Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Index birtokába jutott, a Nemzetgazdasági Minisztériumban a kormánynak készített előterjesztésből azt derül ki, hogy a kormány nem támogatja a magáncsőd bevezetését.
A magáncsőd bevezetését a devizahitelezés elterjedésének okait vizsgáló parlamenti albizottság javasolta egy szakértői elemzés alapján. Az albizottság az elemzés alapján készített javaslatában a kormánynak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) is különböző ajánlásokat fogalmazott meg.
Az Index birtokába került NGM-es előterjesztésből viszont az derül ki, hogy a kormány nem támogatja a magáncsőd bevezetését. A magáncsőd bevezetése nem új ötlet - emlékeztet a lap. A múlt év végi találgatásokban az szerepelt, hogy akár az IMF is kérhet ilyet –, de eddig sosem kapott szakmai támogatást.
A lap birtokába jutott dokumentum szerint az eddigi koncepciók vagy megvalósíthatatlanok voltak, vagy a valóban rászorulóknak nem jelentettek volna érdemi segítséget. A dokumentumot jegyző szakértők most azzal érvelnek a magáncsőd bevezetésének elvetése mellett, hogy ezt az adósok „egyfajta hitelamnesztiaként vagy adóskonszolidációként értelmeznék, ami nem szolgálná az eljárás által megcélzott nevelői funkciókat - írja a lap.
NGM: a kormánynak nincs álláspontja a magáncsődről |
Az NGM pénteken közleményben cáfolta, hogy a kormány nem támogatja a magáncsőd bevezetését. "A parlament alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága önálló indítványt nyújtott be az Országgyűlés elé február 28-án. A határozat-tervezetet tartalmazó önálló indítvány többek között felkérné a kormányt, hogy „vizsgálja meg a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos eljárás szabályainak, vagyis a magáncsőd jogintézményének bevezetését. Az adósság rendezése - törvény alapján - komplex módon tudná segíteni mind a devizahitellel rendelkező adósok, mind a más módon adósságot felhalmozó, fizetésképtelen emberek problémáit". Amennyiben az Országgyűlés az önálló indítványt elfogadja, a határozata alapján a jelzett tárgyú beszámolót a kormánynak legkésőbb 2012. augusztus 31-ig kell benyújtani a bizottságnak. A fent jelzett önálló indítványról a kormány még nem alakított ki álláspontot" - olvasható a minisztérium közleményében. |
Az előterjesztés szerint a magáncsődnek ott lehet értelme, ahol reális esély van arra, hogy az érintettek egyenesbe jönnek, a „fizetőképességük helyreáll”. A szerzők szerint „az érintettek többségénél egyfajta életvezetési tanácsadás nagyobb segítséget jelenthet”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.