szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek az emelkedő pályára, egynapi pihenő után.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,8 százalékos visszalépéssel kezdett, de előzetes adat szerint 1,50 százalékos napi emelkedéssel 975,81 ponton zárt - augusztus 4-e óta a legmagasabban -, 13,00 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 7,26 százalékkal javult ez a mutató. 

A befektetők a nap folyamán napirendre tértek afölött, hogy a szlovák parlament első nekifutásra elutasította az euróövezeti mentőalap (EFSF) bővítését, ugyanis időközben csaknem bizonyossá vált, hogy a Robert Fico vezette legnagyobb ellenzéki párt bevonásával egy második szavazás már sikeres lesz még ezen a héten.

A fellendülés múlt szerdán kezdődött, 26 havi mélypontról. Azóta a tőzsdék majdnem hatheti csúcsra javultak hétfőig, majd a keddi megtorpanás után szerdán kilencheti csúcsra, arra a reményre, hogy az euróövezeti vezetők most már rövidesen átfogó megoldást találnak a görög államadósság-válság és az európai pénzügyi rendszert fenyegető veszélyek kezelésére.

Szerdán segített az euróövezet augusztusi ipari termeléséről megjelent adat is, amely sokkal jobb volt a vártnál, tovább oszlatva a "világvége" hangulatot a gazdasági növekedés jövője iránt. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán 46,10 pontos, 0,85 százalékos javulással 5441,80 ponton zárt, 7,77 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 9,00 százalékkal javult. A frankfurti DAX-30 129,46 pontos, 2,21 százalékos többlettel 5994,47 ponton végzett, 13,30 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Tavaly 16,06 százalékkal javult.

Párizsban a CAC-40 76,24 ponttal, 2,42 százalékkal 3229,76 pontra erősödött, ez 15,11 százalékkal kevesebb az év véginél. Tavaly 3,34 százalékkal gyengült. Varsóban a WIG20 2,42 százalékkal 2316,65 pontra gyarapodott. A MOL 2,88 százalékkal 250,00 zlotyra drágulva napi csúcsán végzett. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,09 százalékkal, az S&P-500-as 1,44 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,41 százalékkal volt a keddi záró fölött.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 8 centtel olcsóbb, estefelé 1,19 dollárral drágább volt a keddi zárónál, hordónként (159 liter) 111,92 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt. 

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 3 centet nyert, 85,84 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 932,00 dollár volt Londonban estefelé, 20,00 dollárral drágább a keddi zárónál. A keddi óvatosságot az olajpiacon is némi lendület követte szerdán, az értéktőzsdék alakulásának nyomában, nem törődve azzal, hogy az OPEC után a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és az amerikai energiaügyi minisztérium is a kereslet eddig vártnál lassúbb növekedését jósolta a jövő évre, sőt, az IEA már a kereslet csökkenését várja erre az évre a tavalyihoz képest.  

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3662 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3797 dollárnál tartott, 0,0160 dollárral drágábban a kedd estinél, 3,04 százalékkal erősebben, mint tavaly év végén. Az euró este 1,2345 svájci frank volt, 0,0040 frankkal kevesebb a keddi későinél, 1,32 százalékkal gyengébb az év véginél. Az euró utolsó történelmi mélypontja a svájci valutával szemben 1,0080 frank volt, augusztus 9-én.

A dollár 0,8946 frank volt, 0,0140 frankkal olcsóbb a kedd estinél, 4,30 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén. Az eurónak is jót tett, hogy hamar eloszlottak a szlovák parlament első szavazása okozta aggodalmak, és az euróövezeti ipari adatok az eddiginél biztatóbb képet festettek.

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1676,85 dollár volt szerdán későn azonnali szállításra Londonban, drágább a kedd esti 1665,35 dollárnál. Az arany árát kevésbé a szlovák parlamenti szavazás okozta, átmeneti bizonytalanság, inkább a dollár további gyengülése emelte. Utoljára szeptember 6-án döntött történelmi rekordot az arany azonnali ára 1920,94 dolláron, azóta többé-kevésbé egyenletesen olcsóbb, ahogyan a svájci frank önkorlátozása, az amerikai államadósság-válság nyári megoldása és a Fed pénzhígításának befejezése óta a dollár visszaszerezte hagyományos tartalék- és menedékhely szerepét.

Az arany utolsó rekordsorozata július 13-án kezdődött 1590,15 dolláron, miután az addigi árcsúcs, 1575,95 dollár, május 2-a óta állta a sarat. Az 1600 dollárt először július 18-án, az 1700 dollárt augusztus 8-án, az 1800 dollárt augusztus 11-én lépte át az arany ára, és augusztus 23-án az 1900 dollárt is maga mögé utasította.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!