Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ha nem lehet újratárgyalni a szerződéseket, akkor az alapanyagokon és a minőségen kell spórolni - figyelmeztetnek építési vállalkozók.
Egyre problémásabbak a régen megkötött építőipari szerződések, a kivitelezők alig tudják tartani a vállalási áraikat, akkorát nőtt az építőanyagok világpiaci ára - írja a Világgazdaság. A lapnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke azt mondta: az építőanyagok átlagos áremelkedése az év végéig a 30 százalékot is meghaladhatja.
Emiatt alig becsülhető meg, hogy idén mennyivel kerül többe egy építkezés, mint tavaly, átalánydíjra, fix összegre már senki nem akar szerződni. Így aztán át kell értékelni a már kész tervek műszaki tartalmát, hogy a megvalósíthatóság ne kerüljön veszélybe, ez viszont az államilag támogatott projekteknél kérdéses, hogy megtörténhet-e. Ha nem, akkor marad lehetőségnek az, hogy olcsóbb termékekből dolgozzanak.
Ráadásul a munkaerő is drágul, így aztán az építőipari cégek jövedelmezősége nem javul, hiába nőnek az árak. Az önkormányzati és az állami megrendelőkkel lehet csak tárgyalni a már megkötött szerződések átírásáról, a lakossági vásárlókkal már kevésbé.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn jelentette be: piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével, a konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezése
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.