Forgalomba állt az első magyarországi emeletes vonat
Először a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedik emeletes vonat, áprilistól már a váci elővárosi vonalon is.
Először a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedik emeletes vonat, áprilistól már a váci elővárosi vonalon is.
Megjósolni is nehéz, mekkora károkat okoz a koronavírus-járvány a világ, Európa és Magyarország gazdaságának, mindenesetre a kormány már azzal számol, extrém esetben recesszió is lehet. A turizmus gyakorlatilag megszűnik Budapesten húsvétra, az olaszok hatalmas bajban vannak, és ha ez nem lenne elég, kitört egy évtizedek óta nem látott olajháború is. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Magyarország követi az európai országok többségét, ahol bezárták az iskolákat. A helyzet nem könnyű, hiszen nálunk is, miként más országokban, a kormány arra kéri a családokat, ne a nagyszülőkre bízzák a gyerekek felügyeletét, hiszen az időseket veszélyezteti leginkább a vírus. Több helyen nem is hagyják azonban magukra a dolgozó apákat, anyákat. A magyar kormánynak erre egyelőre nincs javaslata.
A cél, hogy mérsékeljék a járvány gazdasági hatásait.
Az új koronavírus-fertőzés miatti kockázatok miatt ideiglenesen bezárja Kínán kívüli üzleteit az Apple. Az online-rendelés továbbra is működik.
Komoly hatást gyakorolhat a koronavírus miatt kialakuló világválság a magyar gazdaságra. Ha a kór hosszú ideig blokkolja a nemzetközi ipari, kereskedelmi folyamatokat, akár gazdasági visszaesés is bekövetkezhet idehaza - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Átalakítja az online-bevásárlás feltételeit a Tesco. A legfontosabb változás, hogy csak online-fizetés lehetséges, s egyes kategóriákon belül legfeljebb 12 darabot lehet rendelni. A fizetett összeget a kiszállítás után emelik le a bankkártyáról. A megrendelőnek e mellett nyilatkoznia kell arról, hogy karanténban van-e. A cél az, hogy az alapvető termékek mindenki számára elérhetőek maradjanak, s a koronavírus se terjedjen.
Sem Varsóból, sem Budapestről nem indulnak el a járatok.
Sikeres fejlesztés esetén is évekig tarthat, amíg a készítmény piacra kerül.
Az EBRD-vel már kapcsolatban álló vállalatok kaphatnak finanszírozást.
Egy sor lehetséges forgatókönyvet mérlegelnek a vállalatcsoportnál. Ezek között van az is, hogy a világ harmadik legnagyobb légitársasága felfüggeszti járatai üzemeltetését.
Az intézkedést a koronavírus miatt hozták meg, de azokra nem vonatkozik, akik már ki vannak kapcsolva.
Washington pedig Pekinget. Színvonalas Twitter-vita a járványról.
Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz; az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter pénteken Kecskeméten.
Az Egyesült Államokban a FED elképesztő összeget hajlandó a gazdaságba tolni, Európában is kész az EKB lépni.
Felső korlát nélküli hitelprogramot indít a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására – jelentették be pénteken Berlinben.
Magyar intézmények Németországból rendeltek védőfelszereléseket, de ott exporttilalom van érvényben ezekre. Most új szabályozást hoztak, amely szerint Németország kivételt tehet a tilalom alól az EU-ba irányuló védőeszközök szállításánál.
Jelentős létszámú munkaerő, külföldről behozott anyagok és eszközök: az építőiparban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése.
Pont fél év múlva fog távozni Budapestről Iain Lindsay, a koronavírus-pánik kitörése előtt, de már a Brexit után beszélgettünk vele. Az Egyesült Királyság budapesti nagykövete vallja, hogy van élet az után is, hogy kiléptek az EU-ból, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer lesz magyar tagja a brit kormánynak. Interjú.
Ellenáll az antibiotikumnak. Ugyaninnen jött a hatástalan kézfertőtlenítő.