Férfiember tettre készen, turbózott fantáziával a konyhába szabadult, hogy meglepje élete párját és felserdült leánygyermekeit egy nőnapi vacsorával. Hogy mire volt képes? Összeszedte, amit talált. Íme, az ünnepi recept. Szerzette és előadja Keszthelyi Imre.

Sertéspörkölt céklával

Ki hallott már olyat, hogy céklás pörkölt? Nos, én magam sem, de megcsináltam. Rémlett, kanalaztunk a minap borscslevest, maradt még utána egy félgumónyi cékla. Előkerítettem. Fogtam, és némi sárgarépával együtt földaraboltam evőpálcika vastagságú és gyufaszál hosszúságú csíkokra. Mindezt kevéske kacsazsírral kevert forró olajban wokban átpirítottam, és félretettem.

Aréna 2000

A wokban maradt sütőzsiradékon két nagy fejnyi felkockázott hagymát és egy kövér, ugyancsak méretre szabdalt zöldpaprikát pirítottam. Addigra kiszabadítottam, felengedtem a fagyasztóból egy szép darab sertéscombot, 2x2 centis nagyságú kockákra vágtam (sublerrel utánamértem). A méreten aluliak az inas cafatokkal együtt mentek a szaft alaplébe főni. Az alaplé szintúgy a mélyhűtőből került elő. A tejes dobozban hibernált marhacsontleves téglából lefűrészeltem egy jó 3 deciliteres darabot, amit felolvasztva póréhagymával és a már említett nyesedékekkel forralgattam. Akadt még a konyhai frigóban darabka jó sós, füstölt kárpátaljai szalonnám. Abból szeltem sütőzsírnak valót, a bőrkéje pedig szintén az alaplében végezte.

A jó forró szalonnazsíron pirongattam a húskockákat, amíg minden oldaluk kifehéredett –  sőt, egy picit még tovább is. Ami levet a hús kieresztett, azt lekanalaztam, ment hozzá a többi alapléhez. Amikor jónak láttam, összekavartam a tűzön a pirított hagymával, majd a tűzről lekapva őrölt köményt és pirospaprikát kavartam mindehhez. Erre zúdítottam rá a forrásban lévő alaplevet, és fedő alatt rotyogtattam, de előbb még szárított zsályát hintettem bele, és nyakon – na jó, combon – öntöttem jó 1,5 decinyi vörösborral. (Ha valakit érdekel: Jackfall cuvée volt 2005-ből, a tisztes maradékot már a lányokkal ittuk meg a vacsorához.) Csak az utolsó buggyanásra – jó félóra múlva – hajítottam utánuk az előzőleg megpirított répát–céklát. Konyhai költeményem ízét-színét előnyösen befolyásolta így is, de roppanós maradt. A kés fokával összezúzott fokhagymát már csak a tálalás előtt csaptam az anyagba. A tányéron bőséges sűrű szaftban úszó hús ontotta eddig még nem tapasztalt izgalmakat ígérő páráját, és ezzel a párom is igen megvolt elégedve.

Ja, krumplis tészta (grenadírmars) volt a köret, mert azt kaptuk a munkahelyi kifőzde napi előfizetéses menüjében, s én jó érzékkel haza mentettem.