Van abban valami, amikor akasztják a hóhért, és a korábbi, a műveletet csoda folytán túlélt elítéltek csillogó szemmel figyelik a történéseket. Nagyjából így érezhették magukat azok a borászok, akiknek a borait korábban értő szigorral kóstolgató Alkonyi László a május 31-én megtartott HetedHétHatár rendezvény kurzusán váratlanul előhúzta 2007-es saját, három év hordózás és két év ballonozás után a poharakba kerülő borát.

A jelenlévők legnagyobb gyönyörűségére a permetezetlen szőlőből készült, csupán a kezdetekben kénezett, kezeletlen bor (amiről Alkonyi azt állította, hogy ilyen lehetett a száraz tokaji 300 évvel ezelőtt) modern kóstolók számára alig volt iható – gonosz kollégák savanyúan cuppogva minden cseppjét kiitták, az óvatosabbak pedig hunyorogva öntötték ki a poharuk tartalmát.

Persze, borzasztó igazságtalanok vagyunk, amikor ezen írás alaphangját ezzel az incidenssel adjuk meg. Merthogy a HetedHétHatár kezdeményezésével egyáltalán nincs baj, sőt, nagyon is tiszteletreméltó, hogy különböző szakértők összefogásával végre kísérletet tesz valaki arra, hogy a sokféle kórságtól sújtott Tokaj-Hegyalját ráncba szedje, dűlőit értő módon besorolja. Így cselekedett már a legendás evangélikus lelkész, Bél Mátyás is mintegy három évszázaddal ezelőtt, aki a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedekben mérte fel és írta le Tokajt.

Neki – a mesterkurzuson elhangzottak szerint – a mai, modern klasszifikálókkal összehasonlítva – könnyű dolga volt, mivel messziről jött emberként nem sújtották a kaotikus uram-bátyám viszonyok, illetve nem lakott a környéken, így nem kellett attól tartania, hogy az alacsonyabb kategóriába sorolt dűlőkön gazdálkodó sértett borászok például háza felgyújtásával adják tudtára elégedetlenségüket.

Kérdés persze, hogy egyáltalán mi tekinthető dűlőnek? Vannak, akik szerint muszáj figyelembe venni a talaj jellegét, minőségét, mások szerint csak a klimatikus viszonyok, legfeljebb a napsütésnek való kitettség számít. Alkonyi úgy véli, bár minden érvelésben bújhat igazság, soha nem lehet a kérdésben mindenki számára megnyugtató módon dűlőre jutni (sic!). Ezért érdemes visszanyúlni Bél klasszifikációjához, amely viszont nem vette figyelembe a talajt, kizárólag az „egységes kitettséget”, és a meghatározott földrajzi területen lévő mikroklímát.

Tokaji bor, HetedHétHatár fesztivál

Gyimesi Zsuzsa

Az sem mindegy, hogy az egykor szűkebb értelemben használt dűlőket a történelem során már komplett birtokokra, birtokrendszerekre is értették.Így könnyen lehetséges, hogy míg néhány száz éve például 25 hektárt értettek egy dűlőn, mára akár 100 hektárra hízott az adott terület. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma már nem ritkán kibogozhatatlan, mire is gondolhatott Bél Mátyás. Mindenesetre Alkonyi kísérletet tett a történelmi besorolás feltámasztására, és egy térképen jelezte is, hol húzódhattak meg az originális klasszifikáció határai.

A patinás bortermő vidék dűlőinek besorolása egyébként azért is sok fejtörést okozhat, mert számos szubjektív elem is sújtja a szakemberek munkáját. Mert mi van akkor, ha zseniális dűlőkön fakezű borászok rossz bort termelnek? Ellenben alacsonyabb minőségű szőlőhegyeken szőlészzsenik munkája nyomán világklasszis borok születnek? Nem beszélve arról, hogy egy-egy dűlő megítélését történelmi meghatározottságok is árnyalhatják. Mindazonáltal Alkonyi azt is elárulta, hogy egy ponton, a Terézia-dűlő megítélésében maga is felülbírálta Bél Mátyást: azt 300 évvel ezelőtt harmadik osztályba sorolták, ám korunk szakértője most „feljebb léptette”, mivel szerinte a történelem és az ott készülő jó borok rácáfoltak Bél Mátyás ítéletére.

Amíg a szakértők parázs vitába bonyolódtak Alkonyiék módszerén, és nyelvtani valamint történeti következetlenségekre vadásztak Alkonyi most megjelent, a tokaji dűlőklasszifikációról szóló könyvében, addig mi röviden felmértük a megjelent 23 dűlő potenciálját. El kell, hogy mondjuk, kóstoltunk valóban legfeljebb harmadosztályú besorolásra érdemes furmintokat, Viszont – már megint – kiemelkedett a sorból Bott Judit 2011-es Csontosa (ezt ugyan vizsgáztattuk már a furmint februáron, ám azóta sokat csillapodott, kerekedett), a Disznókő Lajosok-dűlőjéből származó, az esős délutánt is napsugarassá változtató furmintja, és a mindig lenyűgöző Berecz Stéphanie kreációja.

Az isteni nedűkről pedig az jutott eszünkbe, hogy ha az Úr is úgy látja jónak, és megjelenik idei Bor és Pálinka Plusz kiadványunk, alaposabban is visszatérünk a tokaji klasszifikáció ügyére. Szertelen vakmerőséggel erre már több pohárral furminttal is koccintottunk a HetedHétHatáron.