szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb tárgyalást tartottak az ügyben, amelyben Herczeget kábítószer-birtoklással és -kereskedelemmel vádolják.

Újabb tárgyalást tartottak a kábítószer-birtoklással és -kereskedelemmel vádolt Herczeg Zoltán ügyében.

A divattervezőt 2022 októberében tartóztatták le, miután marihuánát találtak nála. Akkor drogkereskedelemmel gyanúsították meg, és fél évig előzetesben, majd újabb négy hónapig házi őrizetben tartották. Tavaly augusztustól újra szabadlábon védekezhet – írja a Blikk. Herczegre kábítószer-birtoklás miatt az ügyészség két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést, valamint három évre közügyektől való eltiltást kért.

A nyári előkészítő ülésen az elsőrendű vádlott, F. József azt állította, hogy Herczeg nem tőle vette a nála talált kábítószert, hanem ő vásárolt Herczegtől. A divattervező korábban a fogyasztást elismerte, de a kereskedelmet végig tagadta.

A november 14-i tárgyaláson F. József megerősítette a korábbi állítását, és azt mondta: több mint három évtized óta tartó barátságuk után hideg zuhanyként érte, amit Herczeg mondott, szerinte az ő kárán próbálja menteni a bőrét, és elárulta őt.

A titkosszolgálattól indult el a Herczeg Zoltán lebukásához vezető drogügyi nyomozás

Egy nemzetbiztonsági átvilágítás után került Herczeg Zoltán divattervező a rendőrség látókörébe. A hónapokig tartó telefonlehallgatások során kiderült, hogy több olyan barátja is tőle vásárolta a kábítószert, akik a médiában ismertek. Az érintettekkel drogteszteket végeztettek el, otthonukban házkutatásokat tartottak, de ők csak tanúként szerepelnek az ügyben. A hvg360 a Herczeg-ügy eddig nem ismert részleteinek járt utána.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!