szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem tartottak sokáig Kanye West elnöki ambíciói.

Tíz napig tűnt úgy, hogy Kanye West indul az amerikai elnökségért. Miután a rapper július 5-én bejelentette, hogy elnök szeretne lenni, Steve Kramer kampánytanácsadót kérte fel, hogy közösen dolgozzanak. Kramer most az Intelligencernek megerősítette:

West nem lesz elnökjelölt.

Hogy West komolyan gondolta-e egy percig is az indulást, vagy csak reklámfogás volt, az nem derül ki. Kramer úgy fogalmazott: ha valaki elnökjelölt szeretne lenni, az sok akadállyal szembesül, és ez bárkinek nehézséget okoz, aki először próbálkozik ezzel.

A nem túl dicsőséges tíz napban egyetlen olyan közvélemény-kutatás készült, amely mérte West esélyeit: a Redfield & Wilton Strategies felmérésében a megkérdezettek 2 százaléka mondta azt, hogy rá szavazna.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Uniós pénzből festetne ki a kormány 17 budapesti kórházat

Uniós pénzből festetne ki a kormány 17 budapesti kórházat

Két hitelminősítő is ítélkezik ma Magyarországról

Két hitelminősítő is ítélkezik ma Magyarországról

Bámulatos videót rögzített hét éjjellátó kamera: íme a Perseidák meteorraj legjava

Bámulatos videót rögzített hét éjjellátó kamera: íme a Perseidák meteorraj legjava