Kánikula van, hőségriadó, a szabad ég alatt mindenki érzi, mennyire elviselhetetlen a meleg, ezért igyekszik hűs helyre, légkondicionált körülmények közé. A hatóságok egyre-másra rendelkeznek: párakapukat állítanak fel, vizet osztogatnak, locsolják az utcákat.

MTI / Balogh Zoltán

De hogy volt ez régen, amikor még csak a meleg volt, de légkondi nem? Hogyan védekeztek az emberek a hőség ellen?

Szalmakalap, legyező, bűz, járványok  

A légkondit úgy 4950 évig (a csak egyes nagyon gazdagoknak elérhető kezdetleges vízvezetékhűtős megoldásoktól eltekintve) a legyező helyettesítette, már i. e. 3000-ből ismerünk legyezőket, az ókorban a praktikus okok mellett vallási célból is használták őket. A középkorban legyezővel hessegették el a legyeket a templomi úrasztalától, és 1965-ig az egyik pápai ékszer egy pávatollból készült legyező volt – minderről itt olvashat többet. Csak a XVIII században szivárgott le a legyezőkultusz a közemberhez, a 19. század végére csak Franciaországban ezrek foglalkoztak legyezőgyártással. Ma pedig még spanyol és japán nyelvterületen van még valamiféle kultusza és szerepe a legyezőknek.

Öltözködésben a középkor demokratikusabb volt a meleg elleni védekezés tekintetében, a Múlt-kor cikke szerint a nemesek ugyanúgy szalmakalapot viseltek a napsütés ellen, mint a parasztok, csak díszesebbet.

A ma embere már nem tudja elviselni azt a bűzt, ami a kánikulában párolgó városokban akár a 19. században honolt – ezt próbálja meg leírni a Múlt-kor cikke. Régen sokkal kevesebbet mosdottak az emberek, a Napkirály XIV. Lajos 1665-ben konkrétan egyszer fürdött... Ráadásul a társadalom nagy része egy ruhában vitte végig az évet, amit abban a folyóban mostak, amibe a szennyvíz is belefolyt - a XIX. századi Londonban ez volt a helyzet. De Londonnál is jóval koszosabb volt Párizs.

London

Wikipedia / Christie's

A középkorban az utca szennyvízcsatorna is volt egyben, de a szennyvíz mellett hulladék, állati tetemek, belsőségek, orvosi hulladék is az utcán kötött ki - mindez nyáron, hetekig eső nélkül maga volt a fertőzésveszély. Erre elég korán rájöttek, 1345-től már büntették is, ha valaki csak a ház elé zúdította a szemetet. Igaz, Párizsban még a 19. században is előfordult, hogy valaki a bilijét az utcára ürítette, az ablakon át, a XVI. században pedig rendeletben írták elő, hogy a bili utcára ürítése előtt kiabálni kell, megelőzendő a rendkívül kellemetlen baleseteket.

A panel vs. középkori vár csatát az utóbbi nyeri

Egy blog elég rendesen végigveszi a régi korok építkezéséből adódó lehetőségeket: egy XVIII., XIX. században épült nagy kastély, bérház falai jellemzően vastagok, a tégla- vagy kőfalak hőtehetetlensége kicsi, azaz , lassabban melegszenek fel, és sokáig hűvösséget bocsátanak ki. Ezzel szemben a panelházaké nagy, a beton gyorsan felmelegszik, és sokáig ontja magából a meleget (télen hideget).

A régi nyílászárók, ablakok jellemzően szimplák, egyrétegűek, ami nem túl jó védelem a külső hőmérséklet ellen. Ezen segített a ma is sok helyen látható belső spaletta. Később megjelentek a dupla üvegek és a spalettákat a ház külső oldalára tették.

Ráadásul 900 és 1300 között a Földön egy melegebb periódus volt, ami után a kis jégkorszak következett lehűléssel. Ez a pár száz év tehát meleg volt, az akkori nyarak melegebbek voltak, mint a mai nyári időszakok, ahogy brit tudósok rámutattak.

Persze régen is csobbantak eleink, de abban sem volt minidig köszönet. Az itt látható viktoriánus fürdőruha 1875-ből szalmakalappal, napernyővel, kabáttal (!) simán elmenne koraőszi ruhának. Ha mégis leégtek valami csoda folytán, tejjel, tejszínnel vagy mandulás oldattal enyhítették a fájdalmaikat.

Pisztáciás volt az első magyar fagyirecept

A fagylaltot már az ókorban is ismerték eleink, Kínából indult nyugat felé, Nagy Sándor pedig a csaták előtt hóval, borral és gyümölcslével kevert italt adott a vezéreinek. De a középkorban eltűnt a fagylalt, Marco Polo hozta vissza a recepteket ugyancsak Kínából, számol be az Új Ember cikke. A 16. századtól már nem volt szükség hóra a fagylalt elkészítéséhez, egyre jobb hűtési technológiák voltak. Magyarországon a XVIII. században jelent meg a fagyi, jeges lé, hideg nyalatnak vagy fagyosnak nevezték, az első ismert fagyirecept pedig 1753-ból való: az eper- és pisztáciafagyi elkészítését írta le.

Fortepan / Lencse Zoltán

Ez a 60-as évekbeli filmhíradórészlet is jó mutatja, hogy változott az idő. A jegest, aki a hűtőgépekbe vitte a jeget, mindenki irigyelte a nagy kánikulában, ugyanakkor a rendőrök szépen sültek az utakon, óvták a rendet. A SZOT-tagok pedig a dunai állóhajón élvezhették a szocialista Magyarország nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket. A Dunán Pestnél egyébként már a XIX. században nyíltak úszó strandok, olyan faépítények, amelyek a Dunára fektetve egy részéből medencét csináltak, áll a Szeretlek, Magyarország cikkében. A Nemzeti Uszoda 1844-től 1922-ig üzemelt a Petőfi tér előtti Duna-szakasznál. Az úszófürdők egész sora nyílt városszerte: a Szent Gellért rakparton, Óbudán a Nagyszombat utcánál, a pesti Dráva utcánál és Kelenföldön a Kopaszi gátnál, sőt az Országház előtt is. A második világháború idején ezek aztán megszűntek, az 50-es években pedig a fahiány és a fertőzésveszély miatt nem indították újra ezeket. 2009-ben aztán egy nyárra megint megnyílt egy uszálystrand, amely már nem a Duna vizét használta, hanem egy uszályból vett ivóvizet, de érzésre megvolt az úszó-fürdő-feeling.