1989-ig mindenkit legalább négy évig, a korosztály középiskolát is végzett harmadát pedig nyolc évig gyötörték a kötelező orosszal. A mai 50 év feletti generációból sokakban mégis szinte csak néhány jellegzetes szó maradt meg. A magyarázat aligha lehet más, mint politikai természetű: kényszerként elfogadták a diákok, hogy ez is része a tantervnek, de olyan erős volt bennük a belső ellenállás, hogy nem fektettek energiát az elsajátításába.

Pedig az irány egyértelmű volt. Ahogy az akkori oktatási államtitkár, Szávai Nándor írta: „Az orosz nyelvnek az iskolai oktatásban való általános bevezetése egyik jele annak, hogy Magyarország egyértelműen a szocialista fejlődés útjára lépett.” Szerinte „fiataljaink százezreiben is lobog a vágy”, hogy oroszul tanulhassanak, hiszen a Szovjetunió a „világ leghaladottabb gazdasági és politikai országa”, s „a világ leghaladottabb kultúrája, és ennek a kultúrának és tudománynak igaz, mély megismerése az orosz nyelv elsajátítása nélkül alig lehetséges”.

Hogy képezték ki rohamtempóban a pedagógusokat? Majd 1989-ben, amikor fakultatívvá vált az orosztanulás, és a szülők ugrottak, hogy valamelyik nyugati nyelven taníttassák a gyerekeiket, hogyan képezték ismét át őket? A kötelező orosztanítás történetét feldolgozó cikkünket a HVG e heti számában olvashatják.

HVG