Az olimpiai készülődés színe és visszája, például hol a pénz?

Nagy Zsigmond Pekingben. Javában tart a visszaszámlálás © MOB

Nem csitul a vita a kínai hatóságok brutális tibeti fellépése miatt, amellyel az országrész függetlenségéért tüntetők utcai megmozdulásait akarták elfojtani. A halálos áldozatokkal is járó zavargások, és a hatósági erőszak miatt egyre több polgárjogi szervezet követeli az olimpia bojkottját, és több, a nemzetközi színtéren befolyásos politikus is bejelentette, hogy fontolgatja távolmaradását a játékoktól, de legalább is a megnyitó ünnepségtől.

A NOB szerint azonban a bojkott nem megoldás semmire. Thomas Bach, a szervet alelnöke, a Német Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy a NOB-tól nem lehet elvárni, hogy megoldjon olyan súlyos problémákat, amelyeket az ENSZ sem képes. „Különbséget kell tenni abban is, hogy a versenyzők nem Pekingbe mennek az olimpiára, hanem az olimpiára mennek Pekingbe” – szögezte le dr. Nagy Zsigmond a MOB nemzetközi és jogi igazgatója. A kritika legtöbbször azonban a NOB-nak arra a gyakorlatára zúdul, amellyel kijelöli az olimpiai helyszíneket, hiszen a versenyeket egyáltalán nem tartja távol a diktatúráktól. Így volt ez például az 1936-os berlini, az 1980-as moszkvai játékokon, s ebbe a sorba illeszkedik a 2008-as pekingi olimpia is. Kétségtelen, hogy az olimpia mindig ott tűnik fel, ahol a megrendezésre sok pénz van, s ha ezt egy kevéssé demokratikus berendezkedésű állam szavatolja, az sem baj. Így kerülhetett egy sorba Atlanta – amely az azóta is csak Coca-Cola olimpiaként emlegetett jubileumi játékokat rendezhette – az uniós csatlakozásból fakadó megerősödését mutató Spanyolországgal és Görögországgal, és az olyan feltörekvő gazdaságokkal, mint Dél-Korea és Ausztrália vagy most – a politikai és emberi jogi gyakorlata miatt sokaknak elfogadhatatlan – Kína. „Az olimpia azonban a tapasztalatok szerint katalizátorként működik, s a demokráciahiányos országokban olyan folyamatok elősegítője, amelyek az emberi jogi helyzet javulásához vezetnek. Akik az utóbbi időben többször is megfordultak Kínában, különösen Pekingben (magam kétszer is jártam Pekingben) igazolhatják, hogy szembetűnő a változás. Az olimpiai eszme terjesztése demokráciaexportot is jelent, a játékokon ugyanis mindenki egyenlő, emellett az olimpia hatalmas nyilvánosságot és nyitottságot eredményez” – vélekedett Nagy Zsigmond.

Idősödő utcai tornászok Pekingben. Lógnak a szeren © Nagy Zsigmond

A politikai purparlék mellett a legfőbb gondot a versenyek tisztaságának garantálása jelenti. A dopping ellenes harc keménysége ma már mindenki számára ismert. Ennek ellenére születnek váratlan, mások szerint különös eredmények. Az elmúlt hetekben például egymást követték az úszóvilágcsúcsok, s a medencék partján megjelenő szupergyors izomkolosszusok látványa még a versenyzők között is kételyt ébresztett a felkészülés tisztaságát illetően, vannak akik kételkednek benne, hogy a vitaminoktól erősödtek volna meg ennyire. Egy nemrégiben megjelent francia tanulmány szerint az emberi teljesítőképesség határát a sportolók 2040-re fogják elérni. Addig még lehet számítani kisebb-nagyobb rekordjavításokra, de aztán az emberi test élettani működése már nem tesz lehetővé további előrelépést. Mivel az olimpiára a minapiaknál is jobb eredményeket jósolnak, nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az elméleti határ felé mintha túl gyors lépésekkel közelednénk.

Az olimpiai játékokra legalább akkora veszélyt jelentenek a csalások, mint a dopping. Női kézilabda csapatunk szerencsésen vette a bukaresti kvalifikációt, s már biztos olimpiai résztvevő. De, hogy a román fővárosban kellett játszania a pekingi repülőjegyért, s nem Párizsban, s főleg, hogy más csapatokkal, az csak pár nappal a torna előtt derült ki. A kavarodás oka, hogy az ázsiai selejtezőkön a kontinensen hagyományosan legerősebb dél-koreaiak csalást sejtettek. A Tokióban rendezett férfi tornán készített videofelvételekkel tudták bizonyítani a nemzetközi szövetség előtt, hogy a játékvezetés nem volt korrekt. A Kazahsztánban rendezett női tornán szintén készült felvétel, de ezt a helyi hatóságok elkobozták. A nemzetközi szövetség ennek ellenére hitt a koreaiaknak, s újrajátszást rendelt el. Az ázsiai szövetség azonban ezt bojkottálta, s a nemzetközi sport döntőbizottsághoz (CAS) fordult, amely a csalást igazoló bizonyítékok hiányában nekik adott igazat. Ez aztán magával vonta a kvalifikációs tornák átrendezését is. Nagy Zsigmond szerint az ügy komoly felháborodást váltott ki a sportvilágban, s óriási fiaskó a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnek (IHF). Sokan úgy vélik, hogy az esetet kényszerű tisztújítás fogja követni. A kétség azonban nehezen fog oszlani, hogy az olimpiai versenyeken bírói csalásokkal is számolni kell.

Borbás Rita, a női kézilabda válogatott beállósa a román védők között a bukaresti olimpiai selejtezőn. Felemelő győzelmek leszálló ágban © MTI

Az már eldőlni látszik, hogy kevesebb versenyzőnk, kevesebb sportágban állhat rajthoz Pekingben, mint a legutóbbi Athénben. Végül talán 160 versenyzőnk indulat a XXIX. nyári játékokon 17 vagy 18 sportágban. „A visszaesésnek több oka is van. A legfontosabb tán a versenyzői létszám állandó csökkenése. Felmérések szerint 1990 óta a versenysportolók száma a felére csökkent. Ez összefüggésben van azzal, hogy egyre kevesebben vállalják a versenysporttal járó rengeteg kötöttséget és lemondást. Ráadásul a sportpályák felülete is rohamosan fogy, mert a fenntartásuk drága, s az ingatlanfejlesztés alól a sportlétesítmények fenntartói, tulajdonosai csak nehezen tudják kivonni magukat. A bezárt pályák helyett pedig nem nyitnak újakat. Mivel a hagyományos olimpiai sportágakban a legnehezebb nemzetközi szinten is jegyzett eredményeket elérni ezért, egyre többen választanak nem olimpiai sportágakat. Továbbá a tömegsportból ritkán nyílik átjárás a versenysport felé. Mindezt tetézi, hogy nem jut elég pénz a versenysportra. Erre ugyanis csökkenő mértékben költenek a szponzorok és az állam is. E folyamat végeredménye az olimpiai mozgalom hatókörébe tartozó versenysport zsugorodása” – hallottuk a MOB nemzetközi igazgatójától.

Nagy Zsigmond úgy véli, hogy a szegénység a legdrágább mulatság, mert az embernek, ha nincs elegendő pénze, akkor nem ér rá magával és az egészségével törődni. A sport sokak szemében ebbe, a szükség esetén nélkülözhető kategóriába tartozik. Az élsport példája, a társadalmi szintű mentálhigiénében betöltött szerepe sokat hozhat egy országnak. A sport gazdasági erejének felismerése szintén fontos volna. Nem csak amiatt, mert akár az élsport, akár a tömegsport ma már egy globális méretekben is hatalmas üzlet, hanem mert az életminőség általa elérhető javulása, a teljesítőképesség és az életminőség magas szintjének idős korig tartó megőrzése jelentős előnyökkel járna az egész társadalom számára.

A vízbuborék hatású, áttetszően kék külső fala nyomán Vízkockának elnevezett olimpiai uszoda. Tizenöt évbe telhet mire egy versenyző eljut ide © MTI/EPA

Egy magyar versenyző olimpiai részvételének költségei csak igen nehezen számíthatók ki. Ha a közvetlen költségeket nézzük, akkor az országnak elvileg nem túl sokba, hiszen az akkreditált versenyzők és hivatalos kísérők is teljes ellátást és szolgáltatást kapnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól és az Olimpiai Játékok Szervező Bizottságától. Az akkreditációval a versenyző jogot nyer az olimpiai faluban való elszállásolásra, (korlátlan és 24 órás) tetszés szerinti étkezésre, a versenyhelyszínekre való közlekedésre, kommunikációra, stb. A NOB számításai szerint megközelítőleg 30 ezer dollárba (durván 4.5 millió forintba) kerül egy, az Olimpiai Játékok teljes időszakára érvényes és korlátlan szolgáltatásokra (szállás, teljeskörű ellátás, szállítás, ünnepségeken és versenyeken részvétel, stb.) feljogosító akkreditáció. E viszonylag magas költségek miatt maximálták a nyári játékokon résztvevő versenyzők számát 10500-ban. A Magyar Olimpiai Bizottságnak azonban további költségei vannak. Például az utaztatási és szállítási költségek, a minden versenyzőnek járó egységes olimpiai felszerelés, formaruhák, tréningruházat, stb. A versenyzők mellett természetesen a szakvezetők kiutazását és kinntartózkodását is fizetni kell. A legnagyobb költségek mégsem itt keletkeznek. Egy sportolói pályája csúcsán lévő 25 év körüli versenyző legalább 15 éve sportol már mire megérkezik az olimpiára. Ez az időszak igen jelentős anyagi áldozatot takar, amit a versenyző maga és családja, a klubja és annak támogatói – gondoskodva többek között a sportlétesítményekről, az edzőkről, orvosokról –, a sportági szövetség – megszervezve a hazai és külföldi edzőtáborokat, ellátva a sportdiplomáciai tevékenység javát), és sok további támogató vagy szakmai szervezet hozott az eredmények érdekében. Nem szabad továbbá megfeledkezni azoknak a költségeiről sem, akik az élsportolóinkat versenytársként segítették az előmenetelükben. A végösszeg így aztán több tízmilliós is lehet egy-egy olimpikon esetében.

Az olimpiai felkészüléshez az állam is hozzájárul. A versenyport támogatására idén a korábbiakhoz hasonlóan valamivel kevesebb mint 2 milliárd forint jut. A 2008-as költségvetés összesen 13,7 milliárd forintot irányoz elő sport célokra. Ez 15 százalékkal, azaz 1,7 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. A növekményből a kormány ígéretei szerint 360 millió forint jut az olimpiai és a paralimpiai felkészülésre és 500 millió forint a részvételre. Bár a sportági szövetségekhez érkezett valamennyi pénz, a Magyar Olimpiai Bizottság eddig semmit sem látott a beígért összegekből, s már arra kényszerült, hogy szponzoraitól a tervezettnél korábban hívjon le pénzeket, hogy a felkészülés zavartalanul folytatódhasson. De ez a forrás is hamarosan elapadhat, s így a MOB már azt tervezi, hogy a beígért pénz terhére bankhitelt vesz fel. Azaz az állami támogatás elmaradása már-már a felkészülést és részvételt veszélyezteti. Márpedig a jó pekingi szereplésre a magyar sport jövője miatt elengedhetetlenül fontos volna, feltéve, hogy a magyar sportnemzet kíván maradni.

Meixner Zoltán