A gugli megmondta a tutit, csak beírtuk, hogy  Adyliget, Petneházy Club Hotel. Buda szívéből – kinek Moszkva, kinek Széll Kálmán tér – húsz perc alatt megtettük a kilenc kilométernyi távolságot. Egy kis kiszakadásra mindenki vágyik időnként, de sajnos csak ritkán tehetjük meg, hogy magunk mögött hagyva a nagyváros zaját a vidéki idill illúziójába ringassuk magunkat. Ráadásul úgy, hogy könnyen, gyorsan visszameneküljünk a flaszterra, és újra jó mélyre szívjuk a nagykörúti levegőt: nehogy már megártson az a friss ájer odakint a végeken.

Ha célírányosan a Dunyhába bújunk, olyan nagyon nem fenyeget minket a veszély, hogy sokkot kap a tüdőnk a nagy váltástól. A gyomrunkkal előfordulhat. Az adyligeti Dunyha Vendéglő – a Petneházy Club Hotel Rendezvényparkban – elérhető távolságra van minden budapestinek, aki rövidke megpihenésre, és tisztességes evészetre vágyik. A házias konyhának, a családias miliőnek köszönhetően az ember percek alatt otthon érzi magát. Halkan meg kell jegyeznünk, hogy közösködős, sajtós töltekezésen vettünk részt a város első libaéttermében. Merthogy elsősorban e derék szárnyas alkatrészeit kínálják. Mondhatni, ez a dunyha  libatollal van töltve.

Itt kezdődhet az elgyengülés

de

Kókáról érkeznek a gágogók, amelyek többek között füstölt libamáj, maceszgombócos libaleves, roston sült libamell, ropogós libacomb, vagy libakolbász képében találkoznak a vendégekkel. Természetesen az sem marad a Dunyhában éhesen, aki nem barátja a libának.

Molnár Tamás, az étterem séfje Dömösdről gyűjti be a mangalicát, de beenged a konyhájába szürkemarhát is.Tokajból a borecet csordogál. Ugyancsak fontos szerepet játszanak a kínálat összeállításában a szezonális termékek: minden héten más-más alapanyag kerül fókuszba. Az ételek többnyire hagyományosan kemencében, bográcsban készülnek, és amit csak lehet a Dunyha saját maga készít  el: például helyben füstölik a szalonnát, a pisztrángot, melyet nekünk is volt szerencsénk megkóstolni az étterem hivatalos megnyitó vacsoráján.

A pisztráng igen jól sikerült, csakúgy, mint a zsályás buktával kísért libamáj brulee, egyik sem tudott azonban a libatepertő közelébe sem férkőzni. Ilyen jó tepertőt még sehol nem ettünk – ropogós volt, de csöppet sem száraz, házi kenyérrel és savanyúsággal egyszerűen fenséges. Az előételek sorában kínálkozott a házi májkrém, az oldalas és a hasaalja szalonna is, utána a maceszgombócos libaleves.Szorgalmasan kóstolgattuk mindet, egyik jobb volt, mint a másik, de mégis vissza-visszajártunk a tepertőre.

Ez pedig a legteljesebb elgyengülés

de

A folytatásban egész liba érkezett egyenesen a kemencéből. Egy libacombot meg is kaparintottunk, köretéül fokhagymás paraj és birskörte kompót szolgált, méghozzá igen jól. A hús ropogós és piros volt, a kíséret pedig kellőképpen “modern”, hogy elfeledtesse a máshol megszokott sósburgonya-párolt káposzta kombót. Molnár Tamás a bográcsos szarvaspörkölttel sem vallott szégyent, mi több, a klasszikus húsételhez fügével töltött gőzgombócot kínált társaságul, nagyon izgalmas ízeket csalogatva ezáltal a tányérra. A főételek sorát a cserépedényben sült mangalicaszűz zárta – annyira tele voltunk, hogy majdnem kihagytuk ezt a fogást, de óriási vétek lett volna, mert ez is telitalálatnak bizonyult.

Ezek az ételek magasra tették a lécet, ezért is volt csalódás a desszert. A meggymártással kísért, újragondolt lúdlábtorta, és a túrós derelye bizony megszégyenülve kullogott utánuk, saját műfajában egyik sem ért fel az előzőekkel. A tésztakosárban ülő csokoládékrém túlságosan édes, a derelye pedig nehéz fajsúlyú volt a mi elvárásainkhoz képest. Szóval, a desszertet még gyakorolni kell. A nem túl meggyőző lecsengés ellenére is szívesen bújnánk újra a Dunyhába, mely megfelelő ár-érték aránnyal, jó magyar/os/ konyhával és családias légkörrel várja az ideiglenesen szökésben lévő nagyvárosiakat.