Horváth Brigitta vagyok, magyar szakos középiskolai tanár és osztályfőnök. 29 éves diplomás felnőtt, aki alig képes megélni a tisztességes munkájáért megkeresett pénzből, aki nem látja a jövőt, nem tud hosszú távon tervezni, akinek alig van szabadideje. Nem túl fényes bemutatkozás, igaz?

13 évesen a Holt költők társasága című film hatására fogalmazódott meg bennem, hogy pedagógus szeretnék lenni. Ironikus, hogy a mostani események kapcsán a film ikonikus jelenete terjedni kezdett, aktuálissá vált. Nem hittem volna, hogy pályafutásom 4 év után veszélybe kerül. Most folyamatosan veszélyben érzem magam és a hivatásom. Szorongás, megfélemlítés, kimerültség, állandó stressz? Tényleg erről kell ma szólnia egy tanár életének? És egy diákénak? Nem szeretném. Nem hagyom, nem engedem, hogy így legyen!

Perger László

Megkaptam én is a diákok tanuláshoz való jogának korlátozására hivatkozó, általuk csak tájékoztatásnak mondott levelet az egynapi polgári engedetlenség vállalása miatt. Az osztályom kidekorálta… És péntek délután elmentem velük egy kiállításra. Így korlátozok én!

Idén kezdtem az 5. tanévemet, kezdetek óta a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanítok. A lelkesedésemet, a motivációmat az „életpálya-modell”, a NAT2020, a sztrájkjog ellehetetlenítése, a folyamatosan romló és fojtogató munkakörülmények kiölték belőlem. De a gyerekek és a szaktárgyaim iránti szeretetet senki és semmi nem tudja kiölni. Ezért megyek tovább, mert az alap továbbra is adott, a többi pedig visszaszerezhető. Legalábbis meggyőződéssel hiszek benne. Pedagógus szeretnék maradni. Nem csak szívben és lélekben, hanem iskolában dolgozva is.