerek voltak egy ilyen bemutatóban.”

Szalay az első nap még autóban aludt, a második éjszakától otthon, bár csak néhány órát pihent: „mondta a lányom, hogy nyugodtan aludjak otthon - mert ha bejutottam volna a szállóra, akkor is melegben lennék - és majd ő ellop valamit. Bár lopás nem volt, de egyre kevesebb cucc van rajtam, mindennap odaadtam valamit azoknak, akiknek nagyobb szükségük volt rá. Volt, hogy bementem egy nyugdíjasotthonba, mert pisilnem kellett, de az ott dolgozók nem engedtek ki a mosdóba. Teljesen megértettem őket, az egyikük nagyon kedves volt, mondta, hogy értsem meg, de nem akarnak fertőzést kapni. Ahogy jöttem ki, mindenki engem nézett, olyan volt, mint egy szégyenfolyosó. De abszolút elfogadható volt, itt inkább országosan kellene megoldást találni erre. Ott álltam, és nem vehettem le a parókámat, hogy hahó, én vagyok, és nagyon kell pisilnem. Öt-tíz perc múlva elértem a Dankóba, ott mindig van nyitott vécé.”

„Magyarországon nem mehetsz el vécére csak úgy - mondja a beszélgetés egy másik résztvevője,- ha például bankban állsz másfél órája, és kismama vagy, vécére kell menned, bocsánat, hánynod kell, akkor igencsak rossz a helyzet... ez sehol nincs megoldva.” Jutka szerint a hajléktalanok arról nem tehetnek, hogy kevés a közvécé, mert rengeteg van magánkézben, „Tarlós meg közli, hogy nem áll lehetőségükben, hogy ezt a szolgáltatást hajléktalan embereknek is nyújtsák” - mondja.

„De ez nem csak a hajléktalanokra, rám is vonatkozik” - mondja Szalay - a 6:3 avagy játszd újra, Tutti egyik mondata jutott eszembe, hogy kisfiam, ez alapszolgáltatás..." „Annak kellene lennie” - mondja egy másik hölgy.

Az ideiglenes otthontalanság alatt a színésznő egy almát és egy zabszeletet evett, mástól nem fogadott el ételt. Azt meséli, naponta három helyen van ételosztás, de ha egyik helyről kiszorul, akkor a másik helyre már nem tud időben odaérni. A "túra" vége előtt egy nappal kezdett csak éhes lenni, és megkívánni a kirakatokban látott ételeket.

„Erről le tudja szoktatni magát az ember, ugye Jutka?” - kérdezi a 62 éves hajléktalant, aki sűrű bólogatással válaszol. „Jutka soha nem éhes, és soha nem is kér ételt” - teszi hozzá.

„Szerdán kimentünk együtt a Kálvin térre, gondolkoztam, hogy azon kívül, hogy feltérképezem, mit tud tenni az, aki először kerül utcára, kellene még csinálnom valamit: kitaláltam, hogy kiülök a térre és kiírom, hogy "Beszélgetnél velem"? Volt, aki egyértelműen jelezte, hogy nem... pedig ezek tiszta ruhák rajtam, de a szemük koszosnak és büdösnek lát. Otthon fürödtem, de ettől még baromi koszosnak érzem magam, mert a városnak azért van egy szaga, és négy napja ez a ruha van rajtam - mutat a mackófelsőre. „Nagyon édes volt egy lány, odaült hozzám. Én tudtam, hogy róla fogok beszélgetni, tulajdonképpen őt terápiáztam egy fél óráig. Jutka kiírta magára, hogy Megölelnél?, mire elkezdtek kaját hozni az emberek, mondtuk, hogy nem kaját kérünk, jó, de sietek - hangzott a válasz, mi meg kérdeztük, hogy akkor egy ölelést? Erre is voltak vevők.” Szalayt nem zargatták a rendőrök sem, elmondása szerint inkább olyanhoz mennek oda, akinél alkohol van.

„Hétfőn, az első nap végig úgy éreztem, hogy feladom. Beálltam a női szálláshelyre, és szorongtam, voltak arcok, alkoholos állapotú, nagyon lelakott nők, és elkezdtem félni. Este amúgy sem tudok a családom nélkül aludni, milliószor megkérdeztem magamtól, hogy miért vállaltam be én ezt? Erre egy alkoholista nő felkarolt, a többiek azt mondták, nehogy már egy új kerüljön be, de ő segített, és folyton azt mondogatta nekem, hogy mama, mama. Megmelegedett a szívem, hogy nem vagyok egyedül, akkor mondtam, hgy ezt végig kell csinálnom. Amikor kedvességet kaptam, az nagyon jól esett.”

Szalaynak furcsa volt, hogy írók, kollégák, régi ismerősök mentek el mellette. „Zavarba jöttem, hogy úristen, ketten vagyunk az utcán, és jön az egyik volt tanítványom: elkaptam a fejem, de rájöttem, hogy felesleges volt, mert ő nem néz engem. Nagyon meglepő volt, hogy Szirtes Tamás rám köszönt. Ültem egy parkban tegnap, jött, rám nézett, hogy kezét csókolom. Fel akarom majd hívni, hogy ő vajon tudja-e, hogy kinek köszönt, vagy csak ismerős voltam... Egyébként ő volt az egyetlen, a többiek elmentek mellettem.”

Mint kiderült, alkalmi munkát is próbált szerezni, utcaseprőnek szeretett volna menni. Szalay azt hitte, hogy csak odamegy és kész, de az utca sepréséhez bizony arcképes önéletrajz kell e-mailben, és utána talán be is hívják az embert. A színész szerint a kirekesztettség érzése a legborzasztóbb, a legjobb pedig a kedvesség, akár az utca emberétől, akár a hajléktalanoktól, akik befogadták vagy segítettek neki.

Az egyébként rendkívül kedves és barátságos Jutka jelzi, hogy szólna még pár szót a tisztálkodásról. Szerinte a hajléktalan emberek fürdési lehetősége nagyon korlátozott, vannak olyan szállók vagy melegedők, ahol lehet fürdeni, de olyan kicsi a víztartály hogy két-három ember tud csak sorra kerülni és nincs tovább.

„Budapesten több ezer hajléktalan van, és hiába van sok hely, annyi embert nem tudnak lefürdetni. Annyira könnyen mondják, hogy a hajléktalan nem ad magára - elárulom, a javarésze szeretne adni magára, ha megoldható lenne, de a Fővárosi Önkormányzat nem hajlandó segítséget nyújtani ebben” - mondja.

Jutka egyébként magánterületre befogadott hajléktalan, a férjével 17 éve egy kunyhóban él, és nagyon sajnálja azokat, akik az erdőben élnek, mert a hatóság szó nélkül kipenderíti őket. Az asszony egyébként büszkén meséli azt is, hogy négy munkahelye van, két helyen takarít, a harmadik helyen ő a bejárónő, és van állása egy nagyüzemi konyhán is.