Nem csoda, hogy az elmúlt huszonöt évben több cseh, illetve prágai kocsma-guide is született hazai kiadóinknál. Volt mit bepótolni. A sort vagy pontosabban a sört a Polgár-Simkó páros sörkalauza nyitotta 1989-ben, majd ezt követte a Sörmentén Prága 1. és 2. kiadása, majd jött Hagymássy András Prágai sörkalauza és most itt a Prága 3.

 Nomen est ómen, persze hogy a sörkalauzok a város legfőbb attrakciójára, a sörre és a jellegzetes sörözőkre fókuszálnak, de azt azért sugallják, hogy könnyű Prágának:  távolról sem viselték meg annyira az elmúlt ezer év háborúi, így a II. Világháború sem, mint Budapestet. Se a tatár, se a török nem dúlta fel, és a legújabb kor csatái is odébb zajlottak. Így aztán a műemlékekben, régi épületekben igencsak bővelkedő cseh fővárosban nem nehéz tetten érni a történelmet, mi több, a sörtörténelmet.

A magyar turisták többsége vet egy pillantást a Szent Vitus székesegyházra, végigszalad az Aranyutcácskán, átvágja magát a Károly hídon hömpölygő tömegen, majd a tömegvonzásnak engedve végignézi az Orloj harangjátékát. S miután szemrevételezte a Tin-templomot, talán még elsétál a zsidónegyedbe, hogy megállapítsa: a temető és a múzeum látogatása szemérmetlenül drága. Ha kötelező látnivalók letudva: uzsgyi, a kocsmába. Nincs is abban semmi kivetnivaló, hogy a prágai kocsmák magyar szótól hangosak.

A rendszerváltozás után sok rémhír terjengett arról, hogy a Királyok útja – a legfontosabb „turistaösvény” – mentén könnyen átvágják a turistákat, így a rutinos versenyzők előnyben részesítik a hangulatos külvárosi sörözőket.

K. G.

Ebben a törekvésükben segíti őket a Prága 3. Mint Marton Jenő a Hibernia kiadó igazgatója, maga is nagy sörbarát lévén, egyúttal a kötet egyik szerzője elmondta a most beválogatott 96 vendéglátóhely nagy többsége sem az első, sem a második kiadásban nem szerepelt. Így valójában a Prága 3. inkább a Sörmentén sorozat – Bécs, Budapest, Csehország, Prága – legújabb darabjának, mint bővített, újabb kiadásnak nevezhető. A szerzőtársak – Vétek György és Hagymássy András – is rutinos sörbúvárok és ez garancia arra, hogy aki a könyv alapján járja majd végig a „prágai sörszlalomot” nem fog csalódni. A merítés a hagyományos sörözők mellett megmutatja az új trendeket, a söröző-sörfőzdék gomba módra szaporodó sokaságát.

Mert természetesen Prágában sem állt meg az idő, akad hely, ahol modellvasúton érkezik a sör a vendég asztalához, és igenis van, ahol meztelen pincérnők szolgálnak fel. Ma már természetes az is, hogy nemcsak a szokásos szentháromságot – výcepní, ležák, tmavý – és nem is csak egy sörgyár termékeit csapolják, a rekorder kocsmában 48 féle csapolt (!) sör közül választhatunk.

A könyv követi a klasszikus útikönyvek módszerét, vagyis törekszik arra, hogy a bemutatott helyek jól reprezentálják azt, amit ma a turista Prága sörözőiben megtapasztalhat. Emellett valamennyi városrész legjelentősebb műemlékeit is bemutatja és bevezet a cseh kulinária világába is. A szerzők ügyesen kerülik el az ilyen útikönyvek legnagyobb csapdáját: az állandó önismétlést, ami ennyi hely bemutatása esetén igen tiszteletreméltó teljesítmény.

A kötet hasznos útitárs, rengeteg praktikus tanáccsal látja el a sörszomjas vándort, akit térképek segítenek eligazodni Prága kocsmavilágában. Élvezetes a stílusa is, ám még szórakoztatóbb lenne, ha több anekdota szólna a híres törzsvendégekről. De az olyanokról is, mint Bohus bácsi, aki szerint jobb egy kiskocsmában sörözni, mint egy nagy gyárban dolgozni – és ezzel a „svejki” megállapítással nincs is mit vitatkozni. 

V.Gy.

 Bónusz: A Prága 3. a budapesti cseh sörözőket is felvillantja a kötet végén, hogy idehaza is folytatni lehessen a túrát. A HVG kiadó legújabb kiadványában, a Sör Plusz magazinban is olvashatnak a sörkedvelők az itthoni cseh sörözőkről, és a széles csapolt, palackozott választékról, mely segít "sörmekkai"  illúzióba ringatni.