A neveltetésünk, a kultúránk, a reklámok és persze a tapasztalataink megtanítottak arra, hogy nem mindegy, egy nő mit visel. Sőt, az sem mindegy, hogy egy lány mit visel – úgy tűnik, a megszégyenítést és a korlátok kijelölését nem lehet elég korán kezdeni. A United Airlines a napokban belefutott egy olyan PR-katasztrófába, amely tökéletesen leképezi ezt a berögződést, még úgy is, hogy a cég sajtósai által lobogtatott szabálykönyv alapján még akár védhető is az, ami történt. De nem az.

Történt, hogy a Denverből Minneapolisba tartó járat utasfelvételénél a United Airlines munkatársa úgy gondolta, két lány – a hírekben tinédzserkorúnak emlegetik őket, de az egyikük valójában 10 éves volt – nem a "repüléshez méltó öltözetben" készült beszállni a gépbe, így megtagadta tőlük ezt a lehetőséget. A repüléshez nem méltó öltözet pedig a leggings, más néven cicanadrág volt.

Ezt – vagyis pontosabban a feneküket – kellett volna eltakarniuk valamivel, hogy elég decensek legyenek az utazáshoz.

Flickr / Creative Commons / Matthew Kenwrick

Bár a közösségi oldalakon hatalmas volt a felháborodás, és hírességek is véleményt nyilvánítottak az ügyben, a légitársaság megvédte a munkatársa döntését. Az indoklás szerint a szigorúbb dress code a légitársaság alkalmazottjaira és a hozzátartozóikra vonatkozik, akik ebben a minőségükben ingyen, vagy legalább is komoly kedvezményekkel utazhatnak a cég járatain. Az elutasított lányok pont ebben a konstrukcióban készültek felszállni a gépre.

Az érvelést némileg gyengíti ugyanakkor, hogy az incidensről beszámoló szemtanú szerint a lányokat kísérő felnőtt férfin egy sort volt, amely alaposan a térde felett ért véget. Ezzel semmi problémája nem volt a lelkiismeretes United Airlines-alkalmazottnak. A lányok ugyanakkor gyerekek voltak, leggingsben, ami teljes mértékben illendő és megfelelő gyereköltözetnek számít.

A ruhadarab, amely zavarba ejt

A legtöbb női ruhadarabba bele lehet magyarázni valamit, amitől illetlen lesz. A leggings ebből a szempontból különösen hálás darab, és mivel a népszerűsége az elmúlt években ismét a tetőfokára hágott – a kilencvenes években már volt egy diadalmenete a cicanadrágnak, de abban az ártatlan korban valamiért mindenki magától értetődőnek vette, hogy ez legitim viselet –, könnyű céltáblának használni.

Divatszakmai fordulattal élve, a leggingsszel kapcsolatban leggyakrabban használt stigma az, hogy nem nadrág, vagyis nem lehet nadrágként viselni. Ezt általában elrettentő példákkal bizonyítják, amelyekből látványra is kiderül, hogy sokkal közelebb van a harisnyához.

Why do fat people love leggings so much. I could see all of her folds as she wobbled about like a dying whale. pic.twitter.com/MAEFErNPYq

— Luke T (@RealTempleton) 2014. augusztus 29.

Ami viszont Lakatos Márk szájából hitelesen hangzik, az egy légitársaság szabálykönyvében olyan bekezdés, amelyet több évszázad nőkkel szembeni előítéletei alakítottak.

A leggings népszerűségét a divat diktálja ugyan, a róla zajló közbeszédet viszont áthatja némi, sőt olykor kifejezetten hangsúlyos testszégyenítés. Az ellene megfogalmazott kifogások ugyanis leginkább arra irányulnak, hogy a leggings nem hogy nem fedi el jótékonyan az úgynevezett testhibákat, hanem – testre simuló jellegéből adódóan – felnagyítja azokat.

A divatnyelven megfogalmazott korlátozások is erre vonatkoznak: nem illik bizonyos méret, súly vagy kor felett felvenni, pontosabban csak tökéletes testen mutat valahogy.

Pedig a leggings lényege – és népszerűségének titka –, hogy az elasztikus anyagának köszönhetően mindenféle combra és vádlira képes kényelmesen rásimulni. Ez ugyanakkor nemcsak a testszégyenítésnek ágyaz meg, hanem a szexualizálásnak is. A kövérezéstől csak egy ugrás a ribancozás.

Igen, teljesen komolyan megjelent a közbeszédben, hogy ez a ruhadarab alkalmas a közszemérem megsértésére. Egy amerikai törvényhozó egyenesen felvetette, hogy be kellene tiltani, mert annyira árulkodó, hogy az már obszcén. Tavaly egy Rhode Island-i férfi, Alan Sorrentino a helyi lapban egy olvasói levélben fejtette ki a véleményét, miszerint felnőtt, érett nőkön nagyon bizarr és zavaró a leggings látványa. Innen egyenes út vezetett a leggingstüntetéshez: nők százai vonultak fel cicanadrágban Barrington kis városában tiltakozásul.

A betiltással kacérkodó érvelés szerint tehát a leggings provokatív, zavaró, és túlságosan sokat mutat. A leggings hívei viszont azt mondják: ez a ruhadarab kényelmes, előnyös, és más emberek kíváncsi tekintete vagy túl színes fantáziája nem az ő problémájuk.

Képünk illusztráció

Flickr / Creative Commons / silentfuzions

Valamibe mindig bele lehet kötni

Természetesen nem a cicanadrág az egyetlen ruhadarab, amellyel a nőket különböző szabályok közé próbálják beszorítani a kultúrák. A tavalyi francia burkinivita például akkorát szólt, hogy várhatóan még jó ideig lesz benne muníció. De sok nő ismeri azt a diszkriminatív elvárást is, hogy csak kényelmetlen magas sarkúban léphet be a munkahelyére. A társadalmak, a cégek, az intézmények, a vallások egyszerűen imádják megmondani a nőknek, hogy mit viselhetnek, és mit nem.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a nők ezt már gyerekkorukban megtapasztalják, és a legtöbben egy életre magukévá teszik a meggyőződést, hogy a kinézetükben mindig akad valami, ami miatt szégyenkezniük kell. A családokban, az iskolákban, a sportlétesítményekben a legártatlanabb pillanataikat is szexualizált kontextusba helyezik: ne tegyék szét a lábukat, ne vegyenek fel túl rövid szoknyát, ne lógjon ki a hasuk a pólóból, ne használjanak rúzst.

Ezek természetesen a megfigyelő szemszögéből illetlenek, de ez nem változtat azon, hogy a nők nagyon korán hozzászoknak ahhoz, hogy ők a megfigyeltek, hogy nem ők kontrollálják azt, ahogy kinéznek, hanem mások mondják meg, hogy hogy néznek ki, és ehhez képest hogy kellene kinézniük.

Innen viszonylag rövid logikai ugrással eljutunk addig a közhelyszerű érvelésig, amely az úgynevezett nemi erőszak kultúrájának és az áldozathibáztatásnak a sajátja: hogy a nők provokálják ki az erőszakot azzal, ahogy öltözködnek, viselkednek, hogy rosszkor vannak rossz helyen. A társadalom egyelőre arra rendezkedett be, hogy sokkal egyszerűbb a lányokat és a nőket keretek közé szorítani, mint az önkontrollt számon kérni néhány fiún vagy férfin, akik nem tudnak ellenállni egy spagettipántos felsőnek.

A leggingsszel kapcsolatban is ezért alakulhatott ki egy bináris elképzelés, hogy valaki vagy érdemtelenül – hiszen sem az alakja, sem a kora nem indokolja – préseli be magát, megsértve ezzel az őt megfigyelők esztétikai elvárásait, vagy teljesen jogosan húzza magára, hiszen az alakja és a kora is feljogosítja erre, de ebben az esetben nem számítson másra, mint arra, hogy a szűk anyag alól kidomborodó feneke lesz a középpontban. A leggings automatikusan bámulásra alkalmas tárgyakat csinál a nőkből, akiket aztán vagy csúfolni lehet, vagy megkívánni.

A United Airlines most hibátlanul felmondta ezt a leckét.