szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Soros György tőzsdeguru pár napja a Wall Street Journalnek amiatti aggodalmáról beszélt, hogy a globális válság kezelésére túl sok pénzt pumpálnak a világgazdaságba, ami egyensúlytalanságot okozhat. Nem dőlhetünk hátra, hiszen az állami pénzpumpával létrehozott felesleges likviditás következményei kiszámíthatatlanok, és még a stagfláció árnya is itt kísért. Jöhet ennél rosszabb? Jöhet bizony. És a múltban nem egyszer jött is.

Már 63 éve, hogy 1946 nyarán azóta is megdönthetetlen világcsúcsot állítottunk fel a pénzromlásban. Az okok elég egyszerűek. A háborúban vesztes ország romokban hevert a szovjet megszállási övezetben. A termelőkapacitások jelentős része használhatatlanná vált, eladható áru nem volt, a nemzetközi pénzpiacokon pedig nem lehetett hitelhez jutni, hiszen nagy volt a magyarokkal szemben, illetve a politikai helyzet miatt kialakult bizalmatlanság. Az állam viszont valahogy kénytelen volt fedezni a költségeit. Mit tehetett: pénzt nyomtatott. Ennek persze nyilvánvalóan nem volt meg a fedezete, így a bizalmatlanság megállíthatatlanul tovább erősödött. A kincstár bevételei is csökkentek, hiszen az egyre gyorsabb infláció miatt a kalkulált adóbevételek „elértéktelenedtek”, s még a korábbiaknál is kevésbé voltak képesek fedezni az állam kiadásait. Ez még feljebb hajtotta a pénzromlási hullámot, hiszen a jegybank egyre több pénzt, és egyre nagyobb címleteket dobott a piacra. Ezt az ördögi kört végül a forint 1946. augusztus 1-jei bevezetése és a hozzá kapcsolódó szigorú fiskális intézkedések szakították meg. A pengő addigra annyit sem ért, mint a papír, amire kinyomtatták. A pénzt közvetítőként használó üzleti folyamatok teljesen leépültek, a pénzben tartott vagyonok megsemmisültek. A hiperinfláció forró számumja kitakarított, akárcsak a köztisztasági dolgozók az utcán szétszórt hasznavehetetlen bankókat, s mindent lehetett a nulláról kezdeni.

Egymilliárd B.-pengős bankó. Ezt már nem volt idő kiadni
© Wikipedia
A hiperinfláció – bár a tankönyvek igyekeznek egységes definíciót találni rá – igen sok okból kialakulhat. Egy biztos, ilyenkor a pénz ijesztő sebességgel romlik: elfogadott nézet szerint havonta legalább 50 százalékot veszítve az értékéből. Az emlékezetes hiperinflációk ennél persze hatványozottan gyorsabb leértékelődéseket produkáltak. A hiperinfláció idején jellegzetes viselkedési formák és jelenségek tapasztalhatók, így a felismerése nem kíván éles megfigyelőképességet.

Először is a lakosság nagy része a vagyonát nem hajlandó a nemzeti fizetőeszközben tartani, hanem valami másféle formát preferál: aranyat, műtárgyakat, stabilnak tartott valutát. Emellett, aki pénzhez jut, ahelyett, hogy megtartaná, azonnal befekteti a vásárlóerejének megőrzése érdekében.
Másodszor a népesség nagy része már nem a nemzeti valutában számolja ki, hogy mi mennyit ér, hanem más egyenértékesekben, például külföldi stabil valutában. Sőt az árakat is már ebben a valutanemben szabják meg az eladók és a vásárlók.
Harmadszor akár az eladást, akár a vásárlást segítő hitelezési ügyletekben a résztvevők bekalkulálják azt a vásárlóerő-veszteséget, amelyet a hitel futamideje alatt kell megtapasztalniuk, még akkor is, ha ez az időszak rövid.
Negyedszer pedig a kamatok, a fizetések és az árak egy korrekciót lehetővé tévő árindexhez kötődnek.

Ismét lehet hiperinfláció Magyarországon?

A közelmúltban sokan az államcsődtől féltették Magyarországot, s az argentin példát emlegették, amikor a megtakarításokat egy hiperinflációs hullám a nullával tette egyenlővé. A magyar gazdaság egyensúlya azonban nem pusztán a tartósan magas kiadások miatti túlságosan nagy államháztartási hiány miatt billent meg, hanem a lakosság és bizonyos mértékben az üzleti szektor mértéken felüli belső fogyasztása miatt is, amelyet a magyar bankokon keresztül felvett devizahitelekkel finanszíroztak. Emiatt az ország csak igen magas kamatprémiumok mellett jutott hitelekhez, amelyek gyorsan megnövelték a külső adósságát, miközben egyre nehezebben jutott devizához. Az MNB ennek ellenére nem csökkenthette az alapkamatot, hogy visszafogja a devizahitelek felvételét, s könnyebbé téve a forinthitelezést, ösztönözze a gazdasági növekedést, mert a pénzpiacokon a stabil fundamentumok hiányát kihasználva a forint esésére játszó spekulációk gyorsan megroppanthatták volna a magyar devizát. Ez a helyzet a nemzetközi hitelválság kirobbanása után már megoldhatatlan feladatot jelentett a kormány és a jegybank számára. Ha ekkor az IMF, a Világbank és az EKB nem siet az ország segítségére, az valóban a gazdaság összeomlását és a forint elértéktelenedését vonhatta volna maga után.

Ugyanakkor a hiperinfláció feltételei hiányoztak. A forinttulajdonosok nem akarták tömegesen más pénznemben tartani befektetéseiket. A devizahitelesek pedig alig számoltak azzal, hogy a forint leértékelődése miatt nagy árfolyamveszteségek érik őket. Az árakat rendületlenül mindenki forintban számolta, az üzletkötéseknél nem számoltak inflációs kockázatokkal (sőt, az infláció csökkenését tartották valószínűnek), s a kamat-, fizetés- és árindexálás bevezetése még távoli gondolatként sem jelent meg. A hiperinfláció még elméleti esélyként sem jelent meg. Talán azok fejében sem, akik államcsődöt emlegettek.



Amikor az állam már nem gondoskodik... (Oldaltörés)

Fontos megkülönböztetni a monetáris (vagy közönséges) inflációt a hiperinflációtól. Az előzőt ugyanis a gazdaság alapfolyamatai, míg utóbbit leginkább az érzelmek és várakozások mozgatják. A hiperinfláció talán ahhoz hasonlítható, amikor a beijedt betétesek valamifajta rossz hírek hallatán megrohamoznak egy bankot, hogy azonnal pénzükhöz jussanak. Ezzel aztán lehet, hogy valóban megroppantják a pénzintézetet, s oda lesznek a befektetéseik. (Hogy ne menjünk messzire példáért, a Postabank elleni roham valószínűleg még élénken él sokak emlékezetében.)

Hiperinfláció többnyire akkor alakul ki, amikor az állam nem képes gondoskodni róla, vagy elmulasztja, hogy a növekvő kormányzati kiadásokat kiegyensúlyozza megnövelt adóbevételekkel illetve a kiadások csökkentésével. Ha már megvan a baj, akkor a kormány és a jegybank nem tehet mást, mint védekező manőverekbe fog, hogy mentse a menthetőt. Bosznia-Hercegovinában 2005-ben például a központi bank megtiltotta, hogy több pénzt nyomtassanak, mint amennyi az ország valutatartaléka. Montenegró pedig a függetlenné válása után, hogy megelőzze az ország azonnali pénzügyi válságba sodródását, önként bevezette fizetőeszközként az eurót. Ezzel persze lemondott az önálló monetáris politika lehetőségéről, s a gazdaság befolyásolásának egyik legfontosabb központi eszközéről, de az adott helyzetben ezt tartották a kisebbik rossznak. Ezeknél még drasztikusabb lépések is jöhetnek. A kormányok ilyen helyzetben ugyanis általában igen kemény restrikciót vezetnek be, s központilag igyekeznek kontrollálni a fizetések és az árak alakulását. Ezzel többnyire sikerül is bizonyos megtakarításokat elérniük, de nem mindig tudják megszüntetni az inflációs nyomást, ami – ha a megszorítások fennmaradnak – végül a fogyasztási cikkek hiányához vezethet. A kereslethiány lefelé kényszerítheti ugyan az árakat, de ez egy másik pusztító rém, a defláció karjaiba sodorhatja a gazdaságot.

A világtörténelem legnagyobb címletű forgalomba hozott bankója.
Magyar termék
© Wikipedia
A monetáris infláció akkor válthat át hiperinflációba, ha az állam pénzügyi szervezetei nem képesek az adókból (járulékokból, illetékekből, stb.) fedezni az állam kiadásait, illetve nem csökkentik a központi költségeket az egyensúly helyreállítása érdekében. Amikor a fedezetlen pénzt kinyomtatják, az azt jelenti, hogy a kormányzati kötelezettségek valójában nagyobbak, mint amennyi a kibocsátott pénz valódi értéke. Azaz a kinyomtatott pénzből nem lehet kifizetni a központi kiadásokat. Ha a kormány túl sokáig folytatja ezt a gyakorlatot, akkor kialakulhat a hiperinfláció. Épeszű vezetők persze ilyet nem tennének, de vannak esetek, amikor nincs más lehetőségük. Tipikusan ez a helyzet például az elveszített háborúk után kialakuló gazdasági depresszióban.

Elméletileg mindegy ugyanakkor, hogy a háború-e a kiváltó ok vagy más. A neoliberális közgazdasági megközelítésben a hiperinfláció a bizalmi válság következménye. A rosszul alakuló gazdasági folyamatokat látva a lakosság körében és az üzleti életben is egyre nő a félelem, hogy a helyi devizában tartott befektetéseiket nem tudják likvidebb formákra átváltani: például stabil devizára vagy aranyra. A helyi deviza eladására indított roham pedig elvezethet a hiperinflációhoz. Ez a hiperinfláció mennyiségi elmélete.

A neoklasszikus közgazdasági iskola viszont úgy képzeli, hogy a hiperinfláció a monetáris bázis (amely magában foglalja a bankjegy- és érmeállományt, a bankoknak a jegybanknál elhelyezett tartalékait, valamint az egynapos betéteket) erodálódásához kötődik. Van egy általános várakozás, elképzelés, bizalom azt illetően, hogy a monetáris bázis olyan biztonságos értéket testesít meg, amely képes kiszolgálni a gazdasági folyamatokat. Ám a körülmények megváltozására hirtelen nagyon kockázatosnak tűnik helyi devizát tartani, emiatt az eladók hajlandók igen nagy felárakat is megfizetni, csakhogy elfogadják a pénzüket. Ez a helyzet még nagyobb félelemhez vezet, a deviza pedig rohan az összeomlás felé, ami még nagyobb felárakat eredményez.

A hiperinfláció és a háború (Oldaltörés)

Ez történik, amikor egy háborúban már felrémlik a vereség, de a kormány kénytelen folytatni a harcot, s a kiadásait, persze főleg a fegyverkezést emiatt nem csökkentheti. Polgárháborúk esetén viszont egyszerűen nem lehet begyűjteni az adókat, s az állam elveszíti jövedelmének jelentős részét. Békeidőben a hiányt államkötvények eladásával fedezik, de háborúban ez legtöbbször szóba sem jön. Az állam, ha már nincsen más, a bankópréshez nyúl. Régi történet, de a Kossuth-bankók elértéktelenedése is ilyesmire adott példát. („ Kossuth tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az államjegyek kibocsátása nem a legtökéletesebb formája az államhitel igénybevételének. … Ha valakinek a háza ég, hiába perorálnak neki a legtökéletesebb tűzoltó eszközökről, okos ember azt fogja használni, ami a keze ügyébe esik. Magyarországnak 1848 augusztus havában már a háza égett. Jellasich seregével már a Drávánál állott. Nem volt más eszköz, mint az államjegyek kibocsátása, mert sem kölcsönt felvenni; sem a hiányzó adórendszert és pénzügyi közigazgatási szervezetet a nagyrészt lázadásban levő országban rögtön megteremteni nem lehetett” – világította meg a helyzetet Faragó Miksa, az Osztrák-Magyar Bank felülvizsgálója a Nyugatban, 1911-ben.)

A hiperinfláció a háború kimenetelének eldőlésével vagy a polgárháború befejeződésével szinte azonnal megszakad, ahogy kontroll alá kerülnek a pénzügyek. Bolíviában 1985-ben például az éves inflációs ráta 12 ezer százalékos volt. A kormány drasztikusan felemelte az üzemanyagok árát, igen jelentős, jól beszedhető adóbevételre téve szert, s bár össznépi felháborodás követte az intézkedést, a hiperinfláció szinte azonnal megakadt, s a pénzügyi rendszer normális működése helyreállíthatóvá vált. Magyarországról is tudjuk, hogy a hiperinfláció képes éppen olyan gyorsan megállni, mint amilyen gyorsan feléled. Az inflációs világcsúcsot felállító pengő szédítő zuhanását egy percig sem követte az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint, mert az új pénzbe vetett bizalom lehetővé tette a gazdasági folyamatok újraindítását. Más kérdés, hogy a hamarosan mindenhatóvá váló tervgazdaságban a hiperinflációról legfeljebb a levitézlett kapitalizmus szélsőséges válságtermékeként lehetett beszélni. Akkoriban a pénz elhalásán elkezdtek mást érteni.

Rekorddöntési kísérlet Zimbabwében

A legnagyobb címletű zimbabwei dollár. A Mugabe-rendszer
majdnem felért a csúcsra
© Wikipedia
A XXI. század legnagyobb inflációját Zimbabwe produkálta. Az éves pénzromlás üteme 2008 novemberében  516,000,000,000,000,000,000 százalék volt, ami havonta 13,2 milliárd százalékot jelentett. Ezzel Mugabe rendszere csaknem sikerrel zárkózott fel hozzánk. Az 1946-os magyar infláció csúcsán a napi pénzromlás 195 százalékos volt, ami azt jelentette, hogy az árak 15,6 óránként duplázódtak meg, míg Zimbabwében tavaly 98 százalékos volt a napi ráta, s az árak 24,7 óránként kettőződtek.



Hiperinfláció felül- és alulnézetből (Oldaltörés)


„Azok, akik elég ostobák vagy naivak ahhoz, hogy ragaszkodjanak a törvényes fizetőeszközökhöz, nincstelenné válnak. A gazdaság pedig visszatér a termékcseréhez.”
Paul A. Samuelson Nobel-díjas amerikai közgazdász

"Londoni befektetési menedzserek hiperinflációs alapot hoztak létre, minden eshetőségre számítva… Ma az a veszély, hogy a hitelezők ellene fordulnak a kormányok politikájának, amivel világméretekben már 6000 milliárd dollárra hizlalták adósságaikat. A megoldás pofonegyszerű. Hagyják abba a hitelfelvételeket, és lépjenek fel… a kölcsönök összeomlása ellen. Van nemzet, amelyik emiatt idegeskedik?"
Ambrose Evans-Pritchard brit pénzügyi szakíró pár hete a Telegraphban

„A márka leértékelődése… elpusztította a német társadalom szilárdabb elemeinek a vagyonát, további erkölcsi és gazdasági egyensúlyhiányt hagyott hátra, a rákövetkező katasztrófák kiváltó melegágyát. Hitlert az infláció dajkálta.”
Lionel Robbins brit történész az 1923-as német hiperinflációról

Arra használták a német márkát 1923-ban, amire
a legalkalmasabb volt. Befűtöttek vele
© Plymouth History Network

„Azelőtt úgy mentünk vásárolni, hogy zsebünkben vittük a pénzt és kosárban hoztuk el az élelmet. Ma kosárban visszük a pénzt és zsebünkben az élelmet. Minden kevés, kivéve a pénzt! Az árak kaotikusak, a termelés pedig dezorganizált. Mindenki 'dolgokat' akar felhalmozni, és megpróbál megszabadulni a rossz papírpénztől, amely kiszorítja a forgalomból a jó fémpénzt. Ennek eredményeként visszatértünk a cserekereskedelem vesződségeihez.”
Egy jenki a konföderációs háború idején (Samuelson nyomán)

"Negyvanhat nyarán egy parasztember szekérről árulta a krumplit. Nagy hangon kiabálta, hogy hány billpengő egy kiló. Kiszaladtam, hogy vegyek, de végül igen drágának találtam, s hagytam elmenni. Pár óra múlva vissaztért, addigra én is meggondoltam magam, s vittem az összeget, amennyit eredetileg kért a krumpliért, de már nem kevesellte, mondván, hogy azóta is romlott a pénz. Végül gyufát adtam cserébe, azt elfogadta."
Buzinkay néni a szomszédból, az 1946-os nyarat idézve


MZ

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában júniusban

Az euróövezetben júniusban átlagosan 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a fogyasztói árak, mint tavaly júniusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában kedden előzetes becslésként. Éves egybevetésben ez az első árcsökkenés a közös statisztika 1997-es kezdete óta.

MTI Gazdaság

Ecostat: októberben 5,9 százalékos infláció várható

A fogyasztói árak növekedési ütemének kismértékű lassulására számít a következő két hónapban az Ecostat kutatóintézet, ezt követően azonban az áfa-emelés, illetve az alacsony bázis miatt év végéig emelkedő inflációs rátát prognosztizálnak.

MTI Gazdaság

Az elemzők az infláció további emelkedését várják

A meglepően magas májusi inflációs adat után a pénzromlás ütemének további gyorsulására számítanak a piaci elemzők a következő hónapokban. Az elemzők a jegybank 3 százalékos inflációs céljánál jóval magasabb éves átlagos index-szel számolnak 2009-ben.

MTI Gazdaság

Májusban lassult a magyar infláció

Londoni feltörekvő piaci elemzők a 3 százalékos célszint környékére, néhány esetben az alá visszalassuló éves magyarországi inflációt jósolnak májusról.

hvg.hu Gazdaság

Ma van a forint születésnapja

Jelenlegi fizetőeszközünk, a forint, 1946. augusztus elsején, a második világháború utáni hiperinflációt követően váltotta a pengőt. Azóta igazi pénzzé vált, konvertibilis lett, és már az utódja is ismert, csak a "nyugdíjba vonulásának" dátuma nem.

Köves Slomó: Demeter Szilárd eszmefuttatása ízléstelen és méltatlan

Köves Slomó: Demeter Szilárd eszmefuttatása ízléstelen és méltatlan

Hogyan fog kinézni az oktatás 2030-ban?

Hogyan fog kinézni az oktatás 2030-ban?

Ezek az autók a környezetvédelmi teszt alapján a legjobbak

Ezek az autók a környezetvédelmi teszt alapján a legjobbak