Annak idején (Észak-)Bajorországban a falvak férfi lakosainak – a reggeltől estig átdolgozott hétköznapok után – szokásukká vált, hogy népviseletbe öltözve a vasárnapi mise előtt vagy után (esetleg helyette) ellátogassanak a falu kocsmájába. A sógorokkal, komákkal elbeszélgetve megittak egy-két korsó sört. Közben persze elfogyott egy-egy weisswurst, vagyis bajor fehér kolbász – ami tulajdonképp nem is kolbász, nem is virsli, hanem valahol a kettő között – édes mustárral, frissen sütött brezel (nagyobbacska perec) társaságában.

A klasszikus frühschoppennnek, vasárnap délelötti sörözgetésnek nem volt feltétlen velejárója, de megtörténhetett, hogy zeneszó is kísérte a söröket. 11 órára azonban a frühschoppennek kötelezően vége szakadt, hogy hazaérjenek az otthoni, családi vasárnapi ebédre. És persze fel kellett készülni a délutáni sörözésre is…A frühschoppen Németországban, Ausztriában manapság is népszerű.

Például a bécsi Fischerbräu sörfőzde-sörözőben minden vasárnap a 11 órás nyitástól van frühschoppen (kivéve július közepétől augusztus végéig), de ez már inkább marketingcélokat szolgál, valójában nem más, mint egyórás örömzene.

A célját mindenesetre eléri, mert az egyébként a nyitást követő laza egy-másfél órára telt házat biztosít. Sokan úgy jönnek, hogy helyet foglalnak, és már itt maradnak ebédre is. Az utcáról beesők csak a pult előtti helyiségben „talponállhatnak”, a könyöklőket támasztva. Kárpótolja azonban őket, hogy közvetlen közelről hallhatják a zenét. A zenészek jellemzően az örökifjú dixilandet nyomják lendületesen, ami a helyben főzött, pompás sörrel remek indítás a hangulatos vasárnaphoz.