„Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert az emberek még kevésbé költenek éttermekre és szállodákra, mint eddig. A SZÉP kártya sem indult még be, egyelőre nem lendítette fel a vendéglátást és az idegenforgalmat. Az élelmiszerárak magasak, ezt feldolgozni és megmunkálni rengeteg plusz költség. És akkor még nem beszéltünk a Malév csődjéről, amivel szintén rengeteg turistától estünk el. A négynapos ünnepek kicsit segíthetnek, de nagy változás a hazai piac tekintetében nem várható, pedig csak az segítene hosszútávon, ha a belső kereslet állandósulna” – mondta el a hvg.hu-nak Várnai Zsuzsanna, a mintegy 25-30 ezer tagot számláló Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet (VISZ) ügyvezető elnöke.

A 2010-es KSH-adatok szerint az ország 57 ezer vendéglátóhelyén mintegy 154 ezer fő dolgozik, ami az összes foglalkoztatott 4,1 százaléka. Ráadásul a KSH legfrissebb jelentése szerint a vendéglátósok keresnek a legkevesebbet.

„Erre már nem futja”

„Január óta nem kaptam fizetést, a főnököm nem egyszer játssza el azt, hogy az orrom előtt veszi ki a pénzt a kasszából és azt mondja, nehogy már én menjek haza pénz nélkül” – meséli az egyik budapesti belvárosi étteremben dolgozó fiatal lány, aki a jobb megélhetés reményében költözött Egerből a fővárosba, ahol szintén vendéglátósként dolgozott, hogy a tanulmányait és a megélhetését fedezni tudja. Nyár óta ez a harmadik éttermi munkahelye Budapesten.

Pataky Zsolt

A forgatókönyv általában ugyanaz: nincsenek vendégek, nem megy az üzlet, a tulajdonosok pedig először az alkalmazottak bérét csökkentik vagy megszüntetik a státuszukat. „A legtöbb helyen úgy spórolnak, hogy nem vesznek fel elég embert. Mi sem tudnánk most kifizetni egy alkalmazottat” – mondja egy kis budai bisztró vezetője. „Én is azért nyitottam saját helyet, mert nem akartam kiszolgáltatott lenni a főnökeimnek. Abból indultam ki, hogy az emberek mindig esznek-isznak, de most már látom, hogy nincs így. Erre ma már nem futja. Tartok tőle, hogy rossz vége lesz az üzletnek.” – mondja.

A főnök-alkalmazott viszony tekintetében a megkérdezett felszolgálóknak is sommás a véleménye: „Úgy tekintenek ránk, mintha mi függnénk tőlük és ezt minden szempontból érzékeltetik is velünk. Visszatartják a fizetéseket, nem veszik figyelembe a szabadnapokat, kevesebb embert dolgoztatnak. Én az év elején például 31 napot dolgoztam le egyhuzamban, a kollégám 37-et. De nem csak a munkaerőn spórolnak, hanem ahol csak tudnak – most például két fokos vízben mosogatok itt a pultban hónapok óta. A csuklóm ettől teljesen kikészült, pedig a kezem a legfontosabb munkaeszközöm. Van egy szerződésünk a főnökkel, egy terjedelmes lista, amiben tételesen le van írva, hogy ha hibázok, miből mennyit vonnak le. Például ha eltörök egy pálinkáspoharat, vagy ha a vendég töri el az én asztalomnál, 1200 forintot ki kell fizetnem, a késésért pedig 5000 forintot von le a négyezres napi béremből.”

Egy szintén régóta vendéglátásban dolgozó, jelenleg álláskereső fiatalember arról számol be, hogy nem csak a kisebb magánvállalkozások, de a nagyobb étteremhálózatok vezetői is gyakran visszaélnek az alkalmazottak kiszolgáltatott helyzetével. „Teljesen bevett és köztudott például, hogy hónapokig hirdetnek egy pozíciót a jobban menő helyeken és felveszik az embereket próbanapra vagy próbahétre, így nem kell őket kifizetni. Aztán meg azt mondják, hogy nem vagy alkalmas, viszontlátásra. Rengeteg pénzt megspórolnak ezen” – állítja.

A munkaszerződés a szabadnapok és a munkaidő mellett elvileg azt is rögzíti, hogy a munkáltatónak mit kellene biztosítania, például öltözőt a felszolgálóknak, zuhanyzót a szakácsoknak, de ezek a helységek gyakran más funkciót töltenek be. Az alkalmazottak szerint gyakran „kutya körülmények között” kell dolgozniuk. „Ami itt elvileg az öltöző, az a legmocskosabb raktár. Aztán ha kijön az ÁNTSZ, akkor valami tessék-lássék magyarázatot adnak nekik” – meséli egy belvárosi vendéglő felszolgálója.  

AP / Francois Mori

A visszaélések általánosak

„10 évvel ezelőtt ugyanannyit kerestem, mint most.” „Az sem ritka, hogy a jattokat nyúlják le” – mesélik egymás szavába vágva a megkérdezettek. Egyikőjük azt is elmondja, hogy egy jól menő, külföldi étteremlánc budapesti vendéglőjében például „az asztalaid forgalmának meghatározott százalékát le kell adnod, ha pedig nem ad a vendég borravalót, akkor saját zsebből kell kifizetni. Tehát le kell adni a saját pénzedből, amit egyébként te kerestél meg és a 10 százalékos szervízdíj miatt neked járna. De máshol is bevett szokás ez: valahol kettő, valahol négy százalékát, máshol az egyharmadát kell leadni a jattnak.”

„Sokan azért nem adnak jattot, hiába vagy kedves, mert nem akar a vendég a tulajnak fizetni. A válság hatását is ott lehetett először érezni, hogy egyre kevesebb borravalót adtak, most pedig egyáltalán nem járnak étterembe, legalábbis a magyarok” – mondja a bisztró vezetője.

Várnai Zsuzsanna szerint a dolgozókkal szembeni visszaélések általánosak, ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy most több lenne, mint korábban volt. A leggyakoribb szerinte, hogy nem fizetik ki a túlórát, többet dolgoztatják a munkavállalót, mint ahány órára felvették.

„Ha valaki a teljesítménylapjával bizonyítani tudja, hogy méltánytalanság történt, akkor először a munkáltatójával próbálunk peren kívüli egyezséget kötni, ha nem, akkor ügyvédhez fordulunk. Mi csak a tagjaink érdekeit védjük, ugyanakkor a kiterjesztett ágazati kollektív szerződésben foglaltak ugyanúgy jogszabályokat tartalmaznak, mint a munka törvénykönyve, tehát mindenkire vonatkoznak, akár tagja az érdekképviseletnek a munkáltató, akár nem. Ezen meg is szoktak lepődni, pedig a munkaügyi ellenőrök ezt veszik figyelembe mindenkinél az ellenőrzések során” - mondta Várnai Zsuzsanna.

Aki egyedül próbálja az érdekeit érvényesíteni, nincs egyszerű helyzetben: „igazából semmit nem tehetsz, mert annyira kevés munkalehetőség van, és gyakran már az állásinterjúkon és a próbanapokon is úgy beszélnek veled, mintha egy robot lennél. Szóval az ember inkább húzza az igát, csak hogy legyen munkája, ettől aztán nagyon fiatalon meg lehet törni” – mondja az egyik huszonéves felszolgáló.