Roubaix álmos kisváros Észak-Franciaországban, ahol nemcsak a városképet, de a lakosság életét is évszázadokon át meghatározták a hatalmas textilgyárak. A 18-19. században alapított nagyüzemek - amelyekben egykor 10-12 ezer munkás dolgozott - azonban az utóbbi évtizedekben egymás után bezártak. Az egyik utolsó, Patrice Galland néhány hónappal ezelőtt adta el a felmenői által 1796-ban indított óriásüzem épületét, melyben hamarosan bevásárlóközpont nyílik. Átellenben egy 150 éves, piros téglás épületben az egykori textilgyáros família leszármazottja, Didier Jesp irodaközpontot alakított ki. A hajdan szőnyegeiről, szöveteiről és ruhaneműiről ismert Roubaix - ahová még a hatvanas években is áramlottak a portugál, olasz és észak-afrikai vendégmunkások - ma arról nevezetes, hogy 20 százalék feletti ott a munkanélküliség. A nyolcvanas években az olcsó török, később a marokkói, az utóbbi években pedig az ázsiai import ugyanis sorra csődbe vitte a magas munkaerőköltségekkel dolgozó üzemeket.

Ettől a sorstól tartanak most számos más nyugat-európai és amerikai városban is. A világ évi 350 milliárd dolláros textil- és ruházati iparát ugyanis alapjaiban rendezheti át, hogy - a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) az úgynevezett uruguayi forduló keretében, 1995-ben született döntése értelmében - december végén megszűnnek az országokra szabott importkvóták. A WTO-szabályok már az utóbbi évtizedben is előírták bizonyos kvóták megszüntetését az USA és az EU számára, ám azok mindeddig csak a minimális kötelezettségeiknek tettek eleget, a liberalizálás javát most kell végrehajtaniuk.

Az ipari forradalom idején Európában húzóágazatnak számító textiliparban a protekcionizmus majdnem olyan régi, mint maga az iparág. A második világháború után az ipari termékekre kiterjedő világkereskedelmi liberalizációból is kimaradt ez a munkaerő-igényes ágazat, és a kereskedelmi korlátokat 1974-ben egy átfogó, negyven évre szóló megállapodásban (MFA) szentesítették.

Mivel a kvóták régóta akadályozták az - elsősorban Ázsiában készült - olcsó termékek szabad bevitelét az amerikai és az európai piacra, az ágazat sajátos választ adott a tilalmakra. Az MFA-plafont elérő, főként ázsiai gyártók más országokba vitték át termelésüket - ahol egyébként aligha vert volna gyökeret az iparág -, szétaprózva ezzel a kínálati oldalt és megkerülve az országokra kiszabott kvótákat. A Világbank és az IMF közgazdászai szerint az alapvetően a nyugati munkahelyeket védő kvótarendszer miatt az utóbbi évtizedekben még így is majd harmincmillió textilipari munkahely szűnt meg a fejlődő országokban, és 1,5-2 millióra teszik a fejlett országokban munka nélkül maradt textilipari dolgozók számát is.

Fájdalmasan gyors lesz a mostani változás az iparági szakértők szerint. Nyugaton ugyanis az import harmadát néhány nagy áruházlánc bonyolítja le, amelyek drasztikusan csökkentik majd a beszállítók számát, hiszen a kvóták eltűnésével nem lesz értelme az egyik országban anyagot vásárolni, a másikban szabatni és a harmadikban varratni. Emiatt például az USA-ba szállító jelentősebb textilexportőr országok mostani ötven körüli száma szakértők szerint már 2007-re tíz alá csökkenhet.

A kvótaeltörlés fő nyertese az előrejelzések szerint a jelenleg is a nemzetközi ruhakereskedelem negyedét adó Kína lesz, amely 2008-ra a világ ruhaexportjának felét szolgáltathatja majd. A WTO-hoz 2001-ben csatlakozó ország nemcsak alacsony árai miatt versenyképes, hanem azért is, mivel szinte bármilyen minőségű és kategóriájú terméket képes legyártani. Azokban a termékcsoportokban, ahol a kvótákat már évekkel ezelőtt megszüntették, mint például a melltartó vagy a gyermekruha, Kína amerikai exportja a tízszeresére, illetve a hússzorosára ugrott, meghatározó - 40, illetve 60 százalékos - piaci részesedést hasítva ki a tengerentúlon. A kínai nyomulást feltartóztathatja ugyanakkor, hogy az ázsiai országban - bár a világ legnagyobb gyapottermesztője, és az amerikai gyapottermés 70 százaléka is ott talál vevőre - szűkös az alapanyag-ellátás. Ráadásul Pekinggel szemben rendre elhangzanak az exportot átmenetileg fékezni képes dömpingvádak, melyeket az érintett országok a kvóták megszűnése után is alkalmazhatnak.

Jól járhat India is, amely jelenlegi évi 11 milliárd dolláros exportját 2010-re az ötszörösére tervezi növelni. Indiának hátránya ugyanakkor az elmaradott infrastruktúra, és bár a világon ott termesztenek a legnagyobb területen gyapotot, a hozam csak a harmada a kínainak. Az ízlések és a divatok gyors változása révén előnyt jelenthet a nagy felvevőpiacokhoz való földrajzi közelség, amiből az amerikai földrészen Mexikó, az Atlanti-óceán innenső oldalán Marokkó, Tunézia és Törökország profitálhat.

A biztos vesztesek között több szegényebb délkelet-ázsiai, latin-amerikai és afrikai országot is emlegetnek, amelyek teljes kivitelében meghatározó a textilexport. Ezekben az országokban az iparág visszaszorulása nyomán a gazdasági növekedés akár kevesebb mint a felére is csökkenhet. Ilyen például Banglades vagy Kambodzsa, ahol a kvóták védelme alatt felfejlesztett textilágazat könyörtelen versenynek lesz kitéve.

Egyes számítások szerint a világszerte mintegy 40 millió főt foglalkoztató iparágban akár 27 millió munkahely is megszűnhet, nagyobb része a konkurenciát nem bíró fejlődő országokban. De joggal félnek a fejlett világban is: az USA 31, Nagy-Britannia 15, Németország pedig 13 százalékos foglalkoztatáscsökkenést kényszerül elkönyvelni a szakértők szerint az ágazatban.

Az amerikai és európai gyártók a minőséggel, illetve új piaci szegmensek létrehozásával maradhatnak talpon. A tömegcikkek helyett az egyedi, illetve a különleges, kis szériás modellek, a komoly dizájnhátteret igénylő, gyorsan változó divatcikkek gyártása lehet a kiút. Példa erre Olaszország, amely már rég szakosodott a divatházak, illetve a fiataloknak árusító divatláncok drága minőségi ruhákkal való ellátására. Terük van még a fejlett világbeli gyártóknak az iparban és egészségügyben használt úgynevezett magas minőségű - és méregdrága - műszaki textíliák készítésében.

A változásoknak Európában leginkább a fogyasztók örülhetnek majd: a farmerek, pólók és más ruhaipari termékek kiskereskedelmi árai - ha nem is egyik napról a másikra - akár 20-30 százalékkal is csökkenhetnek. A fejlett országokat tömörítő, párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint egy átlagos jövedelmű, négytagú család évente 270 eurót spórolhat majd meg a kvóták eltörlése, illetve az ezáltal gerjesztett élesebb verseny révén - feltéve, hogy a családfőt nem bocsátják el valamelyik textilüzemből.

KERESZTES IMRE