Távozik a BMW vezére, aki személyes ügyként tekintett a debreceni gyárra
Harald Krüger 2015 óta vezette a céget, most úgy döntött, elég volt.
Harald Krüger 2015 óta vezette a céget, most úgy döntött, elég volt.
Másodszor támogatja meg ekkora összeggel a kormány a csepeli szervezetet.
Annyi lengyel fiatal hagyta el az országot, hogy a politikusok már adómentességgel próbálják az embereket az országban tartani.
Rászoruló izocukorgyárának adakozhattunk.
Öt új nevet tanul Európa, mi megpróbáljuk megjósolni, a magyar kormány milyen jelzőt aggat majd eléjük, mikor válnak baráttá vagy "Soros emberévé". Sok jóval nem tudjuk biztatni Orbán Viktort.
Nagyon könnyű elhelyezkedni egy magyar diplomával, épp csak az nem derül ki az adatokból, hogy melyik országban.
A buszosok azzal érvelnek: komoly bevételtől eshet el a város.
Ezzel a középmezőnyben vagyunk a tagállamok között, viszont fajsúlyos ügyekben vannak hiányosságaink.
178 pontból álló módosító javaslatot nyújtott be a költségvetési bizottság a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz: főleg kulturális, sport- és nemzetiségi célokra adnak több pénzt.
Járóka Lívia EP-alelnöksége sem maradhatott ki a felsorolásból.
Az önkormányzat három, elásott olajtartályra is bukkant, szerintük elképzelhető, hogy veszélyes anyag szivárog a talajba.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) volt elnöke kétségbeesett levélben próbálja visszacsábítani az általa alapított lapnak, a Magyar Iparművészetnek az elpártoló olvasóit.
Leépítések, rosszabb munkakörülmények, kicsi fizetés – nem csoda, ha az állam most lasszóval fogna olyanokat, akik hajlandóak dolgozni a közigazgatásban.
A V4-es egység miatt tett keresztbe a magyar kormány az EU-s 2050-es klímacélnak, állítja a VálaszOnline, Lengyelországnak ugyanis sokkal keményebb dió lemondani a környezetszennyező szénről, mint nekünk.
Három nap alatt 5500 alkalommal kezdeményeztek a "családvédelmi akcióterv" elemeihez kapcsolódó ügyintézést a kormányablakokban, a babaváró hitel a legnépszerűbb.
Európa kerülhet az amerikai elnök kereskedelmi háborújának központjába, és ez mindkét oldalnak fájhat.
A helyzet mindazonáltal javult a tavalyihoz képest, amely a mélypontnak tekinthető szakmai szervezetek szerint, a vállalkozók kénytelenek többet fizetni.
Az Index számításai szerint Kocsis Máté eléggé alábecsülte a dolgot, amikor azt mondta tavaly, hogy összesen 10-15 milliárdos beruházásra van szükség a kontinenstornához.