Nem az volt a tervem, hogy tanár leszek, pedig adott volt az út: 1994-ben végeztem a Karinthyban, majd az ELTE angol szakon diplomáztam. Először mégis multiknál kerestem állást, mert tudtam, hogy tanárként soha nem fogok eleget keresni, majd nyelviskolákban kezdtem angolt tanítani. A vándoréletből azonban egy idő után elegem lett, így kerültem a Közgazdasági Politechnikumba, ahol beleszerettem a tanításba. Hihetetlen érzés, hogy mindig fiatal marad az ember, folyamatosan fejlődni kell, és a sikerélmények sem maradnak el.

A Karinthy Frigyes Gimnáziumban 2008 őszén kezdtem, és rögtön kaptam egy osztályt is, pedig sokáig abban sem voltam biztos, hogy elég jó vagyok ehhez az iskolához. Azóta is imádom a hivatásom, itt kihívás angolt tanítani, és az atmoszféra is fantasztikus, minden volt diákommal tartom a kapcsolatot.

Perger László

Néha persze eszembe szokott jutni, hogy talán jobban jártam volna, ha mégis a multit választom, jelentkeztem is egy sportboltba, végül mégis maradtam. Idegőrlő és fárasztó minden hónapban azt nézni, ki tudom-e húzni a következő fizetésig. Hogy ne így legyen, magántanítványaim vannak, egyetemi felkészítő tanfolyamot tartok, és az önkormányzatnál is dolgozom. Eleve nagyon zavar, amikor valaki azt hiszi, hogy egy tanár csak 8-tól 2-ig dolgozik, ehhez képest még a hétvégén is készülök az óráimra és dolgozatokat javítok, az estéimről nem is beszélve. Annyit dolgozunk a megélhetésért, hogy a fáradtság miatt néha az órákon is nehéz koncentrálni.

Lélekölő az is, hogy nincsenek meg a megfelelő körülmények és minden hatáskört elvettek az iskoláktól, az igazgatóknak még a vécépapírért is könyörögniük kell. A beázás miatt tantermeket kellett bezárni, a tanáriban 17 fok van. Nekem még könnyű a helyzetem, hiszen angolt tanítok, de amit egy nem nyelvszakos tanárnak meg kell tanítania, az már a bűn kategória. A tanterv a 19. századba megy vissza, évszámokat, életrajzokat kell bemagolni, így nem lehet a modern korra felkészíteni a gyerekeket.

Mindenki elvárja azt is, hogy legyen digitális kompetenciánk, ehhez képest az órák első öt perce mindig arról szól, hogy nem működik a hangfal, nincs internet, vagy nem lehet bedugni a laptopot. Dühítő az is, mennyire túl vannak terhelve a gyerekek.

Bár korábban is részt vettem a sztrájkokban, néha azt éreztem, hogy csak magunkból csináltunk hülyét, mert semmi nem változott, és a fizetésünkből is levonták a meg nem tartott órákat. Egy ideje már benne volt a levegőben, hogy ez így nem mehet tovább, de azt hiszem az utolsó lökés a kölcseys tanárok kirúgása volt. Nem is gondoltuk, hogy a polgári engedetlenségünk ilyen sok embert fog megmozdítani, rengetegen rám írtak, hogy nagyon büszkék ránk. És bár pénteken nem tudtam ott lenni a tankerületnél, a távolról is melengette a lelkem, hogy ilyen sokan vállaltak velünk szolidaritást.

Nem tudjuk, mekkora támogatottsága van a megmozdulásunknak a társadalomban, de az biztos, hogy elszántak vagyunk. Most várunk, szusszanunk egyet, de biztos, hogy folytatjuk: ki akarjuk ugrasztani a nyulat a bokorból.