szerző:
hvg.hu

Az egy főre jutó karácsonyi vásárok tekintetében valószínűleg világstatisztikát döntögethetne Budapest, főleg a Belváros. Ez utóbbi lassan egy faltól falig vásár hatalmas zsírosbödönökkel a Madách tér leágazásaitól a Városháza téren, az Erzsébet téren át a Szent István térig. De igazán csak a Bazilikánál, illetve Óbudán találtunk szerethető rendezvényt.

Vörösmarty tér – az úttörő

A Karácsonyi Vásár csupa nagybetűvel egyértelműen a legrégebbi, a Vörösmarty téri, ami november második felétől a januári Vízkeresztig a legtöbb – kézműves, zsűrizett  – árussal és a legnagyobb szabadtéri full magyaros konyhakombináttal várja a látogatókat. Forog is az idegen dosztig, esténként, hétvégén moccanni is alig lehet. Ha úgy tetszik, napközben sem. Csak az a kérdés, hogy melyik asztaltól, pulttól nem tud felállni a megetetett adventező.

©

Kimagasló kulináris élményeket ígérnek, úgyis mint hurka, kolbász, csülök, sült malac, töltött káposzta, tócsni, lepény, lángos számos változatban, főételek éttermi árakon 1700-5000 forint között. Az idei sláger a cipóba töltött székely káposzta és gulyás 1900-1800 jó magyar forintért. Desszertnek persze, hogy a hungarikummá vált kürtőskalács, gyomorvigasznak pálinkárium és bortéka lépten-nyomon. A tér közepén dobogóra emelve a világhírű magyar konyha.

©

Az Oroszlános kútnál lévő színpadon gondoskodnak kicsik-nagyok kulturális táplálékáról, a közelében szánkóvonat, játszóház az előbbieknek, melegedőház mindenkinek, aki befér, bár idáig nem nagyon volt rá szükség. Megteszi a pálinka 1200/1500 forint 4 centenként, forralt bor 250-300 forintért, netán a forró tea 150 forint/dl áron. Absztinenseknek fahéjas almalé is van, 300 forint deciliterje. Cipelhetünk magunkkal speckó karácsonyi bögrét standtól standig, perkálhatunk érte 600 forintot. Ha nem veszítjük el valahol, tovább is ajándékozhatjuk.

10/6 pont

Szent István tér – az igazi

Gemütlich, wonderful, prekrásznó – kedves, csodálatos, nagyszerű, ragadtatja el magát a világnyelvű idegen. És mi is egyetértünk: ami szép, az szép. Valahogy itt tényleg advent és karácsony van, nyugodtan megirigyelhetik a sógorok is. Persze könnyű ilyen díszlettel, mint a Bazilika, amelyre sötétedés után a Diótörő fantasztikus fényjátéka vetül félóránként. A tér közepén két nézés, evés, ivás között korcsolyapálya ingyenesen, hétvégenként korisuli, körben 80 kézműves, mini kiállításoknak is beillő pultokkal (nagyon akartunk valami gagyit találni, de csak a szomszédos utcákban sikerült).

©

Gasztrovonalon az árak hasonlóak, mint a Vörösmarty téren, de a kínálat sokkal színesebb és minőségibb. Bár itt sem kell nélkülözni tócsnit, lepényt, csülköt, göngyölt malacot, gulyást, káposztát s hasonló nehéztányérosokat, de nagyon jól meg lehet lenni telítettzsír-rekord nélkül. Többek között füstölt lazac (2900 forint), egész pisztráng (600 forint/10 dkg), tradicionális halászlé (1600 forint, elvitelre is!) és rántott pontypatkó (500 forint/10 dkg) is fellelhető errefelé.

©

Az emésztésserkentésről komplett Christmas Barban gondoskodhatunk: a 4 centes Becherovkától a spéci „bélelt” forró csokiig (600-1500 forint között) minden kapható. Bevállalósaknak kihagyhatatlan a Tokaji Tűz nevű, 4 centes – tényleg – tűzforró koktél gyógynövénylikőrből, szilvapálinkából, fűszerekkel, mézzel, pálinkás aszaltszilvával (600 forint). És persze öblíteni is van mivel, hiszen eleve adva vannak itt a DiVino meg a Bestia borai, hogy mást ne is említsünk.

Bár még nagyon is van mit: a térbe torkolló Zrínyi utcát, ami elejétől a végéig nem street food, hanem maga a soknemzetiségű food street.

10/9 pont

Corvin sétány – a plázaölelő

„Helyezkedni tudni kell” – ez a Corvin sétányon nyílt karácsonyi vásár kulcsmondata. A praktikus módon a pláza mindkét oldalára kiterjesztett ünnepi bazár legnépszerűbb állomása ugyanis egyből a legelső stand, már ha a körút felől érkezünk. A mozi oldalában felállított faház az egyen-fabódékhoz képest tágasabb és dizájnosabb, ráadásul nagyjából mindent lehet kapni: a húsos lepény vagy a grilldog mellé három deci forralt bort 600 forintért, alkoholos puncsot viszont már 1700-ért fogyaszthatunk, de vannak sörök és rövidek is.

©

A mozi felőli oldal bódéi közt a szokásos kürtőskalácsos, lángosos, burgeres, téli sapkás forgatag mellett még a gofris-fánkos standhoz érdemes ellátogatni – az ínycsiklandóan kipakolt sütiknek legalábbis nehéz ellenálni.

A plázán áthaladva a tavalyihoz képest sokkal rendezettebb vásárba érkezünk, a térelválasztók miatti összevisszaság helyett most sikerült egy sorba helyezni az állomásokat. Nagy meglepetést azonban itt sem találunk, a legüdítőbb újdonság a forralt sörös (ráadásul csak 450 forintért ihatunk három decit), valamint a sörpadokkal ékesített gigastand, ahol a libacombot vagy a csülköt ízesített forralt borral kísérhetjük le, hat ízben: eper, kókusz, vanília, marcipán, grenadin és zöldalma – igaz, decinként háromszáz forintért.

10/6

Kálvin tér – az átjáróház

Ez az a környék, ahova a közelben sűrűn megforduló egyetemisták és turisták, vagy a FSZEK közelsége miatt megérte volna egy fiatalos, kicsit a hagyományokat tágabban értelmező karácsonyi vásárt telepíteni. Ezzel szemben az aluljáró kijáratának szájába telepített első bódék itt állhattak volna akár 1992-ben is. Nem lenne ezzel sem különösebb baj, de érdemes lett volna megfontolni, hogy a környék lakóit inkább a jóval hangulatosabb Mikszáth térre csábítsák, mert hiába a nagy átmenő forgalom a Kálvinon, sok minden megcsodálnivaló nincs a Baross utca gyalogos részén.

©

A kihagyott lehetőség ellenére nézzük, mit kapunk itt: a forraltbor decije 150 forint, a kürtőskalácsért egy ezrest kell fizetni. A könyvtár felé haladva kaphatunk még kézműves szappant, mézeskalács ízű forraltbort és gofrit is. Leülni kevés helyen lehet, de ez a vásár tényleg csak az átmenő forgalomra koncentrál, ami azért édeskevés az igazi karácsonyi hangulathoz.

10/5

Újbuda – a retró

A Fehérvári úti csarnok és az Alleé bevásárlóközpont között a 70-es-80-as évek köszön vissza az akkoriban szokásos fabódés konzumkínálattal. Van valami esetlen bája. De azért nem itt vennénk meg a családnak a karácsonyi ajándékokat, bármennyire is igyekeznek zsebbarát áron adni a sál-sapka-kesztyű kombókat.

A gasztro kínálat sem túlhajszolt, trendiség és túlmagyaros helyett jobbára békebeli lángosok és sült kolbászok (350-800 forint között jól is lakhatunk). Kürtőskalács viszont mindenmentes fitnesz(!) változatban is 890-ért (a mentesítetlen cukrosak 900 forintért). Forralt borozni erre felé már decinként 200-ért is lehet.

5/10 pont

Óbuda – a családos

Óbudán a Fő téren és a Szentlélek téren viszont igazi mesebeli karácsonyvárót alakítottak ki. Előbbi közepén ingyenes korcsolyapálya, körülötte pedig a hagyományos forralt bor-rumos tea-kenyérlángos-kürtőskalács szentnégyesség uralja a bódékat. (Forralt bor 200, rumos tea 410, kenyérlángos és kürtőskalács 750 forinttól kapható – utóbbinál a leghosszabb sor általában.) De van itt olyan falatozó is, ahol mindenféle halételeket kóstolhatunk a pisztrángtól a süllőn át a törpeharcsáig. Kedvencünk a bajai halászlé házi gyufatésztával volt. Ja, és a haltepertő. Ha pedig nem helyben szeretnénk fogyasztani, akkor a székely házikó henteskínálatát vagy a sajtosbódé termékeit ajánljuk.

©

A vásár a Szentlélek téren folytatódik, ahol tucatnyi bódéban lehet jó minőségű kézműves termékeket venni a zöld fűzfonású kosaraktól a kecsketejes szappanokig. Itt a teret egy kis, kedves gyerekkörhinta uralja.

Tulajdonképpen ilyesminek képzelünk el egy igazi karácsonyi vásárt, ahol leginkább a családosok érezhetik magukat otthon. Nyugalmat áraszt az egyébként értő kézzel feldíszített és megvilágított két tér, még a polgármesteri hivatal is úgy néz ki, mint egy gigantikus adventi naptár. Az sem zavarja meg a csendes ünnepvárást, hogy némileg adventidegennek hangzik a fájdalmas blues, ami a körhinta hangszóróiból festi alá a gyerekzsivajt.

A színpadon hétvégente olyan előadók szórakoztatják a kisebbeket és a nagyobbakat, mint a Kaláka, Palya Bea vagy a Rackajam.

10/9

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kálomista Gábor megvédi a „zaklatószínház” elnevezést

Kálomista Gábor megvédi a „zaklatószínház” elnevezést

Egy nagyon fontos képességünk fog kihalni az utolsó paraszti kultúrákkal

Egy nagyon fontos képességünk fog kihalni az utolsó paraszti kultúrákkal

Az én hetem: Krusovszky Dénesnek van ötlete, kit lőjünk fel az űrbe

Az én hetem: Krusovszky Dénesnek van ötlete, kit lőjünk fel az űrbe

Itt egy applikáció, amely megmondja, hamis-e a bankjegy

Itt egy applikáció, amely megmondja, hamis-e a bankjegy

"Zacher Gábor a védőszentünk” – popdal készült a toxikológusról

"Zacher Gábor a védőszentünk” – popdal készült a toxikológusról

Hamarosan ön is vehet egyet Putyin limuzinjából

Hamarosan ön is vehet egyet Putyin limuzinjából