A viselkedéskutatók a Pnas című szaklapban számoltak be eredményeikről.

Sarah Marshall-Pescini kutató és munkatársai speciális feladat elé állítottak olyan farkasokat és kutyákat, amelyek falkában és az emberhez szoktatva éltek. A feladat célja az volt, hogy bizonyítsák, milyen jó a fajtársak közötti együttműködés. 

Egy kerítés mögött csirkehús feküdt egy nagy etetőtálcán. Ha két állat egyszerre meghúzta a táláchoz erősített kötél két végét, akkor magukhoz tudták húzni a tálcát.

A farkaspárok 416 kísérletből 100 esetben, tehát nagyjából négy esetből egyszer jártak sikerrel, a kutyapárok azonban 472 kísérletből mindössze kétszer. A farkasok akkor tudtak legjobban együttműködni, ha jó kapcsolatban voltak egymással, és hasonló rangjuk volt a falkán belül.

Az eredmények illeszkednek a természetben megfigyeltekhez – közölték a kutatók. A farkasok nagyon szoros családi csoportokban élnek, és arra vannak utalva, hogy közösen vadásszanak, közösen neveljék az utódokat, és védjék meg a területüket. Ellenben a vadon élő kutyák, amelyek a világ kutyapopulációjának még mindig mintegy 80 százalékát alkotják, általában magányosan kóborolnak. 

Bár a kutyák ugyanolyan érdekeltek voltak az ételért végzett játékban, mint a farkasok, mégis szinte sohasem húzták meg egyszerre a kötelet, hogy elkerüljék a konfliktust egymással – vélik a szakértők. 

"A farkasok mindig harcolnak a táplálékforrásért, a végén azonban mindketten megkapják a maguk részét" – mondta Marshall-Pescini.

A kutyáknál a domináns állat visz el mindent, a másik pedig távol tartja magát tőle és az ételtől is, hogy ne kerüljenek konfliktusba. Nyilvánvalóan ezek az elkerülési stratégiák akadályozták meg a sikeres együttműködést a fajtársakkal – tette hozzá. 

A kutatók a jövőben azt vizsgálják a kutyáknál és a farkasoknál, milyen jól működnek együtt az emberrel.