Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Helyreállt a szokásos nyomásszint az Oroszországból Ukrajnán keresztül Magyarországra érkező gázvezetékben - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hétfőn este. Eközben Kóka János az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának összehívását kezdeményezi egyebek mellett egy hosszú távú energetikai stratégia kidolgozása érdekében.
Milyen hatással van Európára a gázvita? |
Az orosz-ukrán földgáz árvita kiterjedt energiaválsággá szélesedett azután, hogy jelentős mértékben csökkentek hétfőre a közép-európai országoknak szánt földgázszállítások. Összeállításunkból kiderül, a gázvita milyen hatásokat váltott ki egyes európai országokban. Baljós jel, hogy Norvégia, Nyugat-Európa legnagyobb földgáz exportőre már nem tudja tovább növelni kitermelését. Tovább. |
Hernádi Zsolt elmondta, hogy hétfőn a Mol 61 millió köbméter gázt értékesített, és a hétfői körülmények között a keresletet 79 millió köbméterig tudta volna kielégíteni. Szavai szerint a nyomás helyreállítását követően is ma még talán korai lenne kijelenteni, hogy a helyzet normalizálódott. A Mol Rt. elnök-vezérigazgatója szerint az elmúlt napok történései rávilágítottak arra, hogy Európában nincs Magyarországnál kiszolgáltatottabb helyzetben lévő ország, mert az energiaellátásnak nagyon nagy része származik a gázból, és gyakorlatilag ennek 90 százaléka Oroszországból érkezik. Ennek az energiaforrásnak jelenleg nincs semmilyen alternatívája. Kormányzati felelősség a válaszadás arra, hogy mi történik akkor, ha a gázszállítással problémák vannak, miközben a lakosság 90 százaléka gázzal fűt - mondta Hernádi Zsolt.
Kóka János gazdasági miniszter úgy fogalmazott: "Van okunk fellélegezni, de be kell látni, hogy így nem mehet tovább". Kóka szerint most látni igazán, hogy az egyoldalú energiafüggőség milyen veszélyeket rejt magában. A gazdasági miniszter elmondta: egyebek mellett azért kezdeményezi a Gazdasági Bizottság összehívását, hogy az energetikai albizottság dolgozza ki az energiapiac mielőbbi liberalizálásának lehetőségét, sürgesse meg a stratégiai gáztárolók kiépítéséről szóló törvénytervezet elfogadását, valamint azt, hogy a V4-ek élén Magyarország lépjen fel az EU-ban azért, hogy az egyoldalú függőség oldására épüljön alternatív gázvezeték.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.