Tracy Chou szoftvermérnök, a Stanfordon diplomázott, majd egy startupnál kezdett el dolgozni. A cég egyik alapítójától a kezdetektől fogva azt kellett hallgatnia, hogy a férfi kollégái jobbak és gyorsabbak, mint ő. Chou ennek ellenére végezte a feladatát. Amikor felfedezett egy fontos hibát az egyik programban és felhívta rá a mérnökcsapat figyelmét, nem vették komolyan, azt mondták, elég régóta használják a programot, ha gond lenne vele, már kiderült volna. Chou próbálkozott még a figyelemfelkeltéssel, sikertelenül. Végül egy férfi kollégája felismerte, hogy igaza van, és jelezte a gondot. Az egész iroda figyelt rá. Chou tovább próbálkozott, azt mondta, tudja, hogyan kell kijavítani a hibát, de akkor közölték vele, hogy két másik mérnöknek kell ellenőriznie a javításait. A szokatlan elővigyázatosságot azzal indokolták, hogy a hiba jelentős volt, ezért a javítás is az.

Ha a Google néhány napja kirúgott szoftvermérnökének a nagyot szóló kiáltványából indulnánk ki, Tracy Chounak tulajdonképpen semmi keresnivalója nem lett volna a techiparban, mert nő, tehát a bevett képlet alapján biológiailag alkalmatlan arra, hogy ebben a szektorban helytálljon.

De tudod, nagyon bírom, amikor ezek a pasik pillanatok alatt összerekják a puzzle-t, ahogy hanyagul, két mondatban megvilágítják az összefüggést, a hátteret, a szélrózsa minden irányából felszedik az infókat, amire az én női agyam nem képes. Bírom, hogy mindent tudnak, vagy tudják, kitől kell megkérdezni. (Lengyel Gabriella, Figyelő)

James Damore-nak tíz oldalt, nagyjából háromezer szót kellett leírnia, majd körbeküldenie a kollégái között, hogy kirúgassa magát a Google-től. A Gizmodón teljes terjedelmében olvasható kiáltvány lényege, hogy a fejlesztőmérnök meglátása szerint teljesen elhibázott a Google esélyegyenlőségi politikája. Szerinte hiába próbálkozik a vállalat azzal, hogy nőket alkalmazzon, a valóság az, hogy a nők biológiailag alkalmatlanok a jó teljesítményre a techipar kemény világában. (Annyira azért nem próbálkozik, az amerikai munkaügyi minisztérium vizsgálatot is indított a Google ellen, miután a techvállalatot azzal vádolták, hogy szisztematikusan diszkriminálja a nőket. A cég tagadja a vádakat.) Olyan kikezdhetetlennek vélt érvekkel támasztotta alá az álláspontját, mint például az, hogy „a nőket jobban érdeklik az emberek, mint a dolgok”, és hogy az állítólagos neurotikusságuk és a ragaszkodásuk a csapatmunkához alkalmatlanná teszi őket arra, hogy programozókként dolgozzanak, ellentétben a férfiakkal, akik eredendően vonzódnak a versenyhez és a rendszerszintű gondolkodáshoz.

AFP / Susana Bates

Leírsz egy ilyet, aztán az elnököd, Sundar kénytelen lemondani a vakációját, össze kell hívnia a boardot, mert a világ szégyene ez a mondat. (L.G.)

A Google azonnal kirúgta a mérnököt, a cég vezérigazgatója, Sundar Pichai pedig szintén egy memóban jelezte: az, hogy egy alkalmazottjuk úgy gondolja, a kollégái egy csoportjának olyan tulajdonságai vannak, amelyek biológiai alapon teszik őket kevésbé alkalmassá a munkára, sértő és nem oké. Sundar Pichai határozott fellépése sem változtat azon, hogy a Google mérnökeinek mindössze nagyjából 20 százaléka nő, és körülbelül ez az arány a többi nagy techcégnél is. Van tehát abban valami ironikus, hogy épp a techipart létszámban egyébként uraló férfiak érzik veszélyeztetve a munkájukat a létszámban jelentősen alulmaradó nőktől.

AFP / Chandan Khanna

Tudod, nálunk a szerkesztőségben is sokkal több a pasi. Azt nem tudom, mennyit keresnek, de nem is érdekel, a magaméval voltam elfoglalva, amikor tárgyaltam róla. (L.G.)

James Damore memójának további vélemények és hozzászólások adtak szélesebb kontextust. Az eset után a vita több szálon elindult, az egyik például a szólás szabadságát ütköztette a diszkrimináció elleni harccal, és a legjobban talán az a poszt szemléltette, amelyet egy matematikus, Eric Weinstein, a Thiel Capital pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója tett közzé a Twitteren.

Dear @Google,

Stop teaching my girl that her path to financial freedom lies not in coding but in complaining to HR.

Thx in advance,

A dad

— Eric Weinstein (@EricRWeinstein) August 8, 2017

A Damore szövegének a szellemiségében megszületett üzenetben Weinstein azt kérte a Google-től, ne arra tanítsa a lányát, hogy az anyagi függetlensége felé vezető út nem a programozáson keresztül vezet, hanem azon múlik, mennyit panaszkodik a HR-en. A twitterezők gyorsan rámutattak a gondolatmenet döccenőire, például azt kérték tőle, hogy ő meg ne azt tanítsa a fiúknak, hogy az anyagi függetlenségük felé vezető út nem a programozáson keresztül vezet, hanem azon múlik, hogy diszkriminálják a nőket. De a lányának se tanítsa azt, hogy rendben van, ha a férfiak azt mondják neki, hogy biológiai okokból alkalmatlan a munkájára.

Az amerikai alternatív jobboldal (alt-right) a politikai korrektség számlájára írta Damore kirúgását, gondolatrendőrséget emlegetett, és a szólásszabadság hősévé avatta a férfit. És úgy néz ki, Damore nem sokáig marad munka nélkül, a Wikileaks-alapító Julian Assange a Twitteren ajánlott neki állást azzal a megjegyzéssel, hogy „a cenzúra a lúzereknek való”.

A vita másik szála kicsit mélyebbre ásott, és a jelenség mögé nézett. A témában nőként és a Facebook operatív igazgatójaként is érintett Sheryl Sandberg azt írta, hogy az techiparban nem a nemi különbözőségekből fakadnak az egyenlőtlenségek, hanem a káros kulturális sztereotípiákból.

Sheryl Sandberg

AFP / Fabrice COffrini

A nők esélyegyenlőségért küzdő Lean In igazgatósági tanácsának a tagja, Adam Grant pszichológus pedig egy metaelemzést idézve azt írta, mindössze néhány olyan terület van, ahol a nemek közötti különbség jelentősnek mondható: a férfiak fizikailag valóban erősebbek és agresszívabbak, többet maszturbálnak, és jobban vonzza őket az alkalmi szex. Vagyis nagyjából két esetben lehet érvelni amellett, hogy több férfira mint nőre van szükség: ha valaki sportcsapatot akar összeállítani, vagy ha spermára van szüksége.

Ami a vezetői képességeket illeti, a férfiak magabiztosabbak, a nők viszont kompetensebbek ebben a szerepben. Nem találunk viszont olyan neurológust, aki biztosan meg tudná állapítani egy agyról, hogy az férfié vagy nőé-e.

Nem azért van ez így, mert egy rosszabb aggyal küldött földi pályámra a Teremtő. Nem rosszabb, csak másképp működik. Másképp működik, és ez nekem nem fáj. Nem irigylem őket, nem akarok versenyezni velük. (L.G.)

Ez persze senkit nem akadályozott meg abban, hogy tudományosnak tűnő érvekkel támassza alá a nézetet, hogy a férfiak felsőbbrendűek, mint a nők.

Az összefüggéseket nem könnyű felismerni, és nyilván kevesebb erőfeszítésbe kerül, hogy egy olyan komplex jelenségre, mint hogy miért dolgozik kevés nő a techiparban, és ha mégis ott dolgozik, miért érzi úgy, hogy menekülnie kell, egy olyan faék egyszerűségű, de azért tudományosan hangzó alapokra helyezett magyarázatot adjon, mint hogy a nők biológiailag alkalmatlanok a helytállásra ebben a szektorban.

Sokkal humorosabbak, mint például én, pedig én még a szakdolgozatomat is a humorból írtam. (L.G.)

Van valami ellenállhatatlan vonzerő abban az elképzelésben, hogy a szakmai siker kulcsa a veleszületett képesség, és nem az, hogy milyen egyéb privilégiumok tárják szélesre a kapukat valaki előtt. Az egyenlőtlenségeket milliónyi történelmi, kulturális és társadalmi tényező hozza létre és konzerválja, épp ezért könnyű a legegyszerűbb magyarázatokért nyúlni. Damore például azt a több évszázados érvet hozza fel, hogy a nők pszichológiailag kevésbé stabilak, mint a férfiak – egész pontosan a neurotikus szót használja –, erősebb bennük a szorongás, és kevésbé tűrik a stresszt a munkahelyen, de arról megfeledkezik, hogy a nőknek az életük folyamán nagyobb eséllyel volt részük fizikai vagy érzelmi zaklatásban, ami nyilvánvalóan táplálhatja a szorongásukat.

Ma az egyik neves politológus feltöltötte nekem a kávéfőzőt, minden érdek nélkül, ilyenek vannak itt. De én speciel nem szenvedek ettől. (L.G.)

A történetek pedig egészen extrémek. Nemrég az Uber egyik volt szoftvermérnöke számolt be a cégnél töltött „nagyon-nagyon furcsa egy évéről”, amelynek már az első napján megpróbált a szexig eljutni vele a főnöke, aki azonnal a nyitott kapcsolatáról kezdett el leveleket küldözgetni neki. Susan Fowler azt írta, hogy a cégnél teljesen bevett a nőgyűlölet, és a női alkalmazottak tömegesen lépnek ki. Az ügybe belebukott az Uber alapítója, Travis Kalanick, és Fowler története után más cégeknél is hasonló küzdelmekről kezdtek el beszámolni a nők.

Egy 2016-os felmérés szerint a Szilícium-völgyben dolgozó nők hatvan százaléka megtapasztalt kéretlen szexuális közeledést. A szexuális zaklatások áldozatainak a 40 százaléka nem jelentette az eseteket, attól tartva, hogy az tönkreteszi a karrierjüket. A megkérdezett nők 87 százaléka hallott megalázó hozzászólásokat a férfi kollégáktól.

Az Atlantic készített nemrég egy átfogó körképet arról, hogy miként bánik a nőkkel a Szilícium-völgy, és ebből az derült ki, hogy – egy nagyszerű táncos hasonlattal élve – sokkal nehezebb dolguk van, mint Ginger Rogersnek, akinek ugyanazt kellett táncolnia, mint Fred Astaire-nek, csak éppen hátrafelé és magas sarkúban. A techiparban ennél sokkal több az akadály a parketten: nagy eséllyel ugyanis közben néhány férfi még beszól a ruhájukra, elmondja, hogy egyébként sem tudnak olyan jól táncolni, mint a férfiak, és különben is jobb lenne, ha abbahagynák egy pillanatra a táncolást, és hoznának egy kávét.

Tudod, nálunk a szerkesztőségben is sokkal több a pasi. Azt nem tudom, mennyit keresnek, de nem is érdekel, a magaméval voltam elfoglalva, amikor tárgyaltam róla. (L.G.)

A Szilícium-völgy története egyébként tankönyvi példája annak, hogy miként lehet kiszorítani a nőket egy olyan területről, ahol kompetensek. És most nemcsak arra gondolunk, hogy a világ első programozója történetesen nő volt – Ada Lovelace –, hanem arra, hogy ez eredendően egy női terület volt, a szónak nem feltétlenül a tiszteletet parancsoló értelmében.

A második világháború után, amikor a Szílicium-völgy elkezdte kinőni magát, a szoftverprogramozás nem volt túl menő, kicsit a titkárnősködéshez hasonlított, ezért is bízták nőkre, míg a férfiak a sokkal izgalmasabb hardverekkel foglalkoztak. Amikor viszont kiderült, hogy a szoftverfejlesztésben nemcsak fantázia, hanem pénz is van, a férfiak elkezdték kisajátítani maguknak a programozást. Ezt nagyban elősegítette, hogy amikor megjelentek az első személyi számítógépek, ezeket játékként kezdték el reklámozni, a családok pedig magától értetődően a fiúk szobájában helyezték el, még úgy is, ha esetleg a lányaikat is érdekelte volna. Mire ezek a gyerekek felnőttek és egyetemre mentek, sokkal több fiú tudott programozni, mint lány, a szektor pedig elmacsósodott. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a diszkrimináció és a szexuális zaklatás is elűzte vagy eleve kizárta a nőket a Szilícium-völgyből, máris árnyaltabban láthatjuk a statisztikákat. Ez nem a biológiai különbségekről szól, hanem a hatalomról.