Azért jó egy vándorgyűlés, mint például most, a Magyar Közgazdasági Társaság szegedi rendezvénye, mert az előadók egy kicsit egymásnak is beszélnek. No és, mi tagadás, olykor illegetik magukat, szerencsés esetben szellemes megjegyzésekkel. Még szerencsésebb esetben: a szellemes megjegyzések találóak is.

Stiller Ákos

„Ha valaki a vasárnapi ebéd után szeretne ágyba bújni a feleségével, jelentősen rontja a reményteli aktus esélyeit, ha megjegyzést tesz a menüre” – jellemezte Kovács Árpád a magyar kormány viszonyát a nemzetközi pénzügyi intézményekhez. Előadásában az Állami Számvevőszék egykori elnöke „öngólnak” nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyek elbizonytalanították a pénzpiaci elemzőket, a kormányzat fiskális mozgásterét pedig egy másik kiszólással is jellemezte: „nekünk nincs lehetőségünk a münchhauseni kalandra, nem tudjuk a hajunknál fogva kimenteni magunkat a folyóból, kopaszok vagyunk”.

Kovács Árpád az elkövetkező évekre lassú gazdasági növekedést jövendölt, amelynek során az eladósodás még egy ideig nőni fog. Ennek oka, hogy az évi 3 százalék körüli GDP-bővülés nem lesz elegendő az elmaradt fejlesztések pótlására – például az egészségügyben, a közösségi közlekedésben −, és ha az állam rászánja magát a szerkezeti változtatásokra (leánykori néven: reformokra), akkor az átállás is többletköltségekkel jár. Márpedig szerkezeti váltás nélkül az állami kiadások csökkentése öncsonkítást jelenene.

A lefelé pörgő spirálból csak úgy lehet kitörni, ha újra megszerezzük a külföld bizalmát, mert így könnyebben és olcsóbban jutunk hitelekhez – ezzel javulna igazán a gazdaságpolitikai mozgástér. A kibontakozáshoz a költségvetési kiadásokat tovább kell csökkenteni, de nem fűnyíróval, hanem szelektív módon. Arra is ügyelni kell, hogy az áldozatokat a lakosság képes legyen befogadni, higgye el, hogy a választott politika elvezet a tartós növekedéshez. 

Túry Gergely

„Sem stréberként, sem kekecként nem tágítható a magyar gazdaságpolitika mozgástere” – állapította meg Bod Péter Ákos egyetemi tanár, arra utalva, hogy sem a Brüsszelhez való feltétlen alkalmazkodás, sem az  erőszakos szembenállás nem vezet eredményre. A jegybank korábbi elnöke szerint a magyar kormány bízott abban, hogy  az IMF engedékeny lesz vele szemben, ám "érvelése egy növekedésorientált, kínálatösztönző gazdaságpolitika mellett nem bizonyult elégségesnek”. Azt hitték, megismétlődhet  2009 tavasza, amikor az IMF belement, hogy a magyar államháztartás hiánya a költségvetésben megjelölt 2,9 százalék helyett legyen 3,9 százalék. Akkor a pénzintézet  belátta, hogy amennyiben a drasztikus megszorítások miatt a tervezett 3 százalék helyett 6-7 százalékkal csökken a GDP, akkor nem tartható az eredetileg törvénybe foglalt deficitcél sem.

„Felpuhult az IMF, már nem a régi” – idézte a tavalyi tipikus vélekedést Bod Péter Ákos. Csakhogy azóta bekövetkezett a görög válság, és az IMF ismét bekeményített. Brüsszel még inkább – válaszolta a hvg.hu kérdésére. Mint hozzátette: „a magyar kormány téved, amikor az IMF-et tekinti keményebb ellenfélnek. Az is lehet, hogy azt gondolták kormányzati körökben, 'az IMF-et könnyebb utálni' . A csontvázakra való hivatkozás nem hatotta meg az Európai Uniót". A  múltbeli adatok folyamatos átértékelésére utalva pedig óva intett attól, nehogy elérjen minket a görög hatás… Azaz, nehogy végképp hiteltelenné váljunk.

MTI - Beliczay László

„Nem annyira sötét a helyzet, mint gondolni szoktuk” – mondta Oblath Gábor, állítását azzal indokolva, Magyarországnak nincs szüksége jelentős kiigazításra ahhoz, hogy az államadósság csökkentése elkezdődjön. Mindezt a Költségvetési Tanács jelenlegi és a Monetáris Tanács egykori tagja az államháztartási adatokból vezette le. Az uniós tagállamok közül 2008-ban és 2009-ben csak a magyar államháztartás hiánya nem nőtt, ami előnyt jelent a hatalmas deficiteket felhalmozó államokkal szemben, ám ez a kedvező pozíció az ország megítélésében egyelőre nem tükröződik.

Miért nem értékeli ezt a piac? Azért, mert túl nagy az államadósság, súlyosak a múlt bűnei (a nemzetközi szervezeteknek tett vállalások megszegése), komoly „kommunikációs baklövések” következtek be, a kormány sokáig lebegtette a rövid távú fiskális céljait, az államháztartás nem elég transzparens – válaszolta meg saját kérdését. Az újratermelt bizalomhiány árát Oblath Gábor – a visegrádi országokénál nagyobb kamatfelár alapján kalkulálva – 300 milliárd forintra becsülte, egyúttal felvázolta, miképp lehet átállni egy fenntartható, adósságcsökkenéssel járó pályára. Ehhez az államháztartás elsődleges – azaz kamatfizetések nélküli – egyenlegében évi 1 százalékos GDP-arányos kiigazításra kellene a kormánynak kötelezettséget vállalnia.

Magyarország relatíve jobb helyzetét be kellene mutatni a nemzetközi piacok szereplőinek. Szükség volna néhány olyan intézkedésre, amelyek a potenciális gazdasági növekedést gyorsítják. Emellett fel kellene vázolni egy középtávú költségvetési keretrendszert, amely mellett a kormány elkötelezné magát. Ilyen eszközökkel lerövidíthető az út a bizalom helyreállításához – zárta előadását Oblath Gábor.

Kormányzati hangként - vagy visszhangként? – egy másik szekcióban Becsey Zsolt államtitkár azon ironizált: „ha nem lázadunk fel a nemzetközi hitelezők ellen, arra kell koncentrálnunk, miképp teljesítjük kötelezettségeinket”.  Ehhez szerinte „realisztikus, de erőteljes patrióta gondolkodásmódra van szükség”. Ennek részeként olyan beruházásokat célszerű az országba vonzani, amelyek jövedelmi hatása pozitív, amelyek nem tiporják le a magyar tevékenységet, és amelyek esetében minél nagyobb a magyar beszállítói hányad. Hiszen „a beszállítók egy idő után alkalmasak lesznek szólókarrierre is”- érvelt az államtitkár.