szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az eddig vártnál valószínűleg kétszer mélyebb lesz az euróövezet idei recessziója az egyik legtekintélyesebb londoni gazdaságelemző ház felülvizsgált prognózisa szerint.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) áprilisra szóló havi globális előrejelzésében közölte: a valutauniós gazdaságok hazai össztermékének (GDP) 0,4 százalékos átlagos csökkenésére számít 2013 egészében. A ház eddig 0,2 százalékos idei GDP-mínuszt valószínűsített az euróövezetben, de már ez is rontott becslés volt, mivel a cég korábbi, tavaly összeállított prognózisai még 0,2 százalékos euróövezeti növekedéssel számoltak 2013-ra.

A mostani újabb negatív felülvizsgálatot az EIU londoni közgazdászai azzal indokolták, hogy várakozásuk szerint a valutauniós gazdaságokban zajló államháztartási kiigazító programok továbbra is visszafogják a fogyasztási kiadásokat, és a legtöbb tagállamban a banki hitelezési aktivitás is gyenge marad az idén.

Mindemellett a bankbetétekre jelentős illetéket kirovó ciprusi pénzügyi mentőcsomag felélesztette az azzal kapcsolatos félelmeket is, hogy a járvány átterjedhet a nagyobb eurógazdaságokra. A legrosszabb forgatókönyvek közé tartozik az olasz és a spanyol bankrendszerekben kialakuló betétesi roham és a betétek kimenekítése biztonságosnak tartott külföldi bankokba - áll az EIU új prognózisában.

A cég londoni közgazdászai közölték ugyanakkor, hogy várakozásuk szerint sikerül kordában tartani a ciprusi mentőcsomag nyomán újból fellángoló félelmeket.

Az euróövezet gazdasági teljesítményére más nagy londoni házak is egyre rosszabb előrejelzéseket adnak, és emiatt Közép- és Kelet-Európa növekedési kilátásait is mind pesszimistábban ítélik meg.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra módosították az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslését.

Ennek a nyomán a cég elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-mínusz helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében. A cseh gazdaság teljesítményére adott prognózisukat a JP Morgan londoni szakértői stagnálásról 0,2 százalékos visszaesésre rontották, Lengyelországban pedig az eddig jósolt 1,5 százalékos növekedés helyett 1,3 százalékos GDP-bővülést várnak az idén.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő az idei európai kilátásokról befektetőknek összeállított, minap Londonban ismertetett - "A recesszió gödrében" címet viselő - új prognózisában azzal számol, hogy az euróövezet hazai összterméke 2013-ban átlagosan 0,5 százalékkal csökken, és jövőre is csak 0,8 százalékkal növekszik.

Az S&P központi előrejelzése szerint az idén a legnagyobb eurógazdaságok közül csak Németországban várható növekedés; a cég 0,8 százalékos reálnövekedést vár 2013-ra a német gazdaságban. A prognózis szerint ugyanakkor a francia gazdaság 0,2 százalékkal, az olasz 1,4 százalékkal, a spanyol 1,5 százalékkal visszaesik az idén.

A Standard & Poor's azonban kidolgozott egy igen negatív alternatív forgatókönyvet is a vártnál esetleg hosszabb ideig elhúzódó recesszióra. Ennek megvalósulása esetén a ház számítási modellje alapján a német GDP-érték az idén nem 0,8 százalékkal emelkedne, hanem ugyanennyivel esne, a francia gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal, az olaszé 2,4 százalékkal, Spanyolországé 2,2 százalékkal zuhanna.

Az euróövezetre ebben az esetben még két évi recesszió várna: a Standard & Poor's e negatív forgatókönyve szerint a valutauniós GDP-érték az idén 1,6 százalékkal, 2014-ben 0,3 százalékkal csökkenne.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!