szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Michelin gumiabroncsgyártó csoport elnöke a legjobban kereső francia topmenedzser: Michelin Rollier tavalyi 4,5 millió eurós (1,2 milliárd forint) jövedelme 505 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

A Les Échos című francia gazdasági napilapban közölt rangsor szerint a Michelin-vezérnek nincsen állandó fizetése, kizárólag bónuszt kap a vállalat nyeresége alapján. Ennek értelmében jövedelme 2009-ben 300 százalékot esett vissza, tavaly viszont a Michel rekordtermelésének köszönhetően 505 százalékkal ugrott meg.

Második helyen végzett a Danone élén álló Franck Riboud 4,4 millió euróval (1,1 milliárd forinttal), míg harmadik az LVMH luxuscsoport elnök-vezérigazgatója, Bernard Arnault 3,9 millió euróval (1 milliárd forinttal).

A hagyományosan listavezetőnek számító Renault-vezér, Carlos Ghosn ezúttal 1,2 millió euróval (317 millió forinttal) a lista végére csúszott, miután a hamisnak bizonyult ipari kémbotrányt követően lemondott tavalyi bónuszáról, és kénytelen volt csak a fizetésével megelégedni. A japán Nissan elnökeként ugyanakkor 8 millió eurót (2,1 milliárd forintot) keresett tavaly, így tulajdonképpen ő a legjobban fizetett francia topmenedzser.

A párizsi tőzsde, a CAC40 cégvezetői átlagosan 2,4 millió eurót (635 millió forintot) kerestek tavaly, ami 24 százalékos emelkedés 2009-hez képest, s jól jelzi, hogy a jövedelmek már meghaladják a válság előtti időszak szintjét. 2009-ben ugyanis a válság miatt húsz százalékot estek vissza a francia topmenedzserek bevételei.

AP
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!