szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,27 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 18 626,78 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC vezető üzletkötője azt mondta: az elmúlt időszakban gyakori alulteljesítés után a magyar tőzsde felülteljesítette csütörtökön az amerikai és a nyugat-európai piacokat. Fontosabb hír nem érkezett, inkább arról lehet szó, hogy néhány befektető a kedvező nemzetközi hangulatban Magyarországra is átcsoportosított pénzt - tette hozzá.

Králik István szerint a nap nyertese az OTP volt, de a Richternél szintén a külföldi vevők húzták fel az árfolyamot. A forint csütörtöki erősödése is azt mutatja, hogy a pozitív piaci hangulatban erősödnek a hazai eszközök - mondta.

A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 920 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 1,53 százalékkal 4325 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,78 százalékkal 387 forintra emelkedett, forgalma 686,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 380 forinttal, 1,03 százalékkal 37 160 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 97,0 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 785 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1039,24 ponton zárt csütörtökön, ez 0,30 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!