Miért jelent különösen nagy veszélyt a koronavírus Amerikában?
Milliók okozhatnak igazán nagy járványveszélyt az országban.
Milliók okozhatnak igazán nagy járványveszélyt az országban.
Lehetetlen megmondani, mi vár a gazdaságra a koronavírus miatt, Varga Mihály szerint benne van a pakliban a recesszió is, bár az nem valószínű. Nem hagyományos gazdasági válságról van szó, gazdasági eszközökkel megoldani nem lehet, csak átvészelni. Ehhez a kormánynak ezermilliárd forintos mozgástere van, és a jegybank kezében is vannak eszközök.
Az olasz kormány úgy döntött, megháromszorozza a járvány gazdasági hatásai ellen felszabadított összeget. A költségvetési hiány várhatóan a 3 százalékos tűréshatár fölé kúszik.
Több milliárd fontra van szükség ahhoz, hogy Nagy-Britannia kezelje a járvány gazdasági következményeit, a Bank of England rekordalacsony kamatokkal próbál segíteni.
Pesszimista forgatókönyvek már eddig is voltak arról, mit hozhat a koronavírus a magyar gazdaságnak, de a pénzügyminiszter most minden eddiginél durvább jóslattal állt elő.
A tagállami vezetők meghatároztak négy kulcsfontosságú feladatot a vírus terjedésének korlátozására.
Sebezhető helyzetben volt Olaszország gazdasága már azelőtt, hogy megérkezett a koronavírus, most pedig félve számolgatnak az elemzők, mekkora lehet valójában a baj, és mit hoz mindez Európa számára.
Miután az olasz kormány lényegében vesztegzár alá helyezte az országot, sorra függesztik fel a légitársaságok az olasz járataikat, és több ország nem hajlandó repülőket fogadni Olaszországból.
A bankjegyek fogdosása hozzájárulhat egy fertőzés terjedéséhez, így többek között a magyar forintot is karanténba helyezik, tisztítják.
A koronavírustól való félelem sem akasztotta meg az év legfontosabb gazdasági eseményét, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos évnyitóján Varga Mihály pénzügyminiszter, Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök az üzleti élet több száz prominense előtt beszélt a gazdaságpolitika főbb irányairól, a fideszes kormány elmúlt tíz évéről, amelyet mind ritka sikerként értékeltek. A koronavírus azonban így is központi téma lett, amelynek negatív hatásait egyelőre nem tudják felmérni.
Míg sokan kiadásként tekintenek a körforgásos gazdaságra való átállásra, a nemzetközi tapasztalatok alapján növekszik a cég profitja egy ilyen projekttel.
Hiába szólnak az elmúlt hetek szinte kizárólag a koronavírusról, a felszín alatt igen erősen begyűrűzött egy másik válság: kitört egy olyan olajháború, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Sőt, egyes szakértők már az olajtermelő országok kollektív öngyilkosságáról beszélnek. Az autósok egyelőre örülhetnek, hiszen az üzemanyagárak bezuhanhatnak.
Az Európai Bizottság hozzájárult, hogy növekedjen az olasz deficit a koronavírus-járvány miatt.
Svájc kis ország, mindenki ismer mindenkit. Vajon, ez volt az érv?
300 milliárd forinttal több az EU-pénzekhez kapcsolódó kiadás, mint tavaly, és 220 milliárd forinttal kevesebb az uniós bevétel, így aztán az egy évvel korábbinál jóval nagyobb a január-februári hiány.
Egyre nagyobb a baj a világ olajpiacán, miután Oroszország és Szaúd-Arábia nem tudott megegyezni, hogyan kezeljék a járvány hatásait.
Alapbér jár annak, akit a koronavírus-járvány miatt mentesítenek a munkavégzés alól.
Bemutatták a világ energiatermelésének alakulását vizsgáló jelentést és nincs túl sok okunk a derűlátásra, már csak azért sem, mivel pont a legnagyobb szénenergia-termelő országok nem tesznek vállalást ennek csökkentésére.
Világszerte jegybanki monetáris intézkedésekkel és költségvetési források felszabadításával igyekeznek mérsékelni és ellentételezni a koronavírus-járvány gazdasági aktivitást fékező következményeit.
Meg kellene szüntetni a húsipart az ökológiai lábnyoma miatt? Tudjuk majd etetni az egyre növekedő népességet? Vladimir Rakhmanin-nal, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgató-helyettesével a táplálkozás és a mezőgazdaság jövőjéről beszélgettünk.