Az átlagos nagyüzemi lagerek és különleges sörök között egy hasonlóság fedezhető fel: mindegyiket gabonából erjesztik. A világszerte csökkenő érdeklődés egyik oka talán pont az, hogy sokan ráuntak a „se szaga, se bűze” nagyüzemi sörökre. Nem csoda, hogy a figyelem Flandria és Vallonia sörei felé is fordult. A belga sörfőzők ugyanis évszázadok óta minden fortélyt bevetnek, hogy söreik valamiféle saját karakterrel rendelkezzenek, így aztán érthető, hogy miért is készül Belgiumban több mint százféle sörtípus.

A minőség lépéselőnyben

A sörfőző országok többsége, ha nem is a belgához fogható, de a jelenleginél sokkal színesebb sörpalettával rendelkezett mindaddig, amíg az alsóerjesztésű – általánosan használt nevén lager – sörök elterjedésével szinte mindenütt uniformizálták, iparszerűvé tették a sörfőzést. A sör alapja az árpamaláta és kizárólagos fűszere a komló lett. A belga sörfőzdék viszont más soha nem léptek erre az útra, annak ellenére, hogy nagyüzemeikben itt is a lager lett az uralkodó. Megtartották és továbbfejlesztették a sörfőzés hagyományos módszereit, folyamatosan használták a legkülönbözőbb sörfőzési technikákat, a kendertől a korianderig sok mindent használtak a sör fűszerezéséhez és ennek köszönhetően megmaradt a belga sörfőzés színessége és különlegessége. A belga sörtípusok  nagyban hatottak a kézműves sörfőzőkre, akiknek köszönhetően a felsőerjesztésű és tradicionális sörök ismét reneszánszukat élik Európában és Észak-Amerikában.

A belga hagyományőrzésnek több magyarázata is van. Az egyik, hogy a sok sörfőzdének nemcsak egymással, hanem a burgundi borokkal is versenyre kellett kelni. Nem véletlen és nem is mindig technológiai szükség, hogy a belga sörök gyakran pezsgős üvegbe kerülnek, és a dugót, a pezsgőhöz hasonlóan egy „drótkengyellel” is lezárják. Ennek a palackos erjesztésű sörök esetében fontos szerepe is van: megakadályozza, hogy a palackban zajló másodlagos erjedés kilője a dugót,

A tradíció tiszteletét erősítették a Senne-völgy adottságai is, ahol a környék flórájának köszönhetően a sörök erjedése spontán indul meg. A legnagyobb szerepet azonban mégiscsak a kolostori sörfőzésnek tulajdoníthatjuk, hiszen számtalan – és nemcsak a leghíresebb trappista – szerzetesrend szorgoskodott a sörfőző üstök körül.

Ájtatos korhelyek 

Ha végigtekintünk a flamand és vallon sörökön azt tapasztalhatjuk, hogy jó néhány hirdeti apátsági sörként magát. Valamikor kétségtelen igaz volt ez, hiszen a jelenleginél jóval nagyobb számú monostor és kolostor majd mindegyikében főztek sört, részben saját szükségletre, részben eladásra. Manapság Belgiumban azonban mindössze hét apátságban – köztük hat trappista – főznek sört. A többi úgynevezett apátsági sör már valamelyik modern sörfőzdében készül a hagyományos recept alapján. Ilyen például a legnagyobb mennyiségben gyártott Leffe is, mely a jelenleg a világ legnagyobb sörös cégcsoportjának az Anhauser-Busch Inbev-nek a márkája. De természetesen se szeri száma az ilyen apátsági söröknek, melyeket kóstolva nem lehet kétségünk, hogy a szerzetesek és az apácák nehéz életében azért akadt némi vigasz is.

Az apátsági sörök fogalma ma már tulajdonképpen sörkategóriát jelent, az erős ale típusét, mely ezen belül lehet világos, félbarna vagy barna, jellemzője egy kerek ízvilág és a magas alkoholtartalom. Erre az erősségre utal a dubble, a tripel és a quadrupel kifejezés – de hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű ezek a kifejezések ma már nemcsak az alkoholtartalomra utalnak, hanem önálló sörtípusokat is jelentenek. Az apátsági sörök szép példája a 8 százalék alkoholtartalmú Tripel Karmeliet, melyben a csavart az jelenti, hogy sör főzéséhez háromféle gabonát – árpát, búzát és zabot – használtak fel. Az egykori Dendermonde-i apátság receptje alapján készült ital a szerző kedvence.

Ugyanakkor a trappista sörök elnevezés nem sörtípust jelöl, hanem a származási helyre – a hat belga trappista kolostorra utal. De nem is beszélhetünk egyféleségről, hiszen a trappista sörök alkoholtartalma öttől tizenegy százalékig terjed és színük az aranyló világostól a majdnem feketéig, az ízskála pedig az édestől a keserűig terjed.

sörlap.hu

A bőség zavara és a fesztiválozás

Természetesen a belga sörfogyasztást is a pilseni típus – Stella Artois, Jupelier, Maes – uralja a maga hatvan százalék körüli piaci részesedésével, de tíz százalékot az apátsági és trappista sörök is magukénak mondhatnak. A pils mellett a wit is nagy népszerűségnek örvend – ez a klasszikus recept már-már feledésbe merült, mikor Pierre Celis, 1966-ban elkezdte ismét gyártani a wit sört Hoegaarden néven, mely végül visszanyerte a witnek a népszerűséget. De a sörtípusok sora folytatható: bock, guezze, lambic, stout, IPA, búza- és gyümölcssörök és így tovább…

A múlt hét végén a Bálnában megrendezett V. Belga Sörfesztivál jól reprezentálta ezt a sokszínűséget: a 150 féle sör, közte 50 féle csapolt került árusításra és ezzel sikerült bemutatni a belga sörművészet keresztmetszetét. Az új helyszín ( az előző években a Mezőgazdasági Múzeum fogadta be a fesztivált – a szerk. megjegyzése) alkalmasságán lehet vitatkozni, de az kétségtelen, hogy a Bálna fedett tereiben a közönség nem volt kiszolgáltatva az időjárás szeszélyének és ha épp jó volt az idő a teraszokon fokozhattuk a sör élvezetét. A sörök között az eligazodást egy alkalmi kiadvány segítette, ez azonban sajnos olyan kevés példányban készült, hogy vasárnapra hírmondó sem maradt belőle. Kár, mert így viszont a laikus fogyasztó számára elég ad hoc jellegű maradt a választás, annak ellenére, hogy a csaposok készségesen segítettek, ha tudtak.

A hazai sörfesztiválok örök problémája a pohár. Az itt választott megoldás, azaz hogy a belépővel kötelezően megvásárolt poharat, önkiszolgáló módon magunk öblíthettük el felemás megoldás, a berendezés ugyanis csak hideg vízzel működik, öblít, és nem mos, így vannak kétségeink eredményességét illetőleg.

A másik, és úgy véljük ez sem apróság, hogy a sörfesztiválon nem lehetett elvitelre vásárolni. Tekintettel arra, hogy a sörök sokasága – annak ellenére, hogy jóval kisebb választékban, nagy élelmiszer láncok üzleteiben kapható – az érdeklődők számára alig elérhető, furcsa, hogy ezzel a lehetőséggel nem élt a szervező.

Meg hát ugye a 150 féle sör végigkóstolásához a fesztivál három napja nem is elegendő.

De dohogásaink ellenére is úgy véljük, a Belga Sörfesztivál a sör ünnepévé lépett elő és bebizonyította, hogy sörben is lehet olyan kínálatot összeállítani, mely a legigényesebb fogyasztó minden elvárásának megfelel.