Brit tudósok még nem készítettek alaposan kielemzett felméréseket arról, hogy mi az összefüggés a karácsony és az aprósütemények ilyenkor észlelhető exponenciális elszaporodása között, de talán szerepet játszhat benne a vendégjárás szignifikáns emelkedése. A mai erősen individualista világban már nem teljesen megszokott az a fajta barát- és rokontömeg, amely a boldog békeidők és a fejlettnek mondott szocializmus idején egyaránt mindenféle egyeztetés nélkül szeretett betoppanni az ünnepek idején nagynénikhez, unokatestvérekhez és leginkább nagyikhoz.

   E sorok írója is volt olyan szerencsés, hogy mesebeli nagymamával bírt, aki minden évben Disney-filmekbe illő idillt teremtett: a tűzhelyen két hatalmas teáskannában gőzölgött a citromos tea és a forralt bor, a vert csipkével leterített asztalon mindig három talpas üvegtálban halmozódtak az aprósütemények (egyik talpas üvegtál ma szerző asztalát díszíti karácsonykor ). A belépőket azonnal megkínálta, a teából vagy a forralt borból rögtön került egy-egy adag a csészékbe, a házat belengte a fahéj és  a béke illata. S noha gyanítható, hogy a közben eltelt harminc év erős szépítő és ránctalanító hatást gyakorolt a múltra, de ha csak félig volt annyira derűs, mint amilyen az emléke, már akkor is jó volt.

Ilyentájt persze ma is összegyűlnek a gyakran fragmentálódott családok, s noha ma már nem látogatjuk és esszük végig a rokonságot fél nap alatt, az apróütemények ma is épp oly kedvesek ínyünknek, mint amikor azért sütötték őket, hogy a tisztelt vendég ne rémüljön el a nagy tortaszeletektől, és mindenhol nyúljon csak bele bátran a süteményestálba.

Amúgy magunk részéről elítéljük az aprósütemények évközbeni diszkriminalizálását, amellyel a karácsonyba száműzzük őket. Elvégre  nem tesznek bennünk kárt év közben sem, csak mértéktelen fogyasztás esetén. De a mértéktelenség minden másban is káros, kivéve a lottófőnyereményben, így erre kár is szót pazarolni.

“Beszéljen” inkább a fahéjas-barnacukros kekszkarika karácsonyra, a K. u K., ugyebár.

Marton Levente

Nem örökölt recept, de az illata felidézi a nagymama nappaliját.

Hozzávalók:

250 g liszt

2 kiskanál valódi vaníliakivonat vagy 2 zacskó Bourbon vaníliás cukor

150 ml tejszín vagy crème fraîche

175 g puha vaj

1 kiskanál őrölt fahéj

 A tetejére:

2-3 evőkanál cukrozott sűrített tej

4-5 evőkanál barnacukor

Elkészítés:

1. Az átszitált lisztet, a vaníliát, a fahéjat, a tejszínt vagy crème fraîche-t és a vajat gyúrófejes robotgépben összedolgozzuk, míg szép tésztalabdát kapunk (3-4 perc). Ha ragad, tegyük 10 percre a hűtőszekrénybe, fóliába csomagolva.
A sütőt melegítsük 200 fokra (légkeverésnél elég a 180 fok is).

2. Belisztezett deszkán nyújtsuk 0,5 cm vastagra, egy kisebb meg egy nagyobb formával szúrjunk ki belőle karikákat, kenjük meg az édes sűrített tejjel, hintsük meg barnacukorral, amely sütés közben szinte melaszossá magasztosul a tetején. Rakosgassuk sütőpapírral bélelt tepsire, és 10-14 perc alatt készre is sül.
Jól becsomagolva három hétig is eláll, noha ez talán csak laboratóriumi körülmények között bizonyítható, mert ilyen sokáig soha nem tart ki, még mérsékelten falánk, kislétszámú családokban sem.