szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A kifejezés a Z és az alfa generáció körében népszerű, miközben éppen az általuk előállított digitális tartalmak fogyasztására utal.

Az Oxford University Press szerint az idei év szava a brain rot, az a magyarul kb. agyrohadást jelentő kifejezés, amely a közösségi média tartalmainak korlátlan és értelmetlen fogyasztására utal – számolt be a The Guardian.

A kifejezés definíciója az Oxford értelmező szótára szerint a következő:

Egy személy mentális vagy szellemi állapotának feltételezett romlása, különösképpen a közönségesnek vagy kihívást nem jelentőnek tekintett (elsősorban internetes) tartalmak túlfogyasztásának következtében”

A kifejezés emellett használható valamire, ami látszólag ehhez a romláshoz hozzájárulhat.

Az év szavát az Oxfordi Egyetem kutatói többek között a 37 ezer leadott szavazat figyelembevételével állapították meg. A kifejezést 2024-ben lett felkapott, de már 1854-ben szerepelt David Thoreau amerikai író Walden című könyvében, ez az első feljegyzett említése a szónak.

Casper Grathwohl, az Oxford Languages igazgatója elmondta, hogy a brain rot a virtuális élet érzékelt veszélyeire utal, azt pedig lenyűgözőnek nevezte, hogy a szó elsősorban a Z és az alfa generációk körében terjedt el, miközben éppen a főképp általuk előállított digitális tartalmakra utal.

A brain rot mellett 5 további szó került fel arra a listára, amelyről a kutatók végül kiválasztották az év szavát, ezek között szerepel a dinamikus árazás és a Dictionary.com-nál a címet kiérdemlő demure is.

Borítóképünk illusztráció.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!