hvg.hu: A munkájának van tudományos és technológiai vetülete is, de feltételezem, hogy a fantáziának is megvan a maga szerepe, elvégre a 100-150 millió évvel ezelőtti világot kell rekonstruálnia. Mennyi képzelőerőre van szükség, amíg egy fosszíliától eljut a dinoszauruszok korának a részletes leírásáig?

Steve Brusatte: Minden tudományágban szükség van a képzelőerőre és a kreativitásra, ha az ember valami újat akar megtudni a világról, ha olyasmit akar felfedezni, amit mások még nem. A paleontológiára ez különösen igaz, hiszen nincs ember, aki látott volna egy T-Rexet élve. Maradnak a fosszíliák, amelyek lényegében megkövesedett csontok, és ezek alapján próbáljuk kitalálni, hogy néztek ki az akkori állatok és a világ, amelyben éltek.

Ezek az ősmaradványok sok mindent elárulnak: mekkora volt az állat, nővény- vagy húsevő volt-e, két vagy négy lábon járt-e, vagyis az alapvető információkat elárulják. De ahhoz, hogy ténylegesen el tudjuk képzelni, milyenek voltak ezek a kihalt élőlények, használnunk kell a fantáziánkat. Nem ismerek paleontológust, akinek ne lenne nagy képzelőereje, ebben a szakmában ez elengedhetetlen.

hvg.hu: Használjuk akkor! Mi történne, ha fognánk emberek egy csoportját, és visszavinnénk őket a dinoszauruszok korába? Mennyi esélyük lenne a túlélésre?

S. B.: Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy az a világ, amelybe érkeznének, több szempontból is nagyon más lenne. Más lenne a légkör, a növényzet, az élelem, ami a rendelkezésükre állna. Persze az első dolog, amire gondolnánk, az az, hogy mi történne, ha meglátnának egy T-Rexet. Nos, az tényleg elég ijesztő lenne. De ha az a kérdés, hogy emberek és dinoszauruszok képesek lennének-e egymás mellett élni, azt gondolnom, hogy igen – végső soron félelmetes ragadozók mellett fejlődtünk ki. Inkább attól tartok, hogy ha visszamennénk a dinoszauruszok korába, nagy nyomás alá helyeznénk őket az élőhelyeiken, valószínűleg levadásznánk őket, megszabadulnánk tőlük, hogy biztonságban legyünk, néhány dinoszaurusznak talán a kihalását is okoznánk. De hogy képesek lennénk-e a túlélésre a T-Rex és társai mellett? Igen.

hvg.hu: Annak idején a dinoszauruszok voltak a világ urai, ma az emberek hiszik magukat annak. Az evolúciójukat mindkettőnél meghatározta a környezetük, de – ahogy azt látjuk magunk körül –, mi, emberek drasztikusan át is alakítottuk a környezetünket. A dinoszauruszoknak volt hasonló hatásuk a világra, amelyben éltek?

S. B.: Minden élőlénynek van valamilyen hatása a környezetére, és a környezet is befolyásolja a fajokat és az evolúciójukat, minden mindennel összefügg. Az, amit az emberiség csinál, igazán extrémnek számít, nyolcmilliárdnyian vagyunk, és minden más fajnál drasztikusabban átalakítottuk a világot. A dinoszauruszok nyilván nem vágtak ki erdőket, hogy házakat építsenek a helyére, nem bányásztak szenet, nem égettek üzemanyagot, nem pumpáltak szén-dioxidot a légkörbe, de más módon hatottak a környezetükre. Ami azonban az emberek hatását illeti, azt leginkább a baktériumokéval lehetne párhuzamba állítani, és nem a dinoszauruszokéval.

Amikor úgy négymilliárd évvel ezelőtt megjelentek az első baktériumok, néhányan megtalálták a módját annak, hogy energiát nyerjenek a napból, hogy fotoszintetizáljanak – amit ma a növények csinálnak. Közben oxigént bocsátottak ki, márpedig a korabeli Földön még nem igazán volt oxigén a légkörben. A baktériumoknak köszönhető, hogy az általuk kibocsátott oxigén felgyűlt az atmoszférában, és ez teljesen megváltoztatta a bolygót.

Az, amit mi, emberek teszünk ma, azzal a globális környezeti változással állítható párhuzamba, mint amit a baktériumok értek el.

 

hvg.hu: A dinoszauruszokról kialakult képünket vitathatatlanul befolyásolta a hatalmas sikerű Jurassic Park című film, és végül is önt is ez indította el a pályán. Viszont épp emiatt a film miatt nehezünkre esik elképzelni, hogy a dinoszauruszoknak, ahogy azt a legújabb kutatások bizonyítják, tollaik voltak.

S. B.: A Jurassic Parknak hatalmas hatása volt, nagyon sok embert – köztük engem is – inspirált arra, hogy a paleontológiával foglalkozzon, és persze a legtöbb ember úgy képzeli el a dinoszauruszokat – a T-Rexet, a brontoszauruszt, a velociraptort –, ahogyan azok a filmben megjelentek. Ami jó is, meg rossz is. A tavalyi, Jurassic World: Világuralom című filmnél már paleontológus tanácsadóként működtem közre, hogy az ott megjelenő dinoszauruszok a lehető leginkább valósághűek és autentikusak legyenek – már amennyire ezt egy kasszasiker film keretei engedik. Leginkább az tölt el elégedettséggel, hogy ebben a filmben már megjelennek tollas dinoszauruszok. Az első Jurassic Park-film 1993-ban jelent meg, az első tollas dinoszauruszokat 1996-ban fedezték fel, vagyis Spielberg nem tett tollakat a dinoszauruszaira, ki is nevették volna. De mivel a film olyan népszerű lett, az a dinoszauruszkép beépült a köztudatba. Remélem, hogy ez idővel megváltozik.

hvg.hu: A munkája több száz millió évvel repíti vissza az időben, miközben az emberi elme néhány ezer évet is nehezen fogad be. A múlt perspektívájának ez az óriási léptéke hatással van egy paleontológus mindennapjaira?

S. B.: Nem állítom, hogy amikor élem az életem, játszótérre viszem a fiam, vacsorázom a családdal, bevásárolok vagy szabadságra megyek, eszembe jutnak az évmilliók, a T-Rexek vagy a velociraptorok. De a tudomány, amit művelek, olyan perspektívát ad, amivel a többi ember talán nem foglalkozik. És ez annak a tudása és a megértése, hogy a Föld nagyon régi, hogy az evolúció nagyon régóta zajlik, és hogy a fajunk, a világunk négy és fél milliárd évnyi folyamatos változásnak az eredménye. És annak is, hogy a mostani változások – a globális felmelegedés, a tengerszint emelkedése – már korábban is megtörténtek. Ha a modernkori klímaváltozásra gondolok, nem az jut eszembe, hogy vége a világnak. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Föld rendben lesz. Ami aggaszt, az az, hogy az emberi fajunk képes lesz-e alkalmazkodni a változásokhoz.

hvg.hu: Hogyan nézne ki a világunk ma, ha annak idején az az aszteroida nem a Földet vette volna célba?

S. B.: Végső soron nem tudhatjuk, de a paleontológia egyik vonzereje, hogy vissza tudunk tekinteni a múltba, és fel tudjuk tenni ezeket a kérdéseket. A dinoszauruszokat teljesen felkészületlenül érte az aszteroida becsapódása, amikor ez megtörtént, ők már 150 millió éven át fejlődtek és alkalmazkodtak a környezetükhöz. Hosszú-hosszú időn át uralták a Földet, erejük teljében voltak, semmi nem mutatott arra, hogy leszállóágban lennének.

A világ megkérdőjelezhetetlen nehézsúlyú bajnokai voltak.

Ha az aszteroida csak elsuhant volna a Föld mellett, nem látok okot arra, hogy a dinoszauruszok komoly bajba kerültek volna. A dinoszauruszok az évmilliók alatt túléltek globális felmelegedést, jégkorszakokat, azt gondolom, hogy a továbbiakban is képesek lettek volna alkalmazkodni. Ami azt is jelenti, hogy az emlősöknek nem igazán lett volna lehetőségük arra, hogy nagyobb méretűek legyenek. Azzal, hogy a dinoszauruszok megtartották volna a szerepüket az ökoszisztémában, az emlősök is megmaradtak volna kicsinek, másodlagos szerepben.

hvg.hu: Evolúciós szemszögből mi volt a dinoszauruszok nyerő kártyája?

S. B.: A földtörténet hosszú szakaszai során képesek voltak alkalmazkodni, ami persze furcsán hangzik, hiszen az aszteroida becsapódása ezt érvénytelenítette – kivéve a madarakat, amelyek még ezt is túlélték. A darwini természetes szelekció nem tud előre tervezni, egy faj nem tud olyan sajátosságokat kifejleszteni, ami felkészítené egy jövőbeni aszteroidabecsapódásra.

És bár a dinoszauruszok nagyon is alkalmazkodtak a saját világukhoz, a becsapódás után nem voltak meg az eszközeik a gyors változáshoz, ellentétben az emlősökkel, amelyek kicsik voltak, gyorsan fejlődtek, mindenevők voltak és el tudtak rejtőzni, ezzel pedig nagyobb esélyük volt a túlélésre. Mintha pókereznél:

az emlősöknek jó kártyái voltak, a dinoszauruszoknak pedig nem.

hvg.hu: A túlélés feltétele tehát a szerencse vagy az alkalmazkodóképesség. Mi, emberek hogyan állunk ezzel?

S. B.: Bármennyire alkalmazkodtak is a fajok az evolúció természetes kiválasztása által a környezetükhöz, a szerencsére is szükségük van, mert a világ kiszámíthatatlan. És semmi nem olyan kiszámíthatatlan, mint egy több százmilliárd atombombával felérő energiát kibocsátó aszteroida becsapódása. Azok a fajok maradnak meg, amelyek jól alkalmazkodnak, ugyanakkor elég rugalmasak ahhoz, hogy képesek legyenek megbirkózni a változásokkal. A mi alkalmazkodóképességünk nagyon jó, intelligensek vagyunk, képesek vagyunk csoportokban együtt dolgozni, új dolgokat megtanulni és régi tudást hasznosítani, absztrakt vagy művészi módon gondolkodni, gondolni és tervezni is tudunk a jövőre. De nincsenek illúzióim a klíma ennyire gyors változásával. Ha az ember egy erdőtűzzel találja szembe magát, mint olyan sokan nemrég Hawaiin, akkor nem fog tudni olyan könnyen alkalmazkodni. Fajként talán tudunk alkalmazkodni, de az egyes embereknek nem lesznek eszközeik a környezeti változásokkal szemben, és ez elgondolkodtató.

hvg.hu: Sokszor beszél arról, hogy a paleontológia aranykorában élünk, egyre több fosszília kerül elő, szinte hetente új dinoszauruszfajokat fedeznek fel, és jó, ha a szemünket a földön tartjuk. Laikusként honnan tudhatjuk, hogy valami különlegesre bukkantunk?

S. B.: Ez nagyon fontos kérdés, mert a legtöbb leletet nem professzorok és kutatók találják meg, hanem nagyon sok esetben farmerek, építkezési dolgozók, túrázók, sőt gyerekek. A paleontológiában többek között az a nagyszerű, hogy demokratikus tudomány: mindenki találhat ősmaradványokat, nem kell hozzá felsőfokú diploma. Én magam is amatőrként kezdtem még a középiskolában. Viszont jó tudni, hogy mit is keres az ember, miközben sokan találnak valamit, és fogalmuk sincs, hogy mi az.  Azt tanácsolnám, hogy ha egy kőben, egy sziklában látnak valami érdekeset, valamit, aminek más a színe, a textúrája, a formája, fotózzák le, küldjék be a helyi múzeumnak vagy egyetemnek. Nincs ebben semmi butaság, hozzám is rengeteg ilyen üzenet fut be. Érdemes utánaolvasni, tanulni, nyitott szemmel járni.

hvg.hu: Mi a legizgalmasabb kérdés, amire választ remél a közeljövőben a mostani kutatásaiban?

S. B.: Nagyon sokat foglalkozunk a dinoszauruszok és a korabeli emlősök agyával, intelligenciájával, és nagyon szeretném tudni, hogy a T-Rex vagy a velociraptor valójában hogyan érzékelte a világot. Sok mindent persze nem tudhatunk meg, de vannak koponya-fosszíliáink, amelyeket szkennelni tudunk, digitálisan modellezhetjük az agyüreget, ezeket tanulmányozhatjuk, összehasonlíthatjuk a modern élőlények agyával. Összekapcsoljuk a kognitív biológia, a neurobiológia eszközeit és tudását a paleontológiával, és ez nagyon izgalmas.

hvg.hu: A dinoszauruszuk iránt kétségtelenül hatalmas az érdeklődés, de az emberekben nem feltétlenül a tudományosan hiteles kép él róluk. Melyek a leggyakoribb félreértéseink velük kapcsolatban?

S. B.: Az első az, hogy teljesen kihaltak. Nem haltak ki, a mai madarak ugyanolyan dinoszauruszok, mint a T-Rex vagy a brontoszaurusz, csak épp furcsának hatnak, ha így gondolunk rájuk. Túlélték az aszteroida becsapódását, kicsik lettek, szárnyaik fejlődtek, megtanultak repülni. Szóval a dinoszauruszok még mindig köztünk vannak, ők a madarak.

A másik félreértés, hogy a dinoszauruszok nagyra nőtt hüllők voltak, hatalmas krokodilokhoz vagy iguanákhoz hasonlítottak, ami megint csak nem igaz. Sokkal inkább olyanok voltak, mint a madarak, és sokkal okosabbak voltak, mint gondoljuk. Gyorsabbak, dinamikusabbak, energikusabbak. És nagyon sokat közülük tollak borítottak.

A harmadik gyakori félreértés, hogy a dinoszauruszok a távoli múltban élő idegen lények voltak, és semmi közük hozzánk. Ez sem igaz, valójában az agyunk, az érzékeink és sok más adottságunk azért fejlődött ki, mert a korabeli emlősök a dinoszauruszok mellett próbáltak meg túlélni. Az ő kihalásuk tette aztán lehetővé, hogy az emlősök átvegyék az uralmat. Szóval a dinoszauruszok története nagyon is rólunk szól.