Szó sincs róla, hogy krokodilkönnyeket hullatnánk a Hilltop Neszmélyért. Annak ellenére, hogy nem tartozik az éppen aktuális trendi pincészetek közé, még mindig évi 7 millió palackot ad el a csatornán túli szigetország borisszáinak, s itthon is elmegy vagy 900 ezer. Mégis azon töprengtünk a minap a Kossuth Múzeumhajón tartott bemutatójukra igyekezve, miként múlik el a világ dicsősége. Nem értjük ugyanis, hogy miért nincs szélesebb rajongótáboruk idehaza. Jó áron, megbízható minőséget produkálnak – meglehetősen következetesen. Ezt az is jelzi, hogy a 2011-es évjáratú, friss boraik közül hármat is aranyéremmel jutalmaztak a mostani VinAgora borverseny ítészei (Prémium Chardonnay, Prémium Pinot Grigio és a Prémium Sárgamuskotály), az Art Álom 2009 (Sauvignon blanc-Tramini) pedig ezüstöt hozott. Azt már magunktól sem kérdezzük, miért van az, hogy az 1997-ben Angliában az Év Borásza, míg 1999-ben Magyarországon az Év Bortermelője díjat, 2004-ben az Év Pincészete díjat is begyűjtő Kamocsay Ákosról – aki az 1991-es alapítás óta a Hilltop főborásza – alig-alig hallunk mostanában.

Hilltop

Talán éppen a már pedzegetett következetesség, az állandóság miatt? Meglehet. Manapság a borfanok állandóan a meghökkentő újdonságot keresik. Nem elég már a stabil minőség jó áron, a kifinomult ízlés újabb s újabb ingerekre vágyik, érezni és élvezni akarva az évjáratok közötti kisebb-nagyobb különbségeket. S az úri társaságban trendi újabb és újabb, ismeretlenebbnél ismeretlenebb bortermelőket felfedezni. Nincs is ezzel semmi baj, nyilván erre jár a piac és a fogyasztói társadalom rugója. Mindazonáltal nem fair megfeledkezni azokról a szereplőkről, akik évtizedek óta azon dolgoznak, hogy a borpiac követhető, kiszámítható legyen, és biztonsággal lehessen bármelyik áruházban akár csukott szemmel is borokat leemelni a polcokról. E sorok szerzője például egy hosszabb villányi nyaralás során, belefáradva a testes vörösek tikkasztó vizsgálatába, az esti grillezéshez egy Hilltop Cserszegi fűszerest bontott meg – a villányi borászok sérelmére, ám saját maga legnagyobb örömére.

Most pedig még annyit tehettünk a jó ügy érdekében, hogy erőt és fáradságot nem kímélve végigkóstoltuk a bemutatott 2011-es tételeket. Jelentjük: több mint tisztességes iparos munka van a friss borok mögött. Sőt, csak kevesen érthetik, milyen hihetetlen összehangoltságot igényel 560 hektár szőlő megművelése úgy, hogy utána egységes – és élvezhető – borarculata legyen egy-egy fajtának, sorozatnak. Ilyesmikről is beszélt Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, aki a borászat munkatársaival és Szabó Edit szakíróval együtt mutatta be a borokat.

Miközben a Prémium Sauvignon blanc-t forgattuk a szánkban, nagyokat bólogattunk Mészáros Gabriella szavaira, aki a borok savaira panaszkodott, mondván, jó részük elégett a 2011-es tűző napsütésben, viszont ez éppen az idei nyár üdítő bora lehet – saláták, tészták mellé –, és koktélalapanyagnak is remek. Igen, lehetne a borban több sav, de nem feltűnő a hiánya. Asztaltársunk, Tompa Imre, a „bordoki” nem értett egyet velünk, és nem a Sauvignon blanc-ért, hanem az Irsai Olivérért lelkesedett. Mi csak annyit mormogtunk a bajszunk alá, hogy nem találjuk az állítólagos három hónap finom seprős érlelést az Irsaiban. Ő azonban meglelte minden ízét, és a kánikulában inkább nem vitatkozunk vele.

Aztán megismerkedtünk az angliai ízlés miatt a Magyarországon szokásosnál kissé sötétebb színűre hangolt, könnyen iható Merlot rozéval, majd jött az est fénypontja, a VinAgorán arannyal honorált (a borversenyen a 2009-es tételt értékelték) Pinot grigio. Valóban gyönyörű, Mészáros Gabriella az egyensúlyát emelte ki – megjegyezve, a Szürkebarát elnevezés szerencsésebb lenne –, az eleganciáját méltatta. Mi pedig azt, hogy könnyen egyensúlyvesztést okozhat a bor iránti szenvedély, különösen egy hajón, így inkább visszafogtuk magunkat, és nem töltöttünk háromszor utána, csak kétszer. A Prémium Chardonnay is behízelgő, ám asztaltársaságunk kicsit élesztősnek találta az ízét – meglehet, a csatornán túl ez a Dom Pérignonra emlékezteti a fogyasztókat, ezért nyakalják fék nélkül. Azt sem igazán értjük, hogy lehet ennyi krémesség egy tökéletesen reduktív borban, de ez legyen a mi bajunk, nem kell mindent megmagyarázni. A szerelmet se a vegyészek kísérletezték ki, aztán mégis működik.

A Prémium Sárgamuskotály barackos illatával vett le mindenkit a lábáról, s hiába kemény az íze és a kóstolási hőmérséklete sem éppen ideális a nagy melegben, jól csúszik. A többszörösen díjnyertes, most ezüstösen csillogó Art Álom 2009-ből érkezett hozzánk, a Tramini és Sauvignon blanc házasítás kis maradék cukorral csábítja az édesszájúakat. Amint azt megtudtuk, Neszmélyen a klíma nem teszi lehetővé, hogy a szőlők aszúsodjanak, csupán a töppedésig jutnak el a bogyók. A végére maradt egy tökéletesen reduktív vörös, ami a Hilltop szekszárdi birtokairól származó Cabernet sauvignonból született. Egyáltalán nem éreztük bántóan reduktívnak, kimondottan jól iható, robbanó illatú fajtabor, amiben nyoma sincs agressziónak, keménységnek, szép, simulékony. Ha – mint a jól értesült szakírók híresztelték – az ára valóban 1000 forint körül marad, súlyos best buy lesz a kategóriájában.

Az est végeztével úgy éreztük, tiszta bort töltöttünk a poharakba Hilltop-ügyben. Meglehet, az éppen ez idő tájt dübörögni kezdő nyári fesztiválokon bevett szokás szerint a fröccsöket fogja favorizálni a száraz torkú ifjúság.