Új helyszínre kellett költöztetni a magyar válogatott május végi angliai meccsét, mert az új Wembley stadion nem készül el idejében – számol be az InfoRádio a BBC-re hivatkozva. Az angol csapat a magyar válogatottal avatta volna fel az új stadiont, amelynek elődjében elsőként a magyaroknak sikerült megverniük az angolokat.

A május 30-ára tervezett magyar-angol barátságos mérkőzést a Manchester United otthonába, az Old Traffordba helyezték át. Egyelőre bizonytalan, hogy az új Wembley-be tervezett nagyszabású nyári koncerteket megtartják-e. Az építtető cégnek a határidő után heti 1 millió fontos kötbért kell fizetnie.

Az új stadionnak eredetileg tavaly őszre kellett volna elkészülnie, de először idén januárig, majd márciusig meghosszabbították a határidőt. Ez azonban csak magát az építkezést jelenti. Ha a stadion elkészül, akkor az üzemeltetőnek még fel kell készítenie a több száz fős személyzetet, és meg kell szerveznie a biztonsági szolgálatot is.

hvg.hu Világ

A futball-vb-k legnagyobb botrányai

Imádott játékunk, a foci újabb világbajnokságra készül. Várakozás és repesés közben nem árt felidézni, kik és mik rontották el a szurkolók szája ízét. Rossz bírók, gátlástalan erőszak, szervezetlenség, kíméletlen céltudatosság, bundázó csapatok, kapzsi futballvezérek, eszelős politikusok.

hvg.hu Világ

Hogyan vegyünk jegyet a 2006-os foci vb-re?

Aki nem csak képernyőről, hanem a helyszínről is nyomon akarja követni a 2006-os labdarúgó világbajnokság mérkőzéseit, még tud jegyet vásárolni. De nem árt sietnie.

MTI Foci-Eb

Totti bokatörése: veszélyben a vb-szereplés!

Francesco Totti, a bombaformában lévő AS Roma labdarúgócsapatának kapitánya bokatörést szenvedett az Empoli elleni, 1-0-ra megnyert hazai bajnokin, így veszélybe került világbajnoki részvétele is.

Duma Aktuál: a MÁV tipikus utasprofiljai – végre cenzúrázatlanul

Duma Aktuál: a MÁV tipikus utasprofiljai – végre cenzúrázatlanul

Fizetett, mégis jól meglepődött az autós, aki pénteken Kapuváron parkolt

Fizetett, mégis jól meglepődött az autós, aki pénteken Kapuváron parkolt

Karácsony: A kormány tisztázza a szándékait!

Karácsony: A kormány tisztázza a szándékait!

Összeállítják a vádiratot Donald Trump ellen

Összeállítják a vádiratot Donald Trump ellen

Kézilabda-vb: a spanyolok nyerték a magyarok csoportját

Kézilabda-vb: a spanyolok nyerték a magyarok csoportját

Megbüntette az MNB az ügynököt, aki azzal hirdette magát: "ne dolgozz"

Megbüntette az MNB az ügynököt, aki azzal hirdette magát: "ne dolgozz"