A görög pénzügyi tragédia magyar szomorújáték is lenne

A görög államadósságot már nyilvánvalóan nem lehet visszafizetni. A mentőcsomagban megfogalmazott intézkedések gyakorlatilag ennek a beismerését jelentik. Azzal, hogy a görögöknek lehetővé teszik saját államadósságuk egy részének nyomott áron való visszavásárlását az eddigieknél hosszabb futamidők mellett, pontosan ezt jelenti. Egyben megfogalmazták, hogy ez kivételes eset, a többi bajba jutott ország esetében ez a módszer nem alkalmazható, s nekik lépésről lépésre kell leépíteniük az adósságokat. Az érintett országok közül Olaszország és Spanyolország esetében erre már csak a méretek miatt sem kerülhetne sor. Ugyanakkor az uniós döntéshozók többek között kibővítették az Európai Stabilitási Paktumot, s életet leheltek az „európai valutaalapba”. Először válik lehetővé, hogy a tavasszal 250 milliárdról 440 milliárdra növelt tényleges hitelkapacitású Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) megelőző hiteleket is nyújthasson a jövőben az országoknak bajba jutott bankjaik feltőkésítéséhez.

Az adósságprobléma persze megoldható volna, ha hagynák ezeket az országokat csődbe menni, de ez romba dönthetné az euró és az unió jövőjét is. Az igazi megoldások azonban hiányoznak, mert a megszorítások gazdasági visszaesést és nagyon komoly társadalmi feszültségeket eredményeznének. Márpedig a versenyképesség visszanyeréséhez növekedésre volna szükség.

Görög tüntető uniós zászlót éget. Ez így nem mehet tovább

AP/Nikolas Giakoumidis

Közük?

Mit lehetne mégis tenni? Egy megközelítés valószínűleg nem vezetne eredményre. Szükség volna az uniós adófizetők áldozataira, a befektetők veszteségeinek leírására, az adósságok elinflálására vagy – mint tegnap már megpendítettük – a túl nagy adóságokkal küszködő országok euróövezeti tagságának időszakos vagy akár tartós felfüggesztésére. Az uniós döntéshozók egyelőre a megszorítások és a befektetői veszteségek leírásának kombinációjáig jutottak el.

A tervek szerint a görög államadósságszintet a jelenlegi 160-ról a GDP 140 százalékára kívánják csökkenteni, ami nagyjából megfelel annak, ahol az olaszok tartanak. De ez még mindig túl magas, a kiadásokat még mindig a GDP 6-7 százalékával kellene csökkenteni, amiből a kamatkönnyítés csak egy-két százalékpontot képes lecsippenteni. Hogy a további intézkedések mit takarhatnak, arról egyelőre igen keveset lehet tudni, a jelentős részüket csak ezután fogják kidolgozni.

A részletek ismerete azért is fontos volna, mert az írek és a portugálok sem állnak sokkal jobban, s ha esetükben a görögöknél alkalmazott adósságátrendezés nem működhet, akkor tudni kéne, hogy vajon mi fog. Enélkül ugyanis a piac úgy értékelheti, hogy már ezek az országok is csődben vannak, s a piaci finanszírozásuk ugyanúgy lehetetlenné válna, ahogy a görögöké, s nyilván az uniós lélegeztetőgép után kapkodnának. Persze hiába, ha a mostani EU-döntést komolyan lehet venni.

Kérdés azonban, hogy valóban hagynák-e elmerülni ezt a két országot, és a spanyol meg olasz gazdaság bedőlésétől való félelem nem késztetné-e az uniót újabb csomag kidolgozására. Ha viszont közös forrásokból fedeznék a veszteségeket, az vajon milyen politikai folyamatokat indítana el a „több Európa” vagy „több nemzeti önrendelkezés” vitában?

George Papandreou, Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso a csütörtöki bejelentésen.

AP

Közünk?

A gazdasági szükségszerűség az volna, amit többek között Soros György az unió és az euró túlélésének fontos feltételeként szokott emlegetni: nem elég a közös monetáris politika, a költségvetési politikákat is össze kell hangolni. Erről manapság sokan (például a magyar kormány) hallani sem akarnak. A másik megoldás, ha az euróövezet perifériáján lévő, adóssággal küszködő országok hatalmas (társadalmi feszültségekkel járó, s átmenetileg a versenyképességüket is veszélyeztető) áldozatokat vállalnak a tartós egyensúly megteremtése érdekében. Ez a politika Görögországban eladhatatlan volt, s kérdés, hogy az ír, portugál, spanyol vagy olasz polgárok megértőek lennének-e, a veszteségeiket végleg leírni kényszerülő bankokról és más magántőkésekről nem is beszélve.

Miért megy a mi bőrünkre ez a huzakodás, ha nem vagyunk tagja az eurózónának? Először is, mert az EU Magyarország legfontosabb exportpiaca, s az uniós (különösen az euróövezeti) növekedés azonnali hatással van a magyar GDP alakulására. Az euróövezet bajai jelentős hatással vannak a devizapiacokra és az átváltási rátákra, például szerepet játszanak a svájci frank erősödésében, ami a magyar gazdaság erős frank-kitettsége miatt számos honfitársunknak napi nehézségeket okoz a hiteltörlesztés drágulásán keresztül. A bajba jutott euróövezeti országok becsődölése erősíti a térséggel kapcsolatos általános bizalmatlanságot, ami megnehezíti a magyar államadósság finanszírozását is függetlenül attól, hogy nem tartozunk az euróövezetbe.

Végül az euró bevezetése változatlanul az egyik legfontosabb célunk annak ellenére, hogy jelenleg nincs érvényes céldátum. A közös valuta rendszerének meggyengülése vagy felbomlása éppen annak a lehetőségét szüntetné meg, hogy egy a forintnál sokkal erősebb deviza ernyője alá kerülve az árfolyam-ingadozások és a kis nyitott gazdaságunkat többek között az import drágulása miatt sújtó infláció következményeitől jobban védve legyünk, s gyorsabban növekedhessünk. Így aztán végső soron a görög válságprotokoll sikere megmentheti a bőrünket, mint ahogy a sikertelensége beláthatatlan nehézségek elé állíthat bennünket. Ha nem is holnap, de talán holnapután.