Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk, hogyan!
Amennyiben az egyik országban keletkező jövedelmet – és így adóalapot – a helyi adóhatóság módosítja, akkor ezt a másik országban is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor kettős adóztatásra. Az új dokumentumok magyar nyelvű kiadása várhatóan az év végén jelenik meg.
Az OECD tanácsa által július 22-én elfogadott irányelvek jelentősége Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere szerint abban áll, hogy a nemzetközi adózás nemzetközi konszenzuson alapuló alapvető irányelveit, kereteit és értelmezéseit adják meg, megteremtve a különböző adóhatóságok számára is irányadó, követhető, ellenőrizhető és számon kérhető nemzetközi standardot.
A cégcsoportokon belüli elszámolóárakkal, azaz a transzferárakkal kapcsolatos útmutatások jelentősen változtak, az új ajánlásokkal még nagyobb hangsúly került a kettős adóztatás kizárására, valamint az adó minimalizálására irányuló törekvések visszaszorítására – magyarázza a tanácsadó cég közleményében a szakember.
Az OECD tanácsa nemcsak az új Transzferár irányelveket, hanem a Modellegyezmény, és annak Kommentárja módosítását is elfogadta, valamint az ezekhez kapcsolódó új dokumentumot, a telephelyhez kapcsolódó jövedelmekre vonatkozó jelentést. Az új dokumentumok magyar nyelvű kiadásának előkészítése elkezdődött, s várhatóan az év végén jelenik meg.
A Transzferár irányelvek többek között azt tartalmazzák, hogy megszűnik a hierarchia a szokásos piaci ár meghatározásához alkalmazható hagyományos, és ügyleti nyereségen alapuló módszerek között. Az átdolgozott fejezetek részletesebb és praktikusabb iránymutatást tartalmaznak az ügyleti nyereségen alapuló módszerekről is, mint korábban. Az adózók – és az adóhatóság is – a dokumentumban található részletes útmutatás alapján összehasonlító elemzést tudnak készíteni, meghatározva a cégcsoporton belül zajló ügyletek szokásos piaci értékét.
A Modellegyezmény legjelentősebb módosítása a 7. cikkely új megfogalmazása a szakértő szerint, amely tartalmazza: ha egy telephelyhez allokált jövedelmet (és így az ottani adóalapot) az egyik ország adóhatósága módosítja, úgy a másik országban hasonlóan módosítani kell az adóalapot annak érdekében, hogy ne következzen be kettős adóztatás. Ha a módosítással a másik ország nem ért egyet, az eltérő álláspontokat egyeztetni szükséges. Ezzel a korábbinál erőteljesebben érvényesül a kettős adóztatás elkerülésének szükségessége.
A harmadik dokumentum, a Jelentés részletes szabályokat közöl azzal kapcsolatban, hogyan kell egy telephely társasági adóköteles jövedelmét megállapítani. Ennek keretében meghatározza azokat az eszközöket, kockázatokat és tőkét, amelyet a tevékenységelemzés alapján a telephelyhez kell allokálni.
A Jelentés – és Szmicsek Sándor szerint ez az igazi újdonság –, a telephelyet (például fióktelepet) elkülönült független vállalkozásként kezeli, és nemcsak a tevékenység bevételeivel és költségeivel foglalkozik, hanem a hipotetikus vállalkozás (a telephely) tevékenységéhez szükséges eszközök és tőke meghatározásával is. Különös értéke a dokumentumnak, hogy kitér a bankokra, a biztosítókra és a nemzetközi pénzügyi instrumentumok nemzetközi forgalmazására, mivel ezek a területek mindig is speciális kérdéseket vetnek fel.
A szakértő ismerteti: 2003 óta Magyarországon is szigorú tartalommal előírt nyilvántartásokat kell készíteni a kapcsolt vállalkozások között zajló ügyletek szokásos piaci ellenértékéről. A szabályozás különlegessége, hogy a nemzetközi adójogban szokatlanul magas bírsággal sújthatók a transzferár dokumentáció formai hibái: ügyletenként 2 millió forintig terjedő mulasztási bírság szabható ki – egy nagyobb nemzetközi cég esetében pedig akár az egymilliárd forintot is elérheti a bírság –, ha például kimarad a dokumentációból az anyacég címe.
A nyilvántartások elkészítése jelentős terhet ró a magyar adózókra, részben azért, mert a szükséges információk beszerzése gyakran akadályokba ütközik, másrészt azért is, mert eddig nem állt rendelkezésre olyan gyakorlati útmutató, ami „megtanította” volna őket arra, hogyan kell pontosan összeállítani a nyilvántartásokat. A friss OECD anyag, a három szervesen összetartozó dokumentum most ehhez nyújt elengedhetetlen segítséget Szmicsek Sándor szerint.
