szerző:
MTI

Bátorítani kell a görög kormányt a nemzetközi hitelszerződésekhez kapcsolódó reformok folytatására - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben. A német kancellár azelőtt nyilatkozott, hogy tárgyalt a francia elnökkel. Francois Hollande is úgy véli, hogy Görögországnak az euróövezetben kell maradni, de ez erőfeszítések nélkül nem megy majd.

Merkel azt mondta: a görögországi helyzetről a nemzetközi hitelezők, az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap szeptemberben elkészülő jelentése ad majd teljes képet, az viszont biztos, hogy a vállalt kötelezettségeket mindenkinek be kell tartania.

Francois Hollande hozzátette: Franciaország és Németország egyaránt azt kívánja, hogy Görögország az euróövezet tagja maradjon, ehhez azonban Athén erőfeszítéseire is szükség van.

Antonisz Szamarasz görög kormányfő pénteken Berlinben, szombaton Párizsban tárgyal. A látogatásokat felvezető interjúkban hangsúlyozta: Görögország az utolsó centig visszafizeti a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsönt, de több időre van szüksége a reformok végrehajtásához.

Wolgfang Schäuble német pénzügyminiszter egy csütörtöki nyilatkozatában elutasította a felvetést. Közölte, hogy az átalakításokra biztosított idő elnyújtása nem oldja meg a problémákat. Ugyanakkor hozzátette, hogy mindenekelőtt meg kell várni a trojka jelentését.

A görög kormány várhatóan azt próbálja majd elérni a hitelezőknél, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt 2014 helyett 2016-ig csökkenthesse a 3 százalékos szintre.

Angela Merkel és Francois Hollande csütörtöki munkavacsoráján egyebek mellett a görög válsággal kapcsolatban egyeztetnek. Megfigyelők szerint eddig úgy tűnt, Németország nem járulna hozzá ahhoz, hogy Athén haladékot kapjon az összesen 173 milliárd eurós mentőcsomaghoz kapcsolódó reformok végrehajtásában, Franciaország viszont talán engedne. Ugyanakkor a német kancellár és a francia elnök csütörtöki sajtónyilatkozata arra utal, hogy Berlin és Párizs egyaránt elzárkózik a könnyítésektől.     

Az, hogy Görögország végül kap-e haladékot, valószínűleg csak a trojka jelentésének megérkezése után dől el. Az idén márciusban összeállított második görög mentőprogramról szóló megállapodás szerint meg lehet hosszabbítani a reformok végrehajtásának idejét, ha a görög gazdaság a vártnál mélyebb recesszióba kerül.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Változékony idő várható

Változékony idő várható

"Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó"

"Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó"

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában

Ez a legsúlyosabb arany kád a világon, amiben megfürödhet

Ez a legsúlyosabb arany kád a világon, amiben megfürödhet

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

A Dacia állva hagyta vetélytársait Európában

A Dacia állva hagyta vetélytársait Európában