Lehet, hogy a házasságuk alatt több ponton is háttérbe kellett vonulnia, hogy a férje ambíciói kiteljesedhessenek, de jó három és fél évvel azután, hogy az Obama család kiköltözött a Fehér Házból, elmondható, hogy

Michelle Obama igazi rocksztár lett, akinek milliók isszák a szavait és várják a történeteit.

Mert hogy történetmesélésből az elmúlt években jelesre vizsgázott – a könyvét szétkapkodták (Magyarországon a HVG Könyvek gondozásában jelent meg), a fellépéseire alig fértek be az emberek, és a színpadon olyan hírességek kérdezgették, mint Stephen Colbert, Oprah Winfrey vagy Reese Witherspoon.

Nyilván sokan ennél is jobban várják, hogy visszatérjen, pontosabban önmaga jogán belépjen a politikába, és például alelnökjelöltje legyen a férje volt alelnökének, aki most épp elnök szeretne lenni, de a lehetőség elől mindeddig határozottan elzárkózott. Pedig a tökéletes kampányfilmet épp most dobta le a Netflixre, amely Obamáék egyik legfontosabb munkaterepe lett a Fehér Ház utáni időkben. (Produkciós cégük, a Higher Ground Production első filmjével, a szintén a Netflixen látható American Factory-val Oscart nyert a legjobb dokumentumfilm kategóriában.)

Az Így lettem könyv után tehát itt az Így lettem (Becoming) dokumentumfilm, amelyből egy kicsit talán jobban megérthetjük miben is áll ennek a nőnek a varázsa, még úgy is, hogy a first ladyként eltöltött évek alatt óvatos, de legalábbis nagyon átgondolt lett minden megnyilvánulása – ami érthető is, az amerikai történelem első, és eddigi utolsó fekete elnökének a feleségeként olyan célpont volt, amelyre sok irányból lőttek.

Nadia Hallgren dokumentumfilmje Michelle Obama sajátos könyves turnéját követi végéig, amelyben a sportcsarnoknyi terek váltakoznak a kerekasztal-beszélgetések intimitásával. A volt first lady ugyanis az új szerepe után kutatva elég fontosnak tartotta, hogy ne csak beszéljen, hanem meg is hallgasson embereket. Főleg fiatalokat. És ebben a törekvésében a férje olyan szinten mellékszereplő csak, hogy a dokumentumfilmben is alig bukkan fel, amikor mégis, az tényleg olyan – ahogy maga Barack Obama poénkodik saját magán –, mint amikor Jay-Z felmegy a színpadra egy Beyoncé-koncerten: csak kis színes adalék lehet.

Michelle Obama új munkaköri leírását nehéz lenne megragadni, talán leginkább az életdizájner címke jellemzi jól a vállalását. Ezt a motívumot – a saját történet, saját életút erejét – már a könyvében megtaláljuk, ahol az önéletrajz műfaji keretei között azt boncolgatja, hogy a születési helye, a gyerekkorának a helyszínei, az élete különböző szakaszait végigkísérő emberek, az ő hozzáállásuk és az erre adott reakciói miként alakították azt az embert, akivé vált. Hogy egy-egy mondat vagy esemény miként válik mérföldkővé, majd épül belénk valamilyen formában: ösztönöz vagy hátráltat, megbénít vagy feldob, elkedvetlenít vagy inspirál.

A könyvturné állomásain is felidézi azt a fiatalkori emléket, amely egyfajta hajtóerőként jelenik meg a dokumentumfilmben bemutatott, fiatalokkal folytatott beszélgetéseiben. Hogy amikor végzős gimnazistaként kötelességtudóan elment a továbbtanulási tanácsadóhoz, a nő – akire nem is emlékszik, mert azonnal kitörölte az élményt – unottan és lekezelően csak annyit mondott neki: „Nem vagyok benne biztos, hogy a Princetonra való vagy”. Népmesei fordulat is lehetne, hogy Michelle Obama aztán a Princetonon kötött ki, de ő inkább onnan közelít, hogy egyszerűen nem adta fel, nem hagyta, hogy le- és visszahúzzák.

Imdb

A beszélgetésekből, az előadásaiból most úgy tűnik, mintha azt szeretné elérni: a mai fiatalok életében a kudarcérzés ne jelentkezzen jóval azelőtt, hogy valóban bekövetkezne. Hogy ne hagyják, hogy már jóval azelőtt kudarcra ítéljék őket, mielőtt próbálkoznának.

Hogy ne a nem vagy elég jó bélyege határozza meg az életüket.

Egy kisebbségi közegben ennek hatványozottan jelentősége van, és Michelle Obama célirányosan is kiválasztja az üzenete címzettjeit: a köré gyűjtött hallgatósag főleg afroamerikai és más kisebbségi lányokból állt, nyilván mert a társadalom őket fosztja meg a legnagyobb eséllyel az önbizalomtól. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy arra várjunk, a világ egyenlőnek lásson minket” – magyarázza az egyik beszélgetés során, majd kijelenti: nekik maguknak kell megtanulniuk, hogy láthatóvá váljanak, és hallassák, használják a hangjukat. És Michelle Obama ebben a törekvésükben kész a szövetségesük lenni.

A dokumentumfilm egy pontján elhangzik, hogy milyen sokat veszítünk azzal, hogy túl sokat foglalkozunk a statisztikákkal, és túl keveset a mögöttük húzódó történetekkel. Az embereket az adataik alapján azonosítjuk be – hol végeztek, mit dolgoznak –, miközben ez semmit sem mond el a történetükről, arról, hogyan jutottak el oda, ahol vannak, hogy ehhez milyen küzdelmekre, személyiségjegyekre, támogatásra, fejlődésre és tudásra volt szükségük. Ez a felismerés magyarázza Michelle Obama elszánt ragaszkodását a történetekhez. „El kell mondanunk, kik vagyunk” – biztatja a hallgatóságát, majd rögtön a személyes példájával ad mélységet a felhívásnak:

Volt first lady vagyok, de rabszolgák leszármazottja is.

A faji kérdést nem tudja és nem is akarja megkerülni a dokumentumfilm.

Michelle Obama bejutott ugyan a Princetonra, de az egyetemi tapasztalataihoz hozzátartozott, hogy az egyik szobatársa csak azért költözött ki, mert az anyja elszörnyedt, hogy ő fekete, és azt gondolta, veszélyben van a lánya.

Imdb

A férje elnökválasztási kampányának a tapasztalataihoz hozzátartozott az, hogy a határozottsága, a véleménye túl sok volt a fehér Amerikának – a kampánystratégák el is tanácsolták attól, hogy szabadon beszéljen, nehogy elijessze a választók többségét, azaz a fehéreket. Néhány archív kampányfelvételen jól látható, hogy egy előítéletes közeg képes a legmagabiztosabb, leginteligensebb, legtehetségesebb embert is elhalványítani és elbizonytalanítani.

Michelle Obama leszámolt azzal az illúzióval, hogy belátható időn belül fel lehet számolni a rasszizmust és a faji előtéleteket – a férje elnöksége például biztosan nem volt elég ehhez. Chicagóban és Washingtonban, az iskolában és a Fehér Házban is minden élettapasztalatából azt a következtetést vonhatta le, hogy a rasszizmus mélyen be van épülve Amerika szövetébe. A figyelmét így aztán inkább eltereli, és erre biztatja a hallgatóságát is. Azt kéri, hogy koncentráljanak a saját történetükre, és ne adják fel. És persze menjenek el szavazni.

(Az Így lettem című könyvből most a hvg360-on olvashat részleteket.)

Michelle Obama: Így lettem, 1. rész - Mákszemek egy rizzsel teli tálban

Több részben mutatjuk be a HVG Könyvek által kiadott bestsellert, Michelle Obama Így lettem című memoárját. Hogy tapasztalta meg a szegényes, ám védett burokban élő afroamerikai kislány először a világ egyenlőtlenségét, s ezzel dacolva végül hogy menetelt be a világ egyik leghíresebb egyetemére, majd szülővárosa legmenőbb jogi irodájába?

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: